2012.
augusztus
11. 10:28

Lázár János kiemelt nyugdíjat javasol

Címkék:
Lázár János Módosítaná az elhunyt miniszterelnökök és államfők hozzátartozóira vonatkozó nyugdíjszabályozást Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Javaslata szerint a mindenkori miniszterelnök halála esetén a kormányfő illetményének havi összegét kellene figyelembe venni a hozzátartozói öregségi nyugdíj megállapításánál - számol be róla a Magyar Hírlap.

Lázár változtatna a köztársasági elnök javadalmazásáról szóló sarkalatos törvényen is, amely jelenleg csak azt mondja ki, hogy az államfő halála esetén a házas- vagy élettársát vagy örököseit az elnök hathavi tiszteletdíjának megfelelő juttatás illeti meg. Ezt a rendelkezést Lázár kiegészítené a kormányfőkre vonatkozó javaslattal, vagyis hogy az államfő halála esetén a hozzátartozó nyugellátásának megállapítása során a köztársasági elnök havi tiszteletdíját vegyék alapul. E speciális szabályt a törvény most is tartalmazza, de csak a korábbi elnököknél. Az államtitkár az indoklásban a megkülönböztetés elkerülése érdekében a szabályt kiterjesztené arra az esetre, ha a hivatalban lévő államfő veszti életét. A miniszterelnök és az államfő havi illetménye a hatályos szabályozás szerint a köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese, azaz több mint másfél millió forint.

A törvényjavaslat arról is rendelkezik, hogy az így megállapított hozzátartozói nyugellátások fedezetét a központi költségvetés megtéríti a Nyugdíjbiztosítási Alapnak. A rendelkezések jelenleg az 1993-ban elhunyt Antall József néhai miniszterelnök özvegyét és a tavaly elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegyét érintené.

Forrás: OrientPress

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART