2012.
szeptember
05. 17:28

Indul a tanyafejlesztés

Címkék:
tanya Összesen több mint négyszáz pályázatot fogadtak be a Tanyafejlesztési Program keretében a közel kéthónapos pályázati időszak alatt, július eleje és augusztus vége között – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára.

Az augusztus 31-i határidőig összesen 416 pályázatot fogadtak be. A szóban forgó pályázatokra összesen 2 milliárd 749 millió forintot igényeltek. Így a pályázók – önrészükkel együtt – összesen mintegy 3 milliárd 236 millió forint értékű fejlesztést kívánnak megvalósítani 240 alföldi tanyás településen – fejtette ki Budai Gyula.

Emlékeztetett: a program két pályázati célterületére – a települési és térségi fejlesztésekre, valamint a tanyagazdaságok korszerűsítésére – összesen mintegy 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre, kizárólag nemzeti forrásból.

Budai Gyula a részleteket ismertetve elmondta: az önkormányzati típusú, helyi közösségek számára kiírt pályázati konstrukció – ez az első célterület – keretében 176 pályázatot véglegesítettek, mintegy 2,3 milliárd forint támogatási igénnyel. Itt a rendelkezésre álló forrás 1,04 milliárd forint. Ezen a területen leginkább – a múlt évihez hasonlóan – a földutak rendbetételére, a tanyagondnoki szolgáltatások fejlesztésére, valamint a tanyai termékek piacra jutásának támogatására volt igény. A forrás ezen a területen 1,04 milliárd forint.

Az egyéni típusú tanyagazdaságok fejlesztésére kiírt konstrukció keretében 240 pályázatot véglegesítettek, több mint 449 millió forint támogatási igényt megjelölve. Itt a rendelkezésre álló forrás összesen 400 millió forint. A legnépszerűbb célok pedig a gépbeszerzés, az állatállomány kialakítása, bővítése, valamint a szaporítóanyag vásárlása volt.

A nyertes pályázatokról a miniszter ez év október 31-ig hoz döntést. A támogatási szerződések megkötését követően kifizetik a nyerteseknek a támogatási előleget. Ez a támogatási forrás 25 százaléka lehet. A kifizetésre várhatóan a jövő év elején kerül sor. A nyertes pályázóknak a fejlesztéseiket legkésőbb 2013. április 30-ig kell megvalósítaniuk. A VM a támogatás teljes összegét legkésőbb a szóban forgó időpontig fizeti ki.

Budai Gyula emlékeztetett: a Tanyafejlesztési Programra tavaly mintegy egymilliárd, míg jövőre pedig várhatóan mintegy kétmilliárd forint áll majd rendelkezésre. Az MTI kérdésére válaszolva közölte: az első célcsoportban a pályázóknak 10, a másodikban pedig 25 százalék önerővel kell rendelkezni.

Balogh József (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Magyarországi Tanyán Élők Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy a Tanyafejlesztési Program nagy segítséget és lehetőséget jelent a tanyán élők számára. A program elindításáért köszönetet mondott a kormánynak.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART