2013.
április
09. 17:38

Idősek otthoni gondozását célzó programot indít a KDNP

Címkék:
Semjén Zsolt A 80 évnél idősebb emberek otthoni ellátását és gondozását célzó programot indít a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), amely a kezdeményezést országossá tenné. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kifejtette: a most induló program mintájául a főváros V. kerületében megvalósított projekt szolgált, ahol "összekötötték" az idős embereket és az ápolásukat, ellátásukat segítőket.

Semjén Zsolt utalt a köznevelési törvényben rögzített 50 óra közösségi munka elvégzéséről szóló passzusra, ami az érettségi feltétele lesz, és kitért arra is, hogy a közfoglalkoztatottak körében számos szociális végzettségű van. Ezen kívül számítanak a programban az önkéntesek munkájára is.

A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese a támogató tevékenységek között említette az időseknek a bevásárlást, a házimunkába való besegítést, és a velük való beszélgetést is.
A KDNP elnöke rámutatott: Magyarországon a lakosság mintegy öt százaléka nyolcvan évnél idősebb, és humánus cél, hogy ezek az idős emberek minél tovább saját otthonukban élhessenek.

Jeneiné Rubovszky Csilla, a kisebbik kormánypárt budapesti alelnöke, V. kerületi alpolgármester elmondta: a kerületben kilenc százalékot meghaladó a 80 évnél idősebbek aránya
Jelezte: a Veres Pálné Gimnáziummal már megállapodást kötöttek a diákok programban való részvételéről, és a tervek között szerepel közös uniós pályázat benyújtása is.

A programhoz elsőként Szombathely és Kisvárda csatlakozott, a városok kereszténydemokrata polgármesterei az erről szóló megállapodást is aláírták a sajtótájékoztatón.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere azt mondta: városában, ahol mintegy 80 ezren élnek, közel 3500 a nyolcvan évnél idősebbek száma. Tapasztalataik azt mutatják, hogy ezeknek az embereknek a legnagyobb gondja az egyedüllét. Úgy fogalmazott: egy közösség erejét az határozza meg, hogy a rászorulóknak milyen segítséget nyújt.

Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere elmondta: 18 ezres lélekszámú városában több mint 500-an vannak 80 év felett. A városvezető a program kapcsán a fiatalok és idősek összekapcsolását emelte ki.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART