2013.
április
19. 09:09

Idősek nem kaphatnának vérrögoldót

Címkék:
stroke Megütheti a bokáját az az orvos, aki nyolcvanévesnél idősebb embereknél agyvérzés esetén gyógyszeres vérrögoldást alkalmaz. Az eljárással az alkar vénáján keresztül juttatják be a gyógyszert, ami feloldja a nem túl régi vérrögöt.

A terápia korhatáros tiltása ezúttal a készítmény uniós „forgalmi” engedélyének része, ezért az az orvos, aki mégis beadja idős betegének a több százezer forintos készítményt, szinte biztosan bukott perre kell készülnie. Magyarországon az akut stroke-os betegek töredéke részesül csak ebben a kezelésben. A vérrögoldó szer a tünetek kezdetétől számított három órán belül adható be eredményesen, ha ez idő alatt nem sikerül, akkor csak a mellékhatásaira lehet számítani, ami alapvetően abból áll, hogy csak nagyon nehezen csillapítható a vérzés.

A hazai stroke-centrumokban kevés a gyógyszeres vérrögoldó terápiához jutó beteg, 16 százalékuk – évente mintegy 150-200 eset – pedig garantáltan nyolcvan év feletti. Vagyis az orvosok évente ennyi esetben kockáztatnak – adott esetben – sok milliós kártérítést. A miértre vonatkozó kérdésünkre lapunknak több ideggyógyász is azt mondta: egy-egy döntő pillanatban nem a büntetés lehetősége jut eszükbe, hanem az, hogy mit tehetnek. A beteg élete, illetve a hátralévő életének minősége múlhat azon, hogy megkapja-e a kezelést vagy sem.

Az érintettek ugyanakkor mérsékelhetnék a perkockázatot, ha a gyógyszer alkalmazását úgynevezett „off label” (indikáción túli alkalmazás) terápiaként engedélyeztetnék a gyógyszerügyi hatóságnál, ám a hivatal adatai szerint egyetlen ilyen engedélykérelem sem szerepel a nyilvántartásukban. Igaz, ennek így értelme sem volna: az engedélyeztetési eljárás napokba, hetekbe is telhet, a gyógyszert viszont rögtön a tünetek észlelése után érdemes beadni.

Hatékonyság

A közkeletűen agyvérzésnek is nevezett stroke csak az esetek egy részében pusztít azzal, hogy a megrepedt érből kiáramló vér működésképtelenné teszi az agy valamely területét, az esetek többségében inkább az erek eltömődése okoz hibás működést. A tapasztalatok szerint a stroke gyógyszeres oldása nyolcvan felett is legalább olyan hatékony, mint a fiatalabb betegeknél.

A teljes cikket itt olvashatja.

Forrás: nol.hu

Vissza
2012.
augusztus
25. 09:56

A stroke apró jelei

A stroke apró jelei A stroke nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is a leggyakoribb halálokok közé tartozik. Hazánkban évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és 13 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Akiknek sikerül a betegséget túlélni, azokra is komoly veszély leselkedik, hiszen közel 24 százalékuk még az első évben, további 5 százalék a második esztendőben életét veszíti. A stroke nemcsak az idősek betegsége, hiszen egyre fiatalabb korosztályt érint.
Tovább
2012.
április
19. 11:05

A stroke ellen csökkentsük a koleszterin szintünket!

A stroke ellen csökkentsük a koleszterin szintünket! Íme, egy újabb ok arra, hogy az emberek – különösen az idősebb nők – kerüljék étrendjükben a transz-zsírokat: egy új kutatás szerint 39 százalékkal magasabb a stroke kockázata azokban a menopauzán átesett nőkben, akik nagy mennyiséget fogyasztanak a gyorséttermi ételek és csomagolt élelmiszerek gyakori összetevőjéből.
Tovább
2011.
szeptember
02. 10:15

A stroke-ot gyakran "csendes stroke" előzi meg

A stroke-ot gyakran "csendes stroke" előzi meg A maradandó tünetekkel járó stroke-ot múló, néhány perces beszédelakadás, féloldali gyengeség vagy féloldali látótérkiesés előzheti meg. Bár pár perc alatt elmúlik a rosszullét, nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART