2012.
július
31. 09:21

LMP: a miniszterelnök átverte a jövő nyugdíjasait

Címkék:
LMP Az LMP szerint a kormány a Széll Kálmán Tervben az Európai Uniónak tett vállalásait sem veszi komolyan, ugyanis nem tervezi az egyéni nyugdíjszámla létrehozását. A párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a kabinet ezzel elismeri, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2010-ben becsapta az állami nyugdíjpillérbe átléptetett volt magán-nyugdíjpénztári tagokat.

Az ellenzéki párt arra hivatkozik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Világgazdaság című lap számára a nyugdíjrendszer jövőbeni változásaival kapcsolatban adott válaszából kiderült, a kormány nem tervez komoly változásokat a nyugdíjrendszerben. A párt szerint az is világossá vált, hogy nem is tervezik az egyéni nyugdíjszámla létrehozását, amit pedig néhány hónapja a Széll Kálmán Terv 2.0-ban "még belengettek". Hozzátették, emellett nem hajtják végre a nyugdíjrendszer korrekcióját sem, pedig azt a terv szerint még az idén meg kellett volna kezdeni.

Az LMP kitért arra: a kormányfő 2010-ben még országgyűlési határozatba foglalta azt az ígéretét, hogy létrehozzák az egyéni nyugdíjszámlákat. Amint a kormány rátette a kezét a magán-nyugdíjpénztári vagyonra, "már el is felejtette az ígéretét" - írták.

Forrás: MTI
 

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART