2011.
november
09. 09:25

„Itthon könnyebb megélni a nyugdíjból, mint Svájcban”

Címkék:
százéves néni Egy romantikus Dohnányi-keringő szólt a magnetofonból, azt tartotta a füléhez. Néhai hegedűművész férje játszott rajta. A felvételt unokaöccsétől kapta ajándékul Várnay Tiborné, akit századik születésnapján köszöntöttek a siófoki Gondozási Központban az intézmény és a város vezetői, köztük Balázs Árpád polgármester.

– Mindenre emlékszem; a gyerekkorra, Svájcra, Venezuelára – mondta a világot látott ünnepelt. – Éppen ez a baj, jó volna elhagyni már valamit az emlékek közül, de az én agyam „túlműködéses”.

Ilus néni gyermekkorában már franciául és flamandul tanult Belgiumban, erre mondta, hogy „nem volt rossz sorom”. A háború után hagyták el az országot hegedűművész férjével.

– Előbb Velencébe mentünk 1946 decemberében, majd hajón 1947 márciusában értük el Venezuelát – emlékezett a százéves ünnepelt. – Kellemes idő volt, szubtrópusi éghajlat, kabát nem kellett, de nem is volt nálunk, mert már Olaszországban eladtuk, hogy legyen ennivalónk. Amikor aztán Venezuelában elszemtelenedtek a spanyolok, az olaszok meg a portugálok és ezt a befogadó ország nem tudta elviselni (egyetlen napon kilencszáz embert mészároltak le), mi is fölkerekedtünk és 1962-ben átjöttünk Svájcba. Jó állásom lett, beszéltem spanyolul, franciául, tanultam a németet. Svájcban valahogy minden a helyén volt.

Nem a szíve húzta haza, vallotta be őszintén Várnay Tiborné.
– Szerettem Svájcot, de nagyon nehezen éltem meg a nyugdíjamból, idehaza viszont jól el lehet lenni belőle.

A százéves hölgy nagy természetkedvelő, az orchidea a kedvence („mennyi volt belőle Venezuelában!” – idézte fel). Autodidakta módon mindent megtanult erről a növényről és Svájcban még előadásokat is tartott spanyol, francia és német nyelven a virágkedvelőknek.

Forrás: Megyei Hírek

http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/itthon-konnyebb-megelni-a-nyugdijbol-mint-svajcban-410848

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART