2012.
február
13. 10:04

Kigyulladt egy idősotthon Vótapusztán

Címkék:
tűz Kigyulladt egy idősotthon a Somogy megyei Vótapusztán hétfő hajnalban; a tűzben senki sem sérült meg, 46 lakót átmenetileg a kadarkúti kollégiumban helyeztek el - közölte a megyei katasztrófavédelem az MTI-vel. Kadarkút polgármestere azt mondta: a kastélyépület lakhatatlanná vált.

Gál Attila megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint öt óra után pár perccel riasztották a tűzoltókat az idősotthonhoz, a bejelentés szerint a tetőtérből ropogás hallatszott és füstszag érződött. A tűzoltók nagy erőkkel - hét fecskendővel, egy vízszállítóval és két, magasból mentő járművel - vonultak ki a helyszínre - mondta a szóvivő.
Mint arról beszámolt, csaknem 40 tűzoltó még három órával az oltás megkezdése után is a lángokkal küzdött.

Az egykori kastélyépület tetőszerkezete mintegy 200 négyzetméternyi területen a lángok martaléka lett, oltás közben beszakadt a födém, így csak az utómunkálatok után derül ki, hogy az épületbe visszaköltözhetnek-e az otthon lakói, mint ahogy a tűz keletkezésének okára is a szakértői vizsgálat ad választ - mondta Gál Attila.
Karsai József (Fidesz-KDNP), Kadarkút polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: a lakók bizonyosan nem költözhetnek vissza a kastélyépületbe, mert az oly mértékben károsodott, hogy lakhatatlanná vált.

A polgármester közlése szerint az otthon lakóit ideiglenesen a város kollégiumában és egy ifjúsági szállón helyezték el, ellátásukról az iskola konyhája gondoskodik.
Az intézmény vezetője már szervezi, hogy a lakókat a megye négy másik idősotthonában helyezzék el - mondta Karsai József. Hozzátette: az átmeneti szállásokon a körülmények hosszabb időre nem megfelelően az ellátottak számára, ezért még a hétfői napon szeretnék megoldani, hogy a gondozottakat elköltöztessék a befogadóhelyekre.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART