2011.
december
30. 15:12

Kilenc idősotthon működését adná át egy református misszió

Címkék:
Aranyalkony Paskál Otthon A döntés 1.400 nyugdíjas lakót, valamint csaknem félszáz dolgozót érint. Égető Ferenc, a Kálvin János Presbiteri Misszió (teljes nevén a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Missziója) elnöke pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy kilenc Arany Alkony Idősotthon működtetési engedélyének az azonnali visszavonását kezdeményezte a fővárosi és a Pest megyei kormányhivatalnál.

Mint mondta, a kényszerű lépést azért kellett megtennie, mert a júliustól érvényes szociális törvény, illetve a jelentősen csökkentett normatíva miatt éves szinten mintegy 700 millió forinttal csökken a bevételük, a meglévő forrás pedig nem elegendő arra, hogy a szigorúan szabályozott ellátást biztosítani tudják az otthonokban lakó idős emberek számára.
Közölte, megpróbáltak olyan fenntartót keresni maguk helyett, amely rendelkezik a működtetéshez szükséges forrásokkal, ám ez a kezdeményezés nem járt sikerrel.

A misszió a fővárosban nyolc, míg Pest megyében, Törökbálinton egy intézményt működtet. Az otthonoknak helyet adó ingatlanokat a misszió magáncégektől bérli, ám július óta lényegében nem tud fizetni nekik, továbbá a gázszolgáltató felé is mintegy 60 millió forintos adósságot halmozott fel.

Égető Ferenc közölte, a kormányhivatalok a napokban kaphatták meg a levelét, így 30 napjuk van arra, hogy az ügyben döntést hozzanak, illetve hogy az otthonok működtetésének feladatát továbbadják.
Hozzátette: a budapesti és a Pest megyei intézményeket a jövőben várhatóan a főváros, illetve az állam működteti majd. (A megyei szociális intézmények januártól az államhoz kerülnek.)

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART