2012.
március
31. 17:06

Külföldiek is jönnek a csodatévő helyre

Címkék:
Bükkszentkereszt A gyönyörű Bükkszentkereszt több értelemben is gyógyító hely, sokan hazánk egyik legszebb falvának tartják. Amellett, hogy a második legmagasabban fekvő település Magyarországon, egy hegyek között megbújó, mesebelei völgyben húzódik, a festői környezet látványát pedig csak fokozza a környékbeli erdők hangulata.

Amellett, hogy a második legmagasabban fekvő település Magyarországon, egy hegyek között megbújó, mesebelei völgyben húzódik, a festői környezet látványát pedig csak fokozza a környékbeli erdők hangulata.

Az egyik legszebb fekvésű falu

A Bükki Nemzeti Park kapujának számító falu számos látnivalóval várja a kirándulókat, hisz már az 1930-as évektől kezdve nagy hangsúlyt helyeznek a turizmusra az itt élők. A község lakói hagyományosan favágásból, szén-, illetve mészégetésből élnek, melynek hagyományait az ide látogatók is megismerhetik a helyi kiállításoknak köszönhetően. Nem szabad kihagyni a bükkszentkereszti szabadtéri néprajzi gyűjteményt, illetve az üveghuta-múzeumot és a millenniumi emlékparkot sem.

Gyógyító levegő, csodatévő kövek

Amellett azonban, hogy a környék csodás kirándulóhely a természeti adottságoknak köszönhetően, szubalpin gyógyhellyé nyilvánították, mely miatt mind belföldről, mind külföldről számos turista keresi fel. A helyi hegyvidéki levegő segíthet a légúti betegségek kezelésében, emellett jó hatással van a pajzsmirigyproblémákra, illetve a vérszegénységre is.

A kőrisekkel, juharfákkal, gyertyánokkal és bükkfákkal tűzdelt bükkszentkereszti erdők azonban a legendák szerint nemcsak ezért bírnak gyógyító hatással. Számtalan külföldi és belföldi turista látogat ide az úgynevezett Mária-kövek, közöttük pedig a Boldogasszony köve miatt is, mely állítólag nemcsak a betegségeket gyógyítja, de termékenységet ad a nőknek.

A régi történetek szerint Szűz Mária, mikor Krisztus halála után bánatában a világot járta, itt is megfordult, útja során pedig egy kövön pihent meg. A szikla felvette alakját - állítólag ezért is látható benne a jól ismert mélyedés -, emellett csodatévő energiával töltődött fel, minek köszönhetően ma is gyógyulások köthetők nevéhez.

Öleljen meg egy fát!

Úgy tartják, elég megpihenni a kövön - vagy bármelyik másikon - ahhoz, hogy bárki megérezze az erdő energiáinak bizsergését. Ezt tapasztalták egy másik történet szerint a kácsi búcsúra igyekvők is, akik itt álltak meg, azonban olyan gyorsan kipihenték magukat, hogy hamar híre ment a furcsa helynek.

Az ezoterikusok szerint nem csupán a kőnek van különös energiája, de az egész Bükknek is. Úgy vélik, található itt egy energia-háromszög, melynek különösen erős csúcsai közé tartozik a Boldogasszony köve is. Több természetgyógyász is hisz a kövek erejében, csakúgy, mint a számtalan turista: véleményük szerint már egy helyi fa átölelése is segít.

Forrás: femina.hu

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART