2011.
október
25. 20:30

Korhatár előtti nyugdíj: lesznek kivételek

soltész miklós A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvényjavaslat általános vitája zajlott az Országgyűlésben.

Kormány: a cél a korhatár előtti nyugdíjak többségének kivezetése a rendszerből

Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) államtitkára expozéjában elmondta: a törvényjavaslat a korhatár előtti nyugellátások és a szolgálati nyugdíjak új, együttes szabályozásáról szól, amelynél a legfontosabb elv, hogy nyugellátást csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehet megállapítani és folyósítani.
Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy erre az elvre azért van szükség, mert a jelenlegi rendszerben ha kevesebb a nyugdíjkasszába érkező járulék, mint a kifizetés, akkor a különbözetet a központi költségvetés rendezi, vagyis az alap hiánya költségvetési hiányt is generál. Jelenleg pedig 3,7-3,8 millió járulékfizető és foglalkoztatóik teremtik meg a befizetések forrását, ebből ráadásul 1,5 befizető a minimálbérnek, vagy annál kevesebb összeg után fizetnek járulékot.

Az elmúlt években elterjedt és kiteljesedett a korhatár előtti nyugdíjak rendszere, ezért a mostani törvénymódosítás célja ezek többségének kivezetése a rendszerből - mondta Soltész Miklós.
Újdonság, hogy 2012-től szolgálati járandóságot kapnak azok, akik 1955-ben vagy azt követően születtek és a fegyveres szolgálat alapján szolgálati nyugdíjban részesülnek, noha még nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt. A szolgálati járandóságot nem a tb-kassza, hanem a központi költségvetés fizeti.

Kivétel

Az új szabályok a fegyveres szolgálatra is a normál nyugdíjkorhatárt írják elő, de lesz kivétel. Akinek megvan a 30 éves szolgálati viszonya, az a felső korhatár előtt 5 évvel kérheti a nyugdíj előtti rendelkezési állományba helyezését, és ettől fogva csak veszélyhelyzet esetén hívható be szolgálatra. Erre az 5 évre az illetménye megegyezik azzal az összeggel, amelyet a nyugdíj előtti rendelkezési állományba helyezéskor teljes nyugdíjként kapna.
A másik kivétel azokra vonatkozik, akik 25 év szolgálati idővel rendelkeznek, ők könnyített szolgálatot kérhetnek. A heti munkaidejük ettől számítva 35 óra, és csak reggel 6 és este 22 óra között oszthatók be szolgálatra. A havi illetményük az utolsó normál szolgálati hónap bére alapján számolt távolléti díj.

Szenior állomány

A szolgálati járandóságban részesülők - ha még nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt - kérhetik a különleges foglalkoztatási állományba vételt - az úgynevezett szenior állományban. Ebben az esetben a katonák is a rendőrség állományába kerülnek, és a rendőrség határozott idejű szerződést köt velük, amely az öregségi nyugdíjas kor eléréséig tart. Ekkortól a szolgálati járandóság megszűnik, de az új jövedelem nettó összege nem lehet kisebb a korábbi járandóságnál, illetve a minimálbér másfélszeresénél. A heti munkaidejük 35 óra, és csak reggel 6 és este 22 óra között oszthatók be szolgálatra. Aki lemond erről a szenior foglalkoztatásról, és visszatér a szolgálati járandóság alá, még egy alkalommal visszavehető a különleges foglalkoztatásba.

Az államtitkár elmondta: bízik benne, hogy "a fegyveres szolgálat lényegéből eredő magasabb fokú áldozatvállalás és a többletjogok olyan összhangját tartalmazza a javaslat, amely hosszabb távon fenntartható és az érintettek számára is elfogadható életpályát teremt".

Soltész Miklós leszögezte, hogy a módosítások után a kormány szigorúan szankcionálja a feketemunkát: attól a szolgálati járandóságban részesülő személytől, akit feketemunkán értek a munkaügyi ellenőrök, a nyugdíjfolyósító megvonja a járandóságot, és büntetésként az egy éves járandóságát kell megfizetnie.

Fidesz: A nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága a cél

Talabér Márta, a Fidesz vezérszónoka elmondta: csaknem 250 ezer ember ellátását határozza meg a törvényjavaslat. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: többet költünk szociális kiadásokra, mint a visegrádi országok, miközben a magyar népesség egyre öregedik. A törvényjavaslat célja a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága - tette hozzá.

A mostani korai nyugdíjak egy része arra ösztönöz, hogy a nyugdíjasok egyéb kereső tevékenységet is végezzenek - fogalmazott Talabér Márta. A Fidesz vezérszónoka hangsúlyozta: nyugellátást a jövőben csak az öregségi nyugdíjkorhatár elérését követően lehet folyósítani.

Korhatár előtti ellátást, vagy átmeneti bányászjáradékot a Nemzeti Szociális Alapból folyósítanak a jövőben. Talabér Márta hozzátette: a nyugdíjakat a befizetett járulékok terhére kell folyósítani, az egyensúlyt biztosítani kell. Ha ez megbomlik, akkor egy forint nyugdíj kifizetéséhez akár 20 fillér államadósság is társulhat.

A fideszes vezérszónok emlékeztetett rá, hogy megszüntették a második pillér kötelező jellegét, az állami rendszerbe visszalépők vagyona pedig azonnal csökkentette az államadósságot. Talabér Márta cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint megszűnne a hölgyek 40 év utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége és az özvegyi nyugdíj is. A törvényjavaslat szerint megszűnik a szolgálati nyugdíj, amelyet szolgálati járandóságként kell tovább utalni.

A szolgálati jogviszonyban már nem alkalmazhatóknak a közszolgálatban kell munkát felajánlani. Ha a nyugdíj mellett munkát vállaló bevételei elérik a minimálbér 18-szorosát, vagyis az évi 1 millió 650 ezer forintot, akkor szüneteltetni kell a nyugdíjjárandóság folyósítását. Feketemunka esetén pedig végleg elveszítik a juttatást - ismertette a törvényjavaslatot részleteit Talabér Márta.

Forrás: MTI

Vissza
2011.
október
24. 18:08

Ezek a nyugdíjak biztosan megszűnnek jövőre

Ezek a nyugdíjak biztosan megszűnnek jövőre Általános vitára alkalmasnak találta hétfői ülésén az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvényjavaslatot.
Tovább
2011.
október
24. 13:22

Kiegyensúlyozottabb nyugdíjalapra van szükség

Kiegyensúlyozottabb nyugdíjalapra van szükség A hosszabb élettartam eléréséhez, minőségivé tételéhez elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott nyugdíjalap – jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Magyar Primer Prevenciós Orvos Egyesület szakmai fórumán hétfőn a Kogart Galériában, majd hozzátette: az erről szóló tárgyalásokat holnap kezdi meg a kormány.
Tovább
2011.
október
21. 22:47

Korhatár előtti nyugdíj - Jövő héten kerül a Ház elé a javaslat

Korhatár előtti nyugdíj - Jövő héten kerül a Ház elé a javaslat Kedden kezdődik a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjak szerkezeti átalakításáról szóló törvényjavaslat parlamenti vitája - jelezte Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára.
Tovább
2011.
október
22. 16:37

Újabb jogszabály születik a korkedvezményekre

Újabb jogszabály születik a korkedvezményekre A kormány döntése szerint foglalkoztatási, munkabiztonsági és munka-egészségügyi szempontok alapján 2012. június végéig kell kidolgozni a szervezet fokozott igénybevételével járó munkavégzés esetén 2013. január 1-jétől alkalmazható intézkedések és ellátások rendszerét, amely kiváltja a korkedvezményes nyugdíjat.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART