2011.
október
06. 11:02

Közfeladat és közkötelezettség az idősügy

Címkék:
Iván László Aranykor, ezüstidő, szépkor, naplemente - ilyen és hasonló kifejezéseket használnak az öregkorra. Többnyire a fiatalok. Mert a valóban magas kort megérők csak a napnyugtát érzik, mikor már a fény és a meleg is jócskán csökken. De vajon törvényszerű, hogy az öregség együtt járjon a reménytelenséggel, elesettséggel, lemondással és betegségekkel?

Akár tetszik, akár nem, a világ öregszik - ezt kár lenne tagadni, ahogy Iván László professzor, az időskor elismert tudósa minden beszélgetés során elmondja. És az öregedő világban a figyelem egyre inkább a fiatalok felé irányul, az ő sikereikre, önmegvalósításukra.

Az időseket azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni. Magyarország lakosságának csaknem 20 százaléka idős, a világon pedig 600 millióan mondhatják el ugyanezt magukról. És az előrejelzések szerint két évtized múlva az idősek száma megkétszereződik. Ez a tény önmagában is nagy kihívás, nemcsak az egészségügyi és szociális ellátás számára, hanem óriási gondot és feladatot jelent valamennyi társadalmi rendszerben.

Magyarországon demográfiai forradalom zajlik, a fiatalok száma fogy, míg az időseké nő. Amikor 100 keresőre 70 nyugdíjas jut, nem képes mindenki számára minőségi öregkort biztosítani a társadalom. Az időskor kutatói és gyógyító szakemberei a megélt évek számát tekintve derűlátóak, annak ellenére, hogy az élethossz nálunk a legrövidebb szinte egész Európában.

Amikor Iván László megszólal ebben a témában, mindig leszögezi, hogy az "öregség nem betegség." Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy az egészséges öregedés feltételei fiatalkorban alakulnak ki, és a jó esély mellett vannak kockázatok is. Mindenki másként öregszik, "személyre szabott" folyamatról van szó. Gerontológusok szerte a világon egyre több öregséget "kitoló", "elodázó" stratégiát dolgoznak ki. De a sejtek, a szervek természetes elhasználódását nem lehet megakadályozni.

Elviselhető időskoráért mindenkinek önmagának is tenni kell

Az idősekkel foglalkozó tudomány rohamosan fejlődik. Az Európai Unió 1997-ben szakorvosi listára vette a geriátriát. Magyarországon is van az orvosegyetemen kötelező geriátriai képzés, egyes kórházakban geriátriai osztályok alakulnak. Mindez azonban nem elég. Amíg a szociál-egészségügyi geriátriai szemlélet és az ellátórendszerek szakszerű hálózata nem alakul ki, amíg nem működik a megelőző és fenntartható egészség geriátriai programja, addig nem beszélhetünk esélyközeli idősgondozásról. Ez a szakember véleménye, és ehhez szorosan hozzátartozik, hogy nem lehet csak az ellátó rendszertől várni az idősek megfelelő, minőségi életkörülményeinek kialakítását.

A saját, elviselhető időskoráért mindenkinek önmagának is tenni kell, ha mást nem, egészségtudatos magatartással, életmóddal élni idős napjait. Ebben az önsegítésen kívül országszerte több idősekkel foglalkozó civil szervezet, klubrendszer segít. Vetélkedőket, tanfolyamokat, turistaprogramokat szerveznek. Jó példa az Életet az Éveknek Országos Szövetség, amely 1989 óta tevékenykedik, és az alakuláskor jegyzett 139 klub helyett ma már 1200 klubot működtet. Céljuk, hogy kimozdítsák az idős embereket az egyhangú hétköznapokból. Ezen a nyáron például 600 idős embert nyaraltattak Cserkeszölőn, Hajdúszoboszlón, Hévízen. Járnak együtt színházba, kirándulni, és a társas kapcsolatok révén oldódik az idősek magánya: családot pótló, egymást segítő sikeres mozgalommá vált kezdeményezésük.

De az Idősek sétája, a Korkontroll és egy egész sor időseket támogató civil kezdeményezés is említhető. Újbudán, a főváros XI. kerületében, ahol 40 ezer idős ember él, már jó ideje külön programot indítottak a hatvan éven felüliek számára a színesebb, élhetőbb életért.

A minőségi időskor alapvető emberi jog

- Az aktív és minőségi időskor alapvető emberi jog - hangsúlyozza Toldi Tamás, az önkormányzat idősügyi menedzsere. - Az, hogy egy társadalomban milyen életet élnek az idős emberek, milyen a fizikai és szellemi aktivitásuk, nem csak magánügy, hiszen társadalmi, ellátási kötelezettségek kapcsolódnak hozzá. Ha az időseket "leírjuk", nem foglalkozunk problémáikkal, akkor az ellátásukból fakadó költségek elviselhetetlen terheket rónak a közösségre. A segítő, életüket javító szemlélethez nemcsak megfelelő ellátórendszerre, hanem idősbarát környezetre és társadalmi elfogadásra is szükség van. Ezért kapcsolódtunk kezdeményező partnerként az unió által három évre meghirdetett Q-AGENING Projekthez. Nálunk stratégiai cél az idősek minőségi élete, és a már korábban létrehozott 6O+ program alapjaira építve az említett kezdeményezés jó alkalomnak kínálkozott az időskorúak életének javítására.

Ennek a programnak a jelentősége abban áll, hogy a hagyományos, szociális jellegű segítségnyújtás mellett nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az időseket aktivizálják, bevonják a kerület társadalmi életébe. Cél, hogy hatékony megoldásokat találjanak az öregedés problémáira - önkormányzatként a közszolgáltatások javításával, az idősek szükségleteihez történő alkalmazkodással, az időskorúak társadalmi integrációjával. Mindezek mellett a mentális, illetve fizikai egészség megőrzése, az életminőség javítása is szerepel a programban, az aktív időskori időszak megnyújtásával.

Október 17-19. között Újbuda ad otthont annak a nemzetközi záró konferenciának, amely a program eredményeit értékeli.

Lehetőségek tehát vannak. Újbuda pályázaton nyerte el az országban - és sok tekintetben európai szinten is - egyedülálló programban történő részvételt. A program első szakaszának befejezése után a folytatásról is határoztak: nemcsak a 60 éven felülieknek, hanem már az 50 éven felülieknek is lehetőséget kínálnak a jobb élet- és munkafeltételek megteremtésében.

2012 az aktív időskor éve lesz az EU-ban, különös tekintettel az idős korosztály szociális, egészségügyi és jogbiztonságára. Ezen túl pedig a generációk közti szolidaritás éve lesz a következő esztendő.

Bár évről évre nagyobb súllyal nehezedik ránk és a világra az időskorúak számának növekedése sokféle kapcsolódó gondjával együtt, ha közfeladatként tekintjük és kezeljük, mindenki megtalálja a hasznos kapcsolódási lehetőséget, hogy ne váljon finanszírozhatatlanná és elviselhetetlenné e valamennyiünket érintő teher, amelynek közös vállalása az egész társadalmat minősíti.

Forrás: MTI

Vissza
2011.
szeptember
30. 23:04

A kormány számít az idősek munkájára és tapasztalataira

A kormány számít az idősek munkájára és tapasztalataira Réthelyi Miklós miniszter az idősek világnapja alkalmából tartott pénteki budapesti rendezvényen, a Művészetek Palotájában azt mondta: a nemzeti együttműködés kormánya számít az idősebb nemzedék munkájára és tapasztalataira.
Tovább
2011.
szeptember
28. 16:41

Az ötven felettiekben mégis van pénz?

Az ötven felettiekben mégis van pénz? Meglepő bejelentést tett a ProSiebenSat.1, a TV2 és társcsatornáinak anyukája. A médiacég ötven feletti nézőknek szóló csatornán dolgozik.
Tovább
2010.
február
23. 17:32

Idősbarát Önkormányzat Díj 2010

Idősbarát Önkormányzat Díj 2010 A szociális és munkaügyi miniszter és az önkormányzati miniszter az 58/2004. (VI.18.) ESZCsM-BM együttes rendeletben elhatározottak, és kapott felhatalmazás szerint közös pályázatot hirdet önkormányzatok számára a 2010. évi "Idősbarát Önkormányzat" Díj elnyerésére.
Tovább
2011.
szeptember
28. 16:13

Idősbarát önkormányzatokat díjazott a kormány

Idősbarát önkormányzatokat díjazott a kormány Szeretnénk megváltoztatni azt a felfogást, hogy az idős az, aki a nyugdíjat várja és teher a társadalom vállán – jelentette ki Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán, az Idősbarát Önkormányzati Díj és szakmai elismerések átadó ünnepségén az Országházban.
Tovább
2010.
március
09. 15:29

Nyugdíjasoknak szóló médiát akarnak a nyugdíjasok

Nyugdíjasoknak szóló médiát akarnak a nyugdíjasok Vajon nyugdíjuk megőrzi-e vásárlóerejét? Uniós összehasonlításban hogyan értékelhető a magyar nyugdíjrendszer? Miért nincs Magyarországon kimondottan a nyugdíjasokhoz szóló média? Ezekről a kérdésekről is szó esett az Idősügyi Tanács szervezte képzések során.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART