2011.
július
23. 18:08

Jobbik: a kormány feléli a magán-nyugdíjpénztári vagyont

Volner János A Jobbik szerint a kormány feléli a magán-nyugdíjpénztári vagyont. Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy követelik az új alaptörvényben is megfogalmazott szülőtartási járadék bevezetését, az állami nyugdíjrendszerben az egyéni számlás rendszer azonnali megteremtését és a közpénzek, így különösen a nyugdíjcélú megtakarítások ésszerű gyarapítását.

Volner János szerint Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott félrevezette a közvéleményt, amikor sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormány nyugdíjvédelmi programja "biztonságba helyezte" a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket. A "biztonságba helyezés" a jobbikos politikus szerint azt jelenti, hogy a pénztártagok gazdasági kényszerhelyzetbe hozásával az államkasszába visszaterelt magán-nyugdíjpénztári vagyont rohamos ütemben éli fel a kormányzat.

A Fidesz országgyűlési képviselői által megszavazott költségvetésből kitűnik, hogy idén 529 milliárd forint magán-nyugdíjpénztári vagyont költ el Magyarország. Ez a tendencia folytatódik jövőre is, egészen addig, amíg van mit elkölteni ebből a vagyonból - olvasható a frakcióvezető-helyettes közleményében.

Volner János szerint míg a szocialisták hitelekkel adósították el az országot, addig a Fidesz-kormány a hitelek felvétele mellett feléli a megtakarításokat is. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kormányzati propagandagépezet a vagyonfelélést sikerként kommunikálja - fogalmazott a ellenzéki politikus. Az elöregedő, csökkenő lélekszámú magyar társadalom több millió tagjára az időskori nyomor vár, mivel az elköltött pénzből nem fognak Orbán Viktor 2010-es ígéreteire hivatkozva évtizedek múlva nyugdíjat kapni - fogalmazott.

Forrás: Hír6

Vissza
2011.
február
22. 17:22

A nyugdíjforintok fele rögtön adósságcsökkentésre megy az ÁKK szerint

A nyugdíjforintok fele rögtön adósságcsökkentésre megy az ÁKK szerint Nagyjából 1500 milliárd forintnyi magyar állampapírt von be a magyar állam a beérkező nyugdíjvagyonból, ennyivel rögtön csökken az államadósság - mondta a Bloombergnek az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese, Búzás László. A vagyonelemeket májustól kapja meg az ÁKK, Búzás szerint a kötvények bevonásával 5,5 százalékponttal csökken majd a jelenleg 80 százalékos adósságráta.
Tovább
2010.
december
20. 18:56

A nyugdíjpénzek elköltése növeli az államadósságot

A nyugdíjpénzek elköltése növeli az államadósságot Amennyiben a magán-nyugdíjpénztári megtakarítást, illetve a 12 év alatt felhalmozott vagyon egy részét elkölti a kormány, akkor az növeli az államadósságot - felelte egy kérdésre Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, a hétfői tájékoztatón.
Tovább
2011.
március
30. 11:57

A nyugdíjpénztári pénzek nélkül elszállna a hiány?

A nyugdíjpénztári pénzek nélkül elszállna a hiány? A GKI Gazdaságkutató Zrt. rontott előrejelzésein: 2,5 százalékos gazdasági növekedést és 4,2 százalékos inflációt várnak 2011-ben. Ez utóbbi akár 6,5 százalék is lehetne a nyugdíjpénztári vagyonátadás nélkül.
Tovább
2010.
június
07. 15:24

A nyugdíjunkból tömnék be a büdzsé lyukait?

A nyugdíjunkból tömnék be a büdzsé lyukait? Határozottan elutasítja a magánnyugdíjpénztárak "államosításával" kapcsolatban felröppent kormányzati elképzeléseket a Stabilitás Pénztárszövetség, álláspontja szerint rövid távú haszonért kockáztatná a jövőt a kormány.
Tovább
2011.
június
15. 10:27

A nyugdíjvagyon 5 százalékot törleszt az államadósságból

A nyugdíjvagyon 5 százalékot törleszt az államadósságból 2.95 ezermilliárd forintot (16.1 milliárd dollár) tesz ki az átvett magán-nyugdíjpénztári vagyon, miután a magánnyugdíjpénztár tagok 97%-a visszalépett az állami pillérbe.
Tovább
2011.
július
05. 11:16

A nyugdíjvagyon nélkül 6,6 százalék a hiány

A nyugdíjvagyon nélkül 6,6 százalék a hiány A magán-nyugdíjpénztári vagyon átadásának köszönhetően az első negyedévben soha nem látott mértékű, 2200 milliárd forint volt a költségvetés többlete. A vagyon nélkül azonban a GDP 6,6 százaléka volt a hiány, ami rosszabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Tovább
2011.
május
20. 16:40

A nyugdíjvagyonból tartható az idei hiánycél

A nyugdíjvagyonból tartható az idei hiánycél Az idén 7 százalékos lenne a magyar államháztartási hiány, ha a kormány a magánnyugdíj-pénztári vagyont nem irányította volna át az államháztartásba - derül ki azokból a válaszokból, amelyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium küldött a Bloomberg hírügynökség korábbi kérdéseire.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART