2009.
november
25. 11:33

KDNP: érthetetlen MSZP-s elutasítás

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint érthetetlen, hogy a szocialisták miért utasították el ismét az idősek helyzetéről szóló jelentés napirendre tűzését hétfőn a parlamentben.

Medgyasszay László országgyűlési képviselő a kormánypártiak magatartását a hatalommal való visszaélésnek nevezte. "A posztkommunista kormány nem képes még a legpártsemlegesebb ügyekben sem tisztességesen politizálni" - fogalmazott.

Az ellenzéki politikus felidézte, hogy első ízben tavaly áprilisban terjesztette be a javaslatot, amelynek lényege, hogy a mindenkori kormány minden ősszel számoljon be az idősek érdekében megtett intézkedéseiről. Ezt előbb a bizottság elutasította, majd a parlamentben a szocialisták már támogatták a napirendre tűzést.

Ezt követően, 2008 októberében a szociális tárca szakembereivel közösen átdolgozott határozati javaslatot nyújtott be, s novemberben a bizottság azt egyhangúlag vette tárgysorozatba, támogatta annak általános vitáját. A napirendre tűzés azonban nem történt meg, ez év márciusában a szocialisták nem támogatták a javaslatot, s erre a sorsra jutott a kezdeményezés hétfőn a parlamentben is - tette hozzá.

A politikus szerint valószínűleg azért sem tűzik napirendre a javaslatot, mert az szembesítené a szocialistákat a nyugdíjasokat érintő tetteikkel. Példaként említette, hogy a 13. havi nyugdíj második részletét az idén a nyugdíjasok nem kapják meg, és az jövőre egyáltalán nem jár majd. Ez különösen a kisnyugdíjasokat érinti majd - tette hozzá. Kitért arra is, hogy a kormány felemelte a nyugdíjkorhatárt, s 2008. január 1-je után megváltoztatták a nyugdíjszabályokat is.
 

Forrás: Hírextra

Vissza
2009.
október
25. 14:22

Politikai vita a nyugdíjasokat érintő kormányzati tervekről

Politikai vita a nyugdíjasokat érintő kormányzati tervekről Azt a kabinet és a kormányzó párt is elismeri, hogy a jövőre tervezett megszorítások az időseket is érintik, de azzal érvelnek, hogy így marad biztonságosan fenntartható a nyugdíjrendszer. Az ellenzék azt szeretné elérni, hogy legalább az idei szinten maradjon az ellátás. Az alábbiakban összefoglalunk néhány véleményt.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART