2010.
július
19. 21:46

Idősek a csalók csapdájában

Címkék:
felvilágosítás Pápán a nyugdíjasoknak készült el egy négyoldalas szórólap, amelynek segítségével felhívják a figyelmüket a különböző veszélyekre. Trükkös tolvajokról, csalókról, szélhámosokról van benne szó. Azt tudatosítja, hogy kihasználják mások segítőkészségét, hiszékenységét a szélhámosok.

Évekkel ezelőtt a rendőrkapitányság széles körű felvilágosításba kezdett a város környéki falvakban annak érdekében, hogy minél kevesebb idős ember legyen az ügyeskedők áldozata. Munkájuk meghozta az eredményt, a rossz fiúk jobbnak látták elkerülni ezeket a településeket. Ugyanis, amikor idegenként felbukkantak, rövidesen rendőrök igazoltatták őket.

A városban nincsenek szem előtt, ott nem feltűnő, ha a tömbházak között akár órákig is parkol egy gépkocsi gyanús külsejű utasaival. Ők azok, akik védtelen, hiszékeny nyugdíjasokra kivetik a hálójukat, többnyire sikerrel. Nem erőszakoskodnak, viszont előveszik a jobbik stílusukat, na meg különböző mesékkel etetik az időseket.

Újdonság a városban, hogy az elmúlt napokban a rendőrség egyik járőre személyesen adja át a szórólapot a nyugdíjasoknak, akiket arról tájékoztatnak, hogy miképpen kerüljék el a besurranókat, a csalókat, a trükkös tolvajokat, akik esetenként komoly értékektől szabadítják meg őket.

- Azon a hétfőn délelőtt egy 20 év körüli lány csöngetett be hozzám azzal, hogy egy házaspárt keres. Mondtam neki, sajnos már meghaltak - meséli a lakótelepi lakásban egyedül élő 85 éves Kati néni. - Ez a hír lelkileg teljesen megviselte - utólag derült ki, hogy csak színlelte -, s kért egy pohár cukros vizet, mondván, diabéteszes. Egyszer csak elkiáltja magát: Marika! Marika! Akkor láttam, hogy szobámból kifelé jön egy másik nő. Kizavartam mindkettőjüket. A szekrényhez siettem, ahol megdöbbenésemre kiderült, hogy hiányzik a félretett hatezer forintom. A nyugdíjig fillérekből éltem.

A pápai kapitányságon évek óta komoly figyelmet fordítanak arra, hogy minél kevesebb szépkorú legyen bűncselekmény áldozata. Három évvel ezelőtt készítettek egy DVD-t, amelyet azoknak szántak, akik átadhatják a bűnmegelőzési ismereteket az időseknek.

- Vidéken nem volt hiábavaló az erőfeszítésünk, az elmúlt években látványosan csökkent az idősek megkárosítása, becsapása - mondja Orsós Károly, a kapitányság kiemelt megelőzési főelőadója, aki magyarázatul hozzátette: faluhelyen mindig is jobban odafigyeltek az emberek egymásra, mint a városokban. Éppen ezért, ha a községbe idegen autó vagy személy érkezik, figyelik őket, s ha valami gyanús, értesítik a polgármestert vagy a körzeti megbízottat.

- Az emberek félrevezetése, becsapása nem új keletű dolog - folytatja a százados. - Elég, ha utalok a városi újságunk 19. század végén megjelent egyes számaira, ahol a legtöbbször azt ígérték a tolvajok a háziaknak, hogy megmutatják nekik, hogy elődeik hová ásták el a családi kincseket. És ha már egyszer kerítésen belülre kerültek...

- Az idősek jóhiszeműek, hiányzik belőlük az egészséges gyanakvás. Fizikai állapotuk miatt képtelenek ellenállásra, érzékszerveik tompulása miatt nehezen adnak jó személyleírást. Ezért ők a legjobb célpontjai a zsiványoknak. Arról nem beszélve, hogy jól ismertek azok a helyek lakásukban, ahol elrejtve őrzik pénzüket. Noha számos fórumon felhívjuk a figyelmüket a veszélyekre, amikor egy jó fellépésű, jól öltözött idegennel találkoznak, sajnos többüknek nem jutnak eszébe az intelmek.

Az Orsós Károly által szerkesztett szórólapon jól ismert esetek is szerepelnek. Például a zavarosban halászó valamelyik szolgáltató cég munkatársának adja ki magát. Így történt ez idén februárban, amikor a Veszprémi úti nyugdíjas párhoz csöngetett be egy férfi, aki állítása szerint az E.ON-tól jött. Azt a mesét adta elő, hogy 65 ezer forint visszajár a házaspárnak túlfizetés miatt. Rávette az otthoniakat, hogy mutassák meg a pénzük sorozatszámát, mert azzal korábban gond volt... Mindez csak arra volt jó, hogy kifigyelje, honnan kerül elő a dugipénz. Az öregek 300 ezer forinttal lettek szegényebbek. Úgy látszik, a károsultak nem tudták, hogy egyetlen közüzemi szolgáltató sem térít vissza pénzt alkalmazottjaival, hanem azt postán juttatja el vagy a számlán jóváírja.

Ugyanabban a hónapban egy Lehel utcai házaspárhoz kopogtatott be egy idegen, aki magát a nyugdíjbiztosító alkalmazottjának adta ki. Azt mondta, nyugdíj-kiegészítést hozott a férjnek, de mivel csak 20 ezer forintos van nála, kérte, váltsák fel. Amikor a feleség elővette a szekrényben őrzött megtakarított pénzüket - közel 100 ezer forintot -, az idegen kikapta a kezéből és elmenekült.

Máskor nagy kartondobozzal állítanak be a szélhámosok: egészségügyi berendezést hoztunk ajándékba, mondják, csak a 20 ezer forintos postaköltséget kell kifizetni. A pénz átadása megtörténik, viszont a dobozban csak két téglát találnak a háziak.

Úgy látszik, a pofátlanságnak nincs határa: az elmúlt időszakban az ország több helyén bukkantak fel olyanok, akik az idős emberek unokájának adták ki magukat. Pápán két ilyen eset is történt. A februári telefonáló hamar rátért a lényegre, amikor azt mondta, hogy sürgősen kell neki 200 ezer forint, mert autóbalesetet szenvedett. Azt is mondta, nem tud személyesen elmenni a pénzért, egy barátját küldi maga helyett. Így is történt. Fél óra múlva a hölgy lakásán megjelent egy idegen, aki átvette a kért összeget. A károsult néhány telefonhívással aztán kiderítette, csaló verte át.

A másik eset április derekán történt, a mese ugyanaz volt. Ez alkalommal egy 78 éves néni esett áldozatul egy 52 éves szélhámosnak. Az illető először egymillió forintot kért, de végül megelégedett 400 ezer forinttal és 500 euróval. Egy taxist küldött a lakáshoz, aki a pénzt egy Bécs melletti kisvárosba vitte ki. A pápai rendőröknek bravúros módon sikerült azonosítani a bűnözőt, M. Gábort, akit a napokban fogtak el az osztrák rendőrök.

Másfél éve már, hogy Kozmáné Pőcze Zsuzsanna zászlós speciális járőre Pápának. Ő kizárólag a hajlott korú emberekkel foglalkozik, őket keresi fel, hogy ellássa mindenféle jó tanáccsal.

- Elmagyarázom nekik, hogy ne csak a kertkaput, hanem a bejárati ajtót is állandóan zárják be, különösen akkor, ha hátramennek a kertbe. Távollétükben az ablakokat még úgy se hagyják nyitva, hogy leengedték a redőnyt, mert a zsivány azt könnyen felhúzza, s már bent is van a lakásban. Sajnos erre is volt már példa... A tömbházakban lakókat arra kérem, figyeljenek egymásra s a másik otthonára. Felkeresem a bűncselekmények áldozatait, hogy a történtekből közösen vonjuk le a tanulságokat. Mondani szoktam, ha gyanús személyekkel találkoznak, hívják fel családtagjaikat vagy a kapitányság ügyeletét. Telefonjukat gyorshívóra állítom, hogy a legrövidebb időn belül segítséget tudjanak kérni. Jó jel, hogy volt, ahová csak azután engedtek be - hiába járok egyenruhában -, miután telefonon tisztázták a kapitányságon, hogy nem vagyok álrendőr. Naponta 10-15 emberhez jutok el.

Miért lehet becsapni minket?

A hiszékenység természetes emberi tulajdonság, párhuzamosan jár a bizalommal - mondja dr. Payrich Mária. A zirci pszichiáter hozzáteszi: könnyen elhiszünk olyan dolgokat, aminek a megvalósulását nagyon szeretnénk.

A hiszékenység azonban elsősorban gyermek-, fiatal felnőtt korban, valamint idősödő korban fokozott, ilyenkor a kritikus gondolkodás még nem fejlődött ki teljesen vagy már nem annyira aktív. Az idősebbek alapvetően fokozott bizalommal (vagy erősen túlzott bizalmatlansággal) viszonyulnak környezetükhöz.

Részben azért, mert életük nagy részét olyan környezetben töltötték, ahol az emberek között a szóbeli megegyezésnek, ígéreteknek súlya, jelentősége, következménye volt, ebben nőttek fel, ezt tanulták meg. Másrészt korukból adódóan fokozott mértékben vannak ráutalva a környezetükre. A másokhoz bizalommal viszonyuló ember nem feltételez ártó szándékot, ha valaki a segítségüket kéri, ők is szívesen segítenek, ha tudnak. Érzékeink is könnyen becsaphatók. Telefonban nagyon sok ember hangja hasonló... Ha valaki azt érzi, hogy most sok múlik a döntésén, a segítésén, teljesen irracionális történetek is hihetőnek tűnnek.

Ezt használják ki a csalók, akik jó emberismerettel rendelkeznek, nagyon jól tudnak rögtönözni, és megfelelően erőszakosak céljaik elérésében.

 

Szeretem az idős embereket, akiktől életem során annyi szeretetet kaptam. Tapasztalataikkal gazdagítottak, amikor egy-egy élethelyzetet beszéltünk át, vagy egy jól bevált receptet adtak át. Viszont néha úgy érzem, hogy a rohanó világunkban látottakat, hallottakat tovább kell adni nekik. Esetenként részletesen elmesélek nekik egy-egy krimit, hogy rádöbbentsem őket: az elmúlt évtizedek alatt megfordult a világ. Merthogy nem hagyom szó nélkül: a bejárati ajtójukat állandóan nyitva hagyják, azon bárki gondtalanul besétálhat... Csak nem fognak ölre menni egy rablóval, kérdezem. Ide azok úgysem jönnek, mosolyognak aggódásomon. Bizony, sokan hasonlóan élnek, gondolkodnak: miért éppen velük történjen meg a baj? Ha az elmúlt 70 egynéhány év alatt a hajuk szála sem gördült, miért éppen most esne bántódásuk?

Forrás: Pannon Lapok

 

Vissza
2009.
november
06. 10:53

Azt mondták: villanyórát jöttek cserélni

 Azt mondták: villanyórát jöttek cserélni Egy szekszárdi lakásba csengetett be két trükkös rabló egy idős hölgyhöz azzal az indokkal, hogy az E-ON munkatársai és villanyórát jöttek leellenőrizni és kicseréli.
Tovább
2010.
március
10. 16:29

112 ezres gázszámlát kapott a nyugdíjas

112 ezres gázszámlát kapott a nyugdíjas Nem hitt a szemének Balogh Imréné, amikor kézbe vette a 112 ezer forintos gázszámlát, melyet az E.ON Zrt. küldött ki neki, számolt be a Zalai Hírlap. A 79 éves asszony azóta is gyakran elsírja magát, ha ránéz a csekkre, ennyi pénzt ugyanis nem tud kifizetni havi 59 ezer forintos nyugdíjából.
Tovább
2009.
december
16. 19:29

Áldozatok a telefonkönyvből – két életfogytiglan

Áldozatok a telefonkönyvből – két életfogytiglan Rablógyilkosságért életfogytiglant szabott ki két férfira szerdai jogerős ítéletével a Debreceni Ítélőtábla, a két elítélt oly mértékben bántalmazott két idős embert, hogy azok belehaltak az okozott sérülésekbe – közölte az MTI-vel Koszta János, az ítélőtábla sajtótitkára.
Tovább
2009.
november
07. 10:02

Az ablakot vitték el a behajtók az idős házaspártól

Az ablakot vitték el a behajtók az idős házaspártól Konyhaablakot vittek magukkal az egyik hiteltartozás miatt eladósodott családtól a behajtók, a nyugdíjas korú házaspár azóta fóliával védi magát a hidegtől.
Tovább
2009.
november
23. 13:35

Bizalmi állás a falvakban

Bizalmi állás a falvakban Segít az idősek orvoshoz, gyógyszerhez jutásában, elviszi a gyermekeket iskolába, a kismamákat vásárolni. Mindeközben meghallgatja a helyben élők problémáit. Országszerte 1200-an vannak ők, a falugondnokok. Hogyan telik a falugondnok egy napja? A közelmúltban Budapesten rendezett Szociális Expón is bemuatkozott a szolgálat
Tovább
2010.
február
11. 19:59

Bocsánatot kért áldozataitól a rabló

Bocsánatot kért áldozataitól a rabló Elfogták azt a férfit, aki egy évig tartotta rettegésben a Pápán és környékén élőket. Egyedülálló, idős emberekhez tört be. Áldozatait megkötözte, pénzüket és ékszereiket elvette. Volt, hogy az ijedtében sikítozni kezdő asszonyt kalapácsnyéllel többször megütötte. A férfi 2008 decemberétől tavaly január végéig öt helyre tört be, majd csaknem egy év után, karácsony előtt ismét lecsapott. Januárban fogták el a rendőrök.
Tovább
2010.
június
03. 18:40

Csalók ellen kampányolnak a szolgáltatók

Csalók ellen kampányolnak a szolgáltatók Kampányt indít a főként idős embereket megkárosító alkalmi csalók, tolvajok ellen a rendőrség és két nagy szolgáltató, az E.ON és a Dél-dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. Somogyban.
Tovább
2009.
november
07. 16:27

Életveszélyes ajándékokat is adnak a nyugdíjasoknak

Életveszélyes ajándékokat is adnak a nyugdíjasoknak A termékbemutatóval és vásárlási lehetőséggel egybekötött, időseket megkörnyékező utazásokon gyakran az értékesítő elfelejt nyugtát adni, s életveszélyes ajándékokat is ad a vásárlóknak - áll a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jelentésében
Tovább
2009.
november
13. 20:25

Elfogták az idősek kirablóit

Elfogták az idősek kirablóit A rendőrség elfogta annak a bűnözői csoportnak a tagjait, amely az elmúlt időszakban idősek sérelmére erőszakos bűncselekményeket követett el. A kilenc gyanúsított közül öten korábbi előzetes letartóztatásuk megszűnése után hajtották végre a rablásokat.
Tovább
2010.
június
11. 11:02

Ellátta a rablók baját a nyugdíjas bokszoló

Ellátta a rablók baját a nyugdíjas bokszoló Késsel és vasvillával védte feleségét és futamította meg a rájuk törő álarcosokat a 75 éves Laci bácsi. Az idős férfi korábban bokszolt, így tudta megfutamítani a rablókat.
Tovább
2010.
március
10. 12:50

Fegyverkeznek a román nyugdíjasok

Fegyverkeznek a román nyugdíjasok Az utóbbi időszakban olyannyira elszaporodtak az idős emberek elleni támadások, hogy általános jelenséggé vált az önvédelmi fegyverek beszerzése.
Tovább
2010.
január
17. 11:08

Feltűnt a szokatlan „búcsújárás” a faluban

Feltűnt a szokatlan „búcsújárás” a faluban Az idős házaspár 73 éves hölgy tagja már majdnem visszaadott a húszezer forintosból, amikor jött a szomszéd. Poroszlón a szombat délután nem jött be a trükkös tolvajoknak. Egy harminc körüli férfi villanyóra-leolvasónak, egy páros pedig gázóra-leolvasónak adta ki magát, úgy járta a falut.
Tovább
2010.
március
04. 19:23

Idős jászberényiek, vigyázat!

Idős jászberényiek, vigyázat! A jászberényi rendőrség sajtószóvivője elmondta, hogy jó minőségű hamis 10.000 forintos bankjegyek „járják” Jászberényt.
Tovább
2010.
április
25. 18:44

Kedvezményes hevederzár program

Kedvezményes hevederzár program Újbudán egy 80 éves asszony is részese annak a hevederzár programnak, mely 300 kerületi nyugdíjas és nagycsaládos háztartásban tette biztonságosabbá a mindennapokat.
Tovább
2010.
május
20. 20:59

Termékbemutatós csalók vadásznak a nyugdíjasokra

Termékbemutatós csalók vadásznak a nyugdíjasokra A szemetet vittem le amikor megállt mellettem egy autó, kiszállt egy nő és azt mondta, hogy termékbemutató lesz. Kérdeztem, hogy hol? Azt mondta, hogy most és nálam!
Tovább
2009.
november
29. 16:38

Új módszerek a trükkös tolvajok ötlettárában

Új módszerek a trükkös tolvajok ötlettárában A Nagykanizsai Rendőrkapitányság illetékességi területén új „mesékkel” próbálkoznak mostanában a trükkös tolvajok. A célpontok szinte kivétel nélkül az idős emberek. Elsősorban nekik szól ez a figyelemfelhívás.
Tovább
2010.
június
01. 18:30

Vadásznak az idősekre a szélhámosok

Vadásznak az idősekre a szélhámosok Vadásznak az idősekre - szélhámos trükkök: 600 ezer forintos porszívó, ami tized annyit sem ér, és több száz ezer forintos edénykészlet, ami fele annyiba kerül a boltokban. Egyre több idős embert vernek át a szélhámosok Debrecenben. Az összes bűncselekmény egynegyedét nyugdíjasok ellen követik el. A nagy értékű csalásokkal a fogyasztóvédelem és a rendőrség is kiemelten foglalkozik.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART