2011.
július
21. 11:07

Jövő évtől működhetnének a termelői piacok

Címkék:
piac Olyan törvény- és kormányrendelet módosítást készít elő a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely szerint jövő évtől termelői piacok létesülhetnének, működésüket nem kötnék engedélyhez, csupán bejelentési kötelezettséghez.

A kormany.hu portálon elérhető az NGM törvény- és kormányrendelet tervezete, amely szerint módosulna a kereskedelemről szóló törvény és a vásárokról, a piacokról szóló 2009-es kormányrendelet. A törvénymódosítás értelmében vásár, valamint piac - kivéve a helyi termelői piacot - a kereskedelmi hatóság által kiadott vásár-, illetve piacüzemeltetési engedély birtokában üzemeltethető, de a helyi termelői piacok működésének elégséges feltétele, ha azt bejelentik a kereskedelmi hatóságnak, amely nyilvántartást vezet róluk. A törvénymódosítás tervezetét rendelettervezet egészíti ki, eszerint a helyi termelői piac olyan állandó vagy időszakos jelleggel működő piac, amelyen a piac 40 kilométeres körzetében lévő kistermelő értékesíti termékeit.

A kormányrendeletben rögzítenék azt is, hogy a helyi termelői piac üzemeltetésére irányuló szándékot a fenntartónak a piac helye szerint illetékes települési jegyzőnél kell bejelenteni, aki a bejelentés másolatát a nyilvántartásba vételt követően a nyilvántartási számmal együtt megküldi a fogyasztóvédelmi hatóságnak és az illetékes rendőrkapitányságnak. A rendelettel szigorítanák a bevásárló központok működését is. Kimondanák ugyanis, hogy a települési és a kistérségi jegyzőn kívül a vásárok és piacok mellett a bevásárlóközpontok működésére, valamint az ott végzett kereskedelmi tevékenységre, forgalomba hozott termékekre vonatkozó jogszabályokban foglalt rendelkezések betartását az engedélyezésben részt vevő hatóságok, a fogyasztóvédelmi hatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal piacfelügyeleti hatósága, illetve a nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal munkavédelmi felügyelősége és munkaügyi felügyelősége, a külön jogszabályban foglalt hatáskörükben eljárva jogosultak ellenőrizni, illetve hatósági jogkörüket gyakorolni.

A törvénymódosítás és a rendelettervezet is 2012. január 1-jén lépne hatályba. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy július 11-i bizottsági meghallgatáson kérdésre válaszolva a plázastoppal kapcsolatban annyit mondott: központilag kell meghatározni, hogy Magyarországon a nagy áruházláncok terjedése hol álljon meg, e területén a "fékre", a helyi piacok ösztönzésénél a "gázra" szeretne lépni a kormány. A nemzetgazdasági tárca vezetőjének véleményével összhangban beszélt arról az MTI-nek ez év tavaszán Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára, hogy a tárca támogatja a helyi piacok fejlesztését. Hozzátette: az áru útját le kell rövidíteni a termelő és a fogyasztó között, mivel a termék utaztatása jelentősen megdrágítja annak árát. Emellett az élelmiszerkereskedelem megszervezését úgy célszerű elvégezni, hogy a helyben termelt árukat elsősorban a helyiek fogyasszák el, és csak a többletet szállítsák távolabbra.

Forrás: noplaza.hu

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART