2010.
december
23. 20:51

Ki vezeti majd az egyéni nyugdíjnyilvántartást?

Címkék:
kérdőjel Január elsejétől megszűnik a vállalkozók NYENYI (nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartó lap) néven futó adatszolgáltatási kötelezettsége, ami csökkenti az adminisztrációs terheiket, egyben azt is jelenti, hogy az APEH-nak és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak együttműködve kell megoldania a jövőben az egyéni nyugdíjnyilvántartást.

Szatmáry Kristóf, a törvénymódosítást kezdeményező Fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a vállalkozók adminisztrációs terheinek csökkentésénél is nagyobb jelentőséggel bír, hogy a döntés egyfajta filozófia-váltást jelent egy szolgáltató állam megteremtéséhez. Két államigazgatási szerv közötti hiányos együttműködés miatt nem lehet többletterheket rakni a vállalkozókra - hangsúlyozta.

Az adóhatóságnak ugyanis rendelkezésére álltak és állnak az egyéni nyugdíjszámlák vezetéséhez szükséges adatok, de mivel az apeh és a nyugdíjbiztosító között nem működött megfelelően az adatátadás, a vállalkozóknak évente egyszer külön és újra adatokat kellett szolgáltatnia az egyéni nyugdíjnyilvántartásokhoz. A párhuzamos adatszolgátatási kötelezettség megszüntetése a becslések szerint összesen 5-10 milliárd közötti megtakarítást eredményezhet a vállalkozók számára - tette hozzá.

A NYENYI beszüntetéséhez már korábban megszületett a jogszabály, de eddig halogatták a tényleges életbeléptetését - mondta Szatmáry Kristóf. Álláspontja szerint alaptalanok az aggályok az egyéni nyugdíjszámlák jövőbeni vezetésével kapcsolatban, az állam most rá van kényszerítve, hogy január elsejéig megoldja a kérdést.

Kedden hajnalban a nyugdíjbiztosításról szóló törvények módosításának tárgyalásakor zárószavazás előtti módosító javaslatként fogadta el az országgyűlés Szatmáry Kristóf indítványát, amit a nemzetgazdasági tárca és a Fidesz frakció is támogatott.

Az APEH sajtó főosztálya az MTI kérdéseire válaszolva kifejtette: a jelenleg hatályos jogszabályok, illetőleg a 2010. december 20-án az országgyűlés által elfogadott módosítások nem írnak elő az adóhatóság számára egyéni nyugdíjszámla-vezetési kötelezettséget. Az adóhivatal feladata, hogy a munkáltatók, kifizetők, foglalkoztatók által benyújtott bevallások adataiból biztosítsa az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság részére a nyugdíjjogosultsághoz, nyugdíj-megállapításhoz szükséges, éves szintű, magánszemélyenkénti adatokat. Ennek érdekében az APEH elkészítette az adatok összeállításának és átadásának feltételeit biztosító egyéni nyilvántartó rendszerét.

A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV tv. alapján a társadalombiztosítás egyéni nyilvántartását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) alakítja ki a pénztárak központi nyilvántartó rendszere (PKN), valamint az állami adóhatóság (APEH) havi szintű adatszolgáltatása alapján. Ezek biztosítják valamennyi magánszemélyre vonatkozóan a nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettség megfelelő nyilvántartását. A pénztárak központi nyilvántartása fogja az alapját képezni az egyéni nyugdíjszámláknak.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága az MTI kérdéseire a sajtóosztályán keresztül a következő válaszokat adta: a foglalkoztatók évek óta havonta, foglalkoztatottankénti bontásban részletes adatszolgáltatást teljesítenek az adóhatóság részére. A NYENYI évente egy alkalommal az előző évi biztosítási adatokat tartalmazó adatszolgáltatás volt, amelyet közvetlenül a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervekhez nyújtottak be a foglalkoztatók.

A havi adatok az adóhatóságnál, az alapadatok a foglalkoztatónál rendelkezésre állnak. A foglalkoztatással kapcsolatos adatokat, pl. a "bérkartont" hosszú ideig meg kell őrizni. Az adóhatóság és a nyugdíjbiztosítás együttműködik a nyugdíjbiztosítási nyilvántartási adatokat feldolgozó számítástechnikai rendszer összehangolása érdekében.

A NYENYI-t, azaz a nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartó lapot a hatályos törvény szerint 2010-ről már nem kell kiállítani, vagyis utoljára a 2009. évről kellett ebben a formában adatokat szolgáltatni.

Forrás: privatbankar.hu

Vissza
2010.
december
22. 18:15

A nyugdíjbiztosító ismertette a pénztárválasztás részleteit

A nyugdíjbiztosító ismertette a pénztárválasztás részleteit A magán-nyugdíjpénztári tagnak 2011. január 31-ig személyesen kell nyilatkoznia a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál illetve az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságnál (ONYF), ha a magán-nyugdíjpénztári tagságát fenn kívánja tartani - hangzott el szerdán az ONYF budapesti tájékoztatóján.
Tovább
2010.
december
10. 10:08

Andor László: a kormányra fájó kijózanodás vár

Andor László: a kormányra fájó kijózanodás vár A Napi Gazdaságnak adott interjújában Andor László munkaügyi biztos azt mondta, hogy nem jó ötlet a nyugdíj-megtakarítások átcsatornázása, főleg akkor, ha abból folyó kiadásokat finanszíroz a kormány. A biztos aránytalanságokat lát a választási opciók kapcsán, miközben úgy véli, hogy fájó lesz a kijózanodás, hiszen az állam a jövőben nagyobb terhet vállalt magára a rövid távú előnyökért cserébe.
Tovább
2010.
december
03. 23:19

Andor: az EU beleszólhat a tagállami nyugdíjrendszerekbe

Andor: az EU beleszólhat a tagállami nyugdíjrendszerekbe Az európai foglalkozás hirtelen bővülésére ugyan nem számít, de a költségvetési konszolidáció munkahelyekre gyakorolt esetleges negatív hatásától sem tart Andor László, a Bizottság magyar tagja, aki a BruxInfónak adott interjúban arra is figyelmeztet, hogy a nyugdíjrendszer átalakításának a fenntarthatóságot kell javítania, ami nem feltétlenül igaz a tervezett magyar intézkedésekre.
Tovább
2010.
november
25. 19:07

Brüsszelnek nem tetszik a magyar nyugdíjintézkedés

Brüsszelnek nem tetszik a magyar nyugdíjintézkedés Több fenntartása van az Európai Bizottságnak a nyugdíjrendszerre vonatkozóan a közelmúltban bejelentett magyar intézkedésekkel kapcsolatban.
Tovább
2010.
november
23. 10:49

Matolcsy megerősítette: csak két nyugdíjpillér marad

Matolcsy megerősítette: csak két nyugdíjpillér marad A jelenlegi 38 százalékos GDP arányos adócentralizáció 33 százalékra csökken 2014-re - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság kedden rendezett budapesti adókonferenciáján, hozzátéve, hogy a februárban bejelentendő strukturális reformok 600-800 milliárd forint megtakarítást hoznak.
Tovább
2010.
november
24. 21:06

Matolcsy: aki nem lép vissza, annak nem lesz állami nyugdíja

Matolcsy: aki nem lép vissza, annak nem lesz állami nyugdíja A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező rendszerben. Aki a magán-nyugdíjpénztári rendszerben marad, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíj jogosultságból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján. A pénztárak szerint ez zsarolás és Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Tovább
2010.
december
22. 09:17

Mennyibe kerül az állami, és mennyibe a magánnyugdíj?

Mennyibe kerül az állami, és mennyibe a magánnyugdíj? A magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos hivatalos álláspontok olyan előnyöket sorolnak a felosztó kirovó rendszer mellett, amelyek nem valóságosak. Erősen kétséges a nyugdíjak előre kalkulálhatósága, mint ahogy az "olcsóság" is vitatható. Az állami rendszerben egy főre 10 ezer forint költség esik, a magánrendszerben 6 ezer – írja a maradok.blog.hu. Az alábbiakban a cikket tesszük közzé, változatlan formában.
Tovább
2010.
december
12. 09:31

Nyugtató levelet küld a miniszterelnök

Nyugtató levelet küld a miniszterelnök Levélben tájékoztatja Orbán Viktor a nyugdíjasokat arról, hogy a kormány biztonságba helyezte a nyugdíjakat, valamint arról, hogy a kisfogyasztású háztartások számára nem emelkedik a gáz ára.
Tovább
2010.
december
22. 18:31

Senki nem tudja, mennyit kapnak az államtól a magánpénztárban maradók

Senki nem tudja, mennyit kapnak az államtól a magánpénztárban maradók Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója szerint racionális döntés az állami rendszerbe való visszalépés. Mészáros József főigazgató nem tudta megmondani, mennyi lesz az állami nyugdíja annak, aki magánpénztári tag marad.
Tovább
2010.
november
10. 08:15

Lázár: Az állami nyugdíjrendszerben is lesznek egyéni számlák

Lázár: Az állami nyugdíjrendszerben is lesznek egyéni számlák Heteken belül rendezné a járulékok sorsát a magán-nyugdíjpénztári befizetések felfüggesztésének idejére a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a kormány szeretné meggyőzni arról az embereket, hogy az államnál nagyobb biztonságban van a pénzük. Úgy vélte: az állami rendszer akkor lehet vonzó, ha a befizetések követhetőek, vagyis szükség van az egyéni számlás rendszerre.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART