2011.
június
24. 11:57

Itt a besurranó tolvajok szezonja – Hogyan védekezhetünk?

Címkék:
betörő Évente tízezrek számára okoznak kisebb-nagyobb kárt a besurranó tolvajok, akik számára különösen a meleg, nyári időszak teremt kedvező lehetőséget. A besurranó tolvajok ellen hatékony megelőző lépéseket tehetünk, de nem árt, ha emellett olyan korszerű lakásbiztosításra váltunk, ami már az ilyen jellegű károk ellen is védelmet nyújt.

Óvatos becslések szerint is évente több tízezer alkalommal tulajdonítanak el besurranó tolvajok kisebb-nagyobb értékeket a hazai ingatlanokból. Ezek jó részéről nem is készül jegyzőkönyv, hiszen a felderítés legtöbbször esélytelen, a lakásbiztosítások pedig ma még szinte kizárólag csak erőszakos behatolás esetén fizetnek lopáskárt az ügyfeleknek. Érdemes tudni, hogy ma már besurranó, sőt, beengedett személyek által elkövetett lopásokat is téríthet egy jól megválasztott lakásbiztosítás. Persze a legjobb védekezés ebben az esetben is a megelőzés. Erről is szól a Genertel alábbi összeállítása.

„A klasszikus lakásbiztosítási módozatok sokszor a nem megfelelő zárszerkezetet is kizáró okként kezelik, pedig nagyon is életszerű helyzet, hogy a nyitva hagyott ajtón erőszak nélkül behatoló, vagy éppen jóhiszeműen beengedett elkövető károsít meg bennünket - mutat rá egy jellemző problémára Sebestyén László, a Genertel ügyvezető igazgatója. - Szerencsére ma már megjelentek Magyarországon is olyan lakásbiztosítások, amelyek az ily módon ellopott vagyontárgyak, sőt akár készpénz után is kártérítést nyújtanak."

A jó idő beköszöntével érkezik el a besurranó tolvajok szezonja: a szellőztetésre nyitva hagyott ajtók és ablakok, a kertbe kilépők által néhány percre be nem zárt ajtók mind ideális alkalmat kínálnak a bűnözőknek. A rövid időre magára hagyott lakásból a besurranók főként készpénzt és kisebb elektronikai eszközöket (pl. mobiltelefon) tulajdonítanak el. A fent említett okos lakásbiztosítások évi egyszeri alkalommal 40-50 ezer forintig térítik ezeket a károkat, amennyiben rendőrségi jegyzőkönyv is készül az esetről.

A legkézenfekvőbb megoldás persze az, ha nem hagyunk lehetőséget a besurranó tolvajok számára. Az alábbi tanácsok ebben segítenek:

 

Bármilyen meleg van is odabenn, csak akkor szellőztessünk, ha a lakásban tartózkodunk!

 

Ha elhagyjuk a lakást, mindig zárjuk be, még ha egy-két percre szándékozunk is kilépni!

 

Az ajtó kulcsait ilyenkor is tartsuk magunknál, mert a biztosnak hitt rejtekhelyeket a tolvajok rutinból, gyorsan megtalálják, főleg, ha előzőleg ki is figyelik!

 

A lakás elhagyásakor gondosan ellenőrizzük, hogy az ajtók és ablakok zárva vannak-e! A bukóra nyitva hagyott ablak ugyanúgy nem képez komoly akadályt, mint a redőny vagy a szúnyogháló!

 

Vegyük figyelembe, hogy egy kis testméretű behatoló a mellékhelyiségek pici ablakain is be tud mászni!

 

Az udvaron álló autóban se hagyjunk soha értéket!

 

Ismeretlen személyt csak indokolt esetben engedjünk be a lakásunkba, bárki ismeretlen történetét fogadjuk egészséges gyanakvással! Gyakran e személy elterelő tárgyalása segíti elő, hogy közben a bűntárs szabadon garázdálkodjon a lakásban vagy udvarban!

 

 

„Különösen a családi vagyontárgyak zömét védő lakásbiztosítások esetében fontos, hogy azok az életszerű helyzetek minél szélesebb körére fedezetet nyújtsanak." - folytatja Sebestyén László. Példaként említhető, hogy a Genertel - a fenti elvet szem előtt tartva - mostantól a besurranó tolvajlás és készpénzbiztosítás lehetősége mellett többek között a család autójára európai assistance- és segítségnyújtási szolgáltatást, a lakásban található háztartási- és szórakoztató elektronikai eszközökre pedig 5 éves kiterjesztett garanciát nyújt."

Forrás: Euroastra

Vissza
2011.
június
02. 13:28

"Trükkös lopások" célpontjai az idősek

"Trükkös lopások" célpontjai az idősek Új módszerrel csalnak ki pénzt idős emberektől - figyelmeztetett a budapesti rendőrfőkapitány egy újpesti időseket gondozó központban tartott sajtótájékoztatóján. Tóth Tamás azt mondta: tavaly kétezer rablás történt a fővárosban, ezek negyedét időskorúak sérelmére követték el.
Tovább
2011.
február
01. 08:44

Már ütnek is a táskatolvajok

Már ütnek is a táskatolvajok Az elmúlt időszakban megszaporodtak a táskalopások Jász-Nagykun-Szolnok megyében (is). Szolnokon már számos idős nő esett áldozatul az elkövetőknek, de eddig egyet sem bántottak közülük. Most azonban sérültjei vannak a támadásoknak.
Tovább
2011.
április
20. 20:45

Nyugdíjasokat vertek át a trükkös hitelkérők

Nyugdíjasokat vertek át a trükkös hitelkérők Új trükkel verik át a gyanútlan öregeket a Dunántúlon. Két győri és egy abdai polgárt keres a rendőrség, trükkjük újszerű, de könnyen kivédhető lett volna. Figyelem: ne próbáljunk "magánbankot" alapítani!
Tovább
2011.
február
09. 07:48

Repülős Gizi még aktív

Repülős Gizi még aktív A 85 esztendős veterán besurranó tolvaj Bicskén csapott le: egy családi házba besurranva pénzt emelt el egy asztalon hagyott pénztárcából. Az idős asszonyt sáros lábnyoma buktatta le.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART