2010.
december
31. 18:00

Lengyelországban is visszartatják a magánnyugdíj egy részét

Donald Tusk Lengyelország is azt tervezi, hogy csökkenti az állami nyugdíjkasszából történő átutalások mértékét a magán- nyugdíjpénztáraknak – jelentette be tegnap Donald Tusk, lengyel miniszterelnök.

Ennek értelmében a kötelező magánnyugdíj pénztáraknál a munkavállalói bruttó bér 7.3%-os járulékát úgy osztják fel, hogy abból 2.3% jut a magán-nyugdíjpénztári számlára, míg a maradék 5%-ot az állami pénztár számláján fogják tartani. A rendszer várhatóan két évig működik így, ezt követően kicsit visszaemelik a magán-nyugdíjpénztárak számára utalható arányt, 3.8%-ra, 2017-től pedig visszaállhat a mostani arány, amennyiben ezt a munkavállaló külön kéri.

A tervek szerint jövő áprilistól lépne életbe az új rendszer. Alapvetően tehát Lengyelország is arra az útra kényszerül, amelyen Magyarország halad, igaz lényegesen kevésbé radikális megoldást választanak a lengyelek, például nem célozzák a magán nyugdíjpénztári számlák teljes felszámolását és állami kezelés alá vételét, valamint az átmeneti időszakot követően visszaállhat az eredeti állapot. Ráadásul a felkészülésre és az átállásra is több időt hagynak, mint amennyi idehaza jutott. Mindezek ellenére sok a hasonlóság a lengyel és a magyar történet között. Ahogyan Budapesten, úgy Varsóban is az államháztartási kényszerpálya miatt avatkozik be a kormány a nyugdíjrendszerbe, hogy az ottani befizetésekkel saját egyenlegét javítsa.

Lengyelországban ráadásul akár komolyabb piaci következményei is lehetnek a befizetések átmeneti részleges felfüggesztésének, ugyanis az ottani tőkepiacon a nagyobb lengyel nyugdíjalapok – összesen 14 regisztrált biztosító – komoly forgalomért felelős, az általuk kezelt vagyon mintegy 70 milliárd dollárt tesz ki, vagyis majdnem 15 ezer milliárd forintot (mint ismeretes a magyar magánnyugdíj pénztári számlákon kevesebb mint 3,000 milliárd forint volt a kezelt vagyon). A lengyel pénzügyi felügyelet becslései szerint ráadásul ezeknek az alapoknak komoly lehet a lengyel részvénypiaci kitettsége, a befektetett vagyon akár 36%-a is nyugodhat részvényekben. Gyakorlatilag emiatt esett délután a lengyel tőzsde, és a zloty is megérezte, mit tervez a kabinet.

Ami még kiemelendő a lengyelek esetében – hasonlóan a magyar történethez – itt is fontos szempont az adósságkezelés és a költségvetési egyenleg megtartása, ugyanis Lengyelországban az államadósság-ráta vészesen közelíti az alkotmányban rögzített, a GDP 55%-ában megállapított plafont. Amennyiben ezt átlépné a mutató, a lengyel kormánynak alkotmányos kötelezettsége lenne, hogy költségvetési megtakarításokból visszavágja az adósságot, amit alkotmányozó többség híján a lengyel kormánynak lényegesen komolyabban kellene vennie, mint adott esetben feltételezhetően a magyar kabinet tenné. A varsói pénzügyminisztérium becslése szerint a lengyel adósságráta a GDP 40%-a körül lenne, ha abból leírhatóvá válna a nyugdíjalapok által birtokolt adósságelem, vagyis erős lehet még a kísértés ennek megkaparintására és bezúzására. Ám ez esetben drasztikusabb, a magyar intézkedésekhez jobban hasonló lépésre lenne szükség Lengyelországban is, a magánnyugdíj vagyon egy részének visszaállamosítására.

Forrás: Kitekintő
 

Vissza
2010.
december
02. 10:25

A csehek teljesen más utat választhatnak nyugdíjügyben

A csehek teljesen más utat választhatnak nyugdíjügyben Egyre több részlet kerül napvilágra a cseh nyugdíjreformról, egy kormányzati körökből kiszivárgott dokumentum szerint a járulékokból 5 százalékot tennének át hosszabb távon egyéni számlákra. A 40 év felettieknek önkéntes lesz a választás, azonban a 40 év alattiaknak és a pályakezdőknek kötelező lesz a belépés. Jelenleg csak önkéntes nyugdíjalapok működnek Csehországban, azonban 2012-2013 környékén egy új pillérrel gazdagodik a rendszer, aminek forrásait adóemeléssel teremtik elő.
Tovább
2010.
december
12. 19:47

A lengyelek megállapodtak az EU-val nyugdíjügyben

A lengyelek megállapodtak az EU-val nyugdíjügyben A lengyel pénzügyminisztérium hét végi közleménye szerint sikerült megállapodni az Európai Bizottsággal abban, hogy figyelembe veszik a nyugdíjreform költségét az államháztartási hiány kiszámításakor.
Tovább
2010.
december
03. 23:19

Andor: az EU beleszólhat a tagállami nyugdíjrendszerekbe

Andor: az EU beleszólhat a tagállami nyugdíjrendszerekbe Az európai foglalkozás hirtelen bővülésére ugyan nem számít, de a költségvetési konszolidáció munkahelyekre gyakorolt esetleges negatív hatásától sem tart Andor László, a Bizottság magyar tagja, aki a BruxInfónak adott interjúban arra is figyelmeztet, hogy a nyugdíjrendszer átalakításának a fenntarthatóságot kell javítania, ami nem feltétlenül igaz a tervezett magyar intézkedésekre.
Tovább
2010.
december
07. 21:58

Az EU nem büntet a nyugdíjrendszer miatt

Az EU nem büntet a nyugdíjrendszer miatt Az Európai Unió nem fogja büntetni Magyarországot a nyugdíjrendszer megváltoztatása, a magán-nyugdíjpénztári pillérből az állami nyugdíjrendszerbe visszaáramoltatás miatt - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden Brüsszelben.
Tovább
2010.
december
09. 10:38

Brüsszel eltűri a nyugdíjpuccsot

Brüsszel eltűri a nyugdíjpuccsot Brüsszel törvénnyel készül betiltani a magyar megoldást, a hárompilléres nyugdíjrendszer visszaállítását kétpilléressé, de a magyar költségvetési hiány felszámolása érdekében szemet huny a törvény hatályba lépése előtt befejeződő magyar nyugdíjpuccs fölött. Cserébe az érintettek érdekeinek maximális védelmét kéri Budapesttől, amit a tervezett parlamenti nyilatkozatban a Fidesz-kormány verbálisan teljesíteni is fog.
Tovább
2010.
november
11. 11:33

Futótűzként terjed a hír! Felkerekednek a nyugdíjasok?

Futótűzként terjed a hír! Felkerekednek a nyugdíjasok? Miután Szlovákiában futótűzként terjed a hír, hogy Ausztriában 783 euró a nyugdíjminimum, és az odaköltözők kérhetik a pénzük kiegészítését, nyugati szomszédunk attól tart, hogy a kiegészítés miatt több EU-s országból elindulhat az országba tartó "nyugdíjturizmus".
Tovább
2010.
december
08. 21:40

Kaotikus nyugdíjpolitika Közép-Európában

Kaotikus nyugdíjpolitika Közép-Európában Korábban beszámoltunk arról, hogy Magyarország és Bulgária váratlan lépésével új helyzetet teremtett az európai nyugdíjvitában. Az Euractiv Hálózat munkatársai annak jártak utána, hogyan alakulnak a frontvonalak a decemberi EU-csúcsértekezlet előtt, ahol a téma nagy valószínűség szerint legmagasabb szinten is előkerül. A visegrádi országok egymással teljesen ellentétes úton járnak. A Bizottság és Magyarország tárgyalásainak légköre "minden csak nem kellemes".
Tovább
2010.
október
15. 22:15

Nem kényszerítenek senkit az állami nyugdíjrendszerbe

Nem kényszerítenek senkit az állami nyugdíjrendszerbe Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízióban azt mondta, ezután is mindenki maga döntheti el, milyen pénztárba fizeti a nyugdíjjárulékát. A miniszterelnök szóvivője azt is elmondta, a kormány egyetértett az Orbán Viktor által szerdán bejelentett adókkal, az erről szóló jogszabály-tervezetről már hétfőn dönthet a parlament.
Tovább
2010.
december
22. 08:57

Orbán Viktor a nyugdíjrendszerről: "még nem értünk a végére"

Orbán Viktor a nyugdíjrendszerről: "még nem értünk a végére" A miniszterelnök szerint a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a gazdaságpolitikai elképzeléseket érintően "két különböző malomban őröl". Orbán Viktor kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában emellett arról is beszélt, hogy az évtized végénél hamarabb nem tűnik realitásnak az euróövezethez való csatlakozásunk. A kabinet munkájával elégedett a kormányfő.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART