2011.
január
17. 11:18

Magán-nyugdíjpénztárak: íme a legfontosabb tudnivalók 1.rész

kalkuláció1 Közeledünk a határidőhöz, amíg minden érintettnek el kell döntenie, hogy marad-e magánnyugdíjpénztár-tag, vagy visszatér az állami nyugdíjrendszerbe. A bizonytalanságot a pénztárszövetség egy kalkulátorral igyekszik oldani, de így is sokan úgy érzik, nehéz jó döntést hozni. Ráadásul számos kérdésre nem is egyértelmű a válasz.

Ami biztos, hogy aki nem tesz nyilatkozatot január 31-ig, annak a magán-nyugdíjpénztári tagsága 2011. március 1-jével automatikusan megszűnik. Akik viszont a magánnyugdíjrendszerben maradnak, és erről január 31-ig nyilatkoznak, 2011. december 1. után megszerzett, járulékalapot képező jövedelmeik után nem szereznek már további szolgálati időt az állami rendszerben - addig azonban igen. Négy magánnyugdíjpénztár közös kalkulátort indított, amivel a döntést igyekeznek megkönnyíteni - miközben a miniszterelnök bejelentése szerint a nyugdíjrendszer átalakításának egyik alapelve lesz, hogy az állam csak a nyugdíjalapba befolyó összeget fogja nyugdíjkifizetésre fordítani, aminek a nyugdíjak értékére nézve lehetnek következményei a jövőben.

Milyen iratok szükségesek ahhoz a nyilatkozathoz, amelyet a magán-nyugdíjpénztárban maradóknak ki kell tölteniük?

Kell személyi igazolvány, lakcímet igazoló hatósági igazolványt (esetleg útlevél vagy kártyaformátumú vezetői engedély), valamint TAJ-kártya. Nyilatkozni a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál, illetve az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságnál lehet. A nyilatkozat másolatát öt napon belül el kell juttatni a munkáltatóhoz.

Az a pénztártag, aki akadályoztatva van, például fekvőbeteg, kórházban van, ezt írásban január 21-ig jelezheti a nyugdíjbiztosítási igazgatóságnak, amelynek munkatársai egyeztetést követően felkeresik. Aki külföldi tartózkodása miatt nem tud itthon nyilatkozni, az a helyi magyar konzulátusokon megteheti.

Ha valaki a magán-nyugdíjpénztári tagságot választja, akkor az állami rendszerbe 2011. január 31-ig befizetett pénze és az addigi szolgálati évei után jogosult valamiféle nyugdíjra? Vagy döntésével azt a jogosultságát is elveszíti?

Azok, akik úgy döntenek, pénztártagok maradnak, csak 2011. december 1-jétől kezdődően nem szereznek az állami nyugdíjrendszerben további szolgálati időt, vagyis az ezt követően szerzett jövedelmet nem veszik figyelembe az állami nyugdíj számításakor. (Azért csak az év végétől, mert a kormány már 2010 őszén bejelentette, hogy 14 hónapig felfüggeszti a magán-nyugdíjpénztári befizetések utalását, az összegek az államnál maradnak. Ennek kompenzációjaként ez a 14 hónap úgy lesz beszámítva, mintha az államnak fizették volna a teljes nyugdíjjárulékot.)

Mivel az állami nyugdíj igénybevételéhez 20 év szolgálati idő kell, ennak hiányában (vagyis, ha valaki kora, betegsége miatt kevesebb évet tud felmutatni) nem kap majd állami nyugdíjat. Amit az államtól kaphat esetleg, az az időskori járadék. Ezt azok kaphatják, akik betöltötték a nyugdíjkorhatárt, de havi jövedelmük, illetve házastársuk jövedelmével együtt az egy főre jutó havi pénzük nem haladja meg a nyugdíjminimum legkisebb összegének 80 százalékát, egyedülálló ember esetén 95 százalékát.

Mi módon örökölhető a magán-nyugdíjpénztári vagyon és mi érvényes az állami rendszerbe utalt befizetésekre?

Ha valaki magánnyugdíjpénztár-tag marad, s a befizetés igénybevétele előtt, vagyis nyugdíjba vonulása előtt meghal, akkor a befizetett összeget örököse vagy az örökli, akit ő megjelölt kedvezményezettnek (a kedvezményezett személye bármikor változtatható). Az összeg felvétele illetékmentes, de ha valaki készpénzben veszi fel, az adóköteles jövedelemnek minősül. Amennyiben valaki hozzátartozói nyugellátásra jogosult (ez lehet özvegyi nyugdíj, árvaellátás, a szülő nyugdíj és a hozzátartozói baleseti nyugellátás), akkor az örökölt összeget át is utaltathatja a Nyugdíjbiztosítási Alap részére, de dönthet úgy is, hogy ugyanazon pénztárnál vezetett saját egyéni számlájára átvezetteti, vagy más pénztárnál vezetett egyéni számlájára átutaltatja.

A nyugdíjkorhatár betöltését, illetve a nyugdíj utalásának megkezdését követően azonban a számlaegyenleg - általános szabály - szerint nem örökölhető. Ilyen esetekben is beszélhetünk hozzátartozói ellátásokról, de ekkor ez az az összeg lesz, mint egy állami tag esetén. A megállapítás során ugyanis csak a 2011. november 30-ig megszerzett szolgálati időt és kereseteket veszik figyelembe, és az így megállapított ellátás a nem pénztártagokat megillető összeg mintegy 76 százaléka lesz.

Ugyanakkor magánnyugdíjpénztár tagjaként azt is érdemes tudni, hogy bár általános szabály szerint nem örökölhető nyugdíjba vonulás után az elhalálozott tag befizetése, van lehetőség olyan járadék igénylésére is, amely a pénztártag halála esetén egy határozott időtartamig tovább folytatja a kifizetéseket a kedvezményezett(ek) részére.

Az állami nyugdíjrendszerbe fizetett összeget viszont csak a házastárs örökölheti. Ilyen esetben kiszámítják, hogy az egyéni számla egyenlege alapján mekkora özvegyi járadék állapítható meg, és annak is utánaszámolnak, hogy az özvegyi vagy az özvegyi nyugdíj közül melyik a kedvezőbb, majd a magasabb összegű ellátást folyósítják.

Rokkantnyugdíjat miként számolnak majd a magánnyugdíjpénztár tagjainak?

A pénztártagok ilyen esetben az egyéni számlájukon felhalmozott pénzük alapján kérhetik a magán-nyugdíjpénztári szolgáltatást, s ezzel együtt a társadalombiztosítási (állami) rokkantsági nyugdíj megállapítását. Ebben az esetben az állami nyugdíj megállapításakor csak a 2011. november 30-ig megszerzett szolgálati időt veszik figyelembe, és a nem pénztártagok részére járó ellátásnak csak mintegy 76 százalékát kapják.

Rokkantság esetén egy másik lehetőség is áll a pénztártagok előtt: választhatják az állami nyugdíjrendszerbe történő visszalépést is. Ebben az esetben a rokkantsági nyugdíjat nem fogják ugyan csökkenteni, de szintén a 2011. november 30-ig megszerzett szolgálati idő és keresetek alapján fogják megállapítani.

Bármelyik esetről van is szó, tudni kell, hogy a 2011. november 30-ig megszerzendő szolgálati időnek el kell érnie a rokkantsági nyugdíjhoz - a megrokkanás idején betöltött életkor szerint - szükséges mértéket, különben az érintett nem lesz jogosult a társadalombiztosítási állami nyugdíjrendszerből rokkantsági nyugdíjra.

Felmerül a kérdés, hogy amennyiben valaki pénztártag marad, de lerokkan, mire számíthat. Ha ugyanis nincs meg a korához rendelt szolgálati idő (ld. táblázatunkat), nem jár neki az állami nyugdíj, s magán-nyugdíjpénztári befizetéséhez sem férhet hozzá. Ebben az esetben egyéb szociális juttatásokra számíthat csak.

A rokkantnyugdíjhoz szükséges, életkorhoz rendelt szolgálati idő

22 éves életkor betöltése előtt 2 év,
22-24 éves életkorban 4 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 3 év,
25-29 éves életkorban 6 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 4 év,
30-34 éves életkorban 8 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 6 év,
35-44 éves életkorban 10 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 8 év,
45-54 éves életkorban 15 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 12 év,
55 éves életkor betöltésétől 20 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 16 év.

Az állami nyugdíjrendszerben maradók, illetve visszalépők esetén nem változnak az eddigi szabályok.

Milyen garancia lesz a magánnyugdíjba befizetett pénzekre?

A pénztári hozamgarancia megmarad ugyan, de csak a Pénztárak Garancia Alapja garantálja, a korábban meglévő állami garancia megszűnik. Persze érdemes tisztázni azt is, hogy mi is az a hozamgarancia, amelyet ezentúl nem biztosít az állam: a hozamgarancia biztosítja, hogy a tagi befizetések az inflációval megegyező hozamot garantáltan megőrizzék.

Amennyiben a nyugdíjba lépéskor a magánnyugdíjpénztár által vezetett számla egyenlege nem éri el a hozamgarantált tőke összegét, úgy azt a Pénztárak Garanciaalapja kiegészíti. A Garancia Alap meglévő forrásainak arányos részét egyébként az állami rendszerbe visszalépők átviszik a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba. Az esetlegesen bedőlő pénztárak tagjainak befizetéseit is a garanciaalapból fedezhetik.

Forrás: HVG

Vissza
2010.
december
15. 06:29

A magánnyugdíjpénztárak megszűnésével a magyar tőkepiacnak is vége lehet

A  magánnyugdíjpénztárak megszűnésével a magyar tőkepiacnak is vége lehet Felkészületlenül érte a Stabilitás Pénztárszövetséget a magánpénztárak megszüntetésének ötlete, de ennek bejelentése óta és a törvény elfogadása ellenére is alkotmánybírósági és uniós beadványokkal próbálják megakadályozni a második pillér megszüntetését - számolt be Juhász Istvánné, a Stabilitás főtitkára hétfőn a Budai Liberális Klub rendezvényén. Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT egykori elnöke pedig úgy vélte: a magánpénztárak megszüntetésével a magyar tőkepiacnak is "vége" lehet.
Tovább
2010.
november
01. 15:41

A nyugdíjterv rövid távon jó, hosszú távon viszont fenntarthatatlan

A nyugdíjterv rövid távon jó, hosszú távon viszont fenntarthatatlan A magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer esetleges "teljes körű államosítása" rövid távon jelentősen javíthatja Magyarország költségvetési és államadósság-mutatóit, hosszabb távon azonban - csakúgy, mint a nyugat-európai állami nyugdíjrendszerek - a demográfiai folyamatok miatt jó eséllyel fenntarthatatlannak bizonyulna - áll londoni feltörekvő piaci elemzők hétfői helyzetértékelésében.
Tovább
2010.
november
22. 12:01

Alig néhány száz nő mehet valóban nyugdíjba az új törvény alapján

Alig néhány száz nő mehet valóban nyugdíjba az új törvény alapján A 40 év munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba engedését célzó jogszabályba annyi korlátozó feltételt építettek be, hogy a legnagyobb kedvezménnyel alig néhány százan élhetnek majd - írja a Népszabadság a birtokába jutott dokumentumok alapján.
Tovább
2010.
november
16. 22:17

Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP az elutasított népszavazási kérelem miatt

Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP az elutasított népszavazási kérelem miatt Alkotmánybírósági kifogással kíván élni az MSZP, miután az Országos Választási Bizottság hétfőn első fokon, nem jogerősen elutasította az ellenzéki párt nyugdíjvédő népszavazásának három kérdését. A három benyújtott népszavazási kérdés elutasításának indoklása az ellenzéki párt álláspontja szerint nem áll meg - olvasható az MSZP keddi közleményében.
Tovább
2010.
december
10. 10:08

Andor László: a kormányra fájó kijózanodás vár

Andor László: a kormányra fájó kijózanodás vár A Napi Gazdaságnak adott interjújában Andor László munkaügyi biztos azt mondta, hogy nem jó ötlet a nyugdíj-megtakarítások átcsatornázása, főleg akkor, ha abból folyó kiadásokat finanszíroz a kormány. A biztos aránytalanságokat lát a választási opciók kapcsán, miközben úgy véli, hogy fájó lesz a kijózanodás, hiszen az állam a jövőben nagyobb terhet vállalt magára a rövid távú előnyökért cserébe.
Tovább
2010.
december
03. 23:19

Andor: az EU beleszólhat a tagállami nyugdíjrendszerekbe

Andor: az EU beleszólhat a tagállami nyugdíjrendszerekbe Az európai foglalkozás hirtelen bővülésére ugyan nem számít, de a költségvetési konszolidáció munkahelyekre gyakorolt esetleges negatív hatásától sem tart Andor László, a Bizottság magyar tagja, aki a BruxInfónak adott interjúban arra is figyelmeztet, hogy a nyugdíjrendszer átalakításának a fenntarthatóságot kell javítania, ami nem feltétlenül igaz a tervezett magyar intézkedésekre.
Tovább
2010.
december
15. 12:30

Az állami nyugdíjrendszer stabil és fizetőképes marad

Az állami nyugdíjrendszer stabil és fizetőképes marad Megmarad az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer is, így aki akarja, ebbe belépve kiegészítheti majd az államtól érkező járandóságát - szögezte le Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes emellett hangsúlyozta: az állami nyugdíjrendszer stabil és fizetőképes marad.
Tovább
2010.
október
21. 10:34

Brüsszel vizsgálja a magyar magán-nyugdíjpénztári terveket

Brüsszel vizsgálja a magyar magán-nyugdíjpénztári terveket Az állam többet nem utal pénzt a magánnyugdíjpénztáraknak - mondta Orbán Viktor kormányfő egy televíziós interjúban. Most 2,8 millió ember tagja a 18 magánnyugdíjpénztárnak, akik összesen havonta 30 milliárd forintot fizetnek be az APEH-hez, amely tovább küldi az összeget a pénztárakba; az állam pedig ugyanekkora összeget betesz az állami nyugdíjkasszába. Korábban a miniszterelnök annyit mondott, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket csak 14 hónapig irányítja az állami nyugdíjkasszába.
Tovább
2010.
december
15. 07:56

Csak két-három nyugdíjpénztár maradhat életben

Csak két-három nyugdíjpénztár maradhat életben Nem lesz könnyű dolga annak, aki úgy dönt, benn marad a magánnyugdíjpénztárban; az eljárás részleteiről alig tudnak valamit a lebonyolítással megbízott szerveknél - írta szerdai számában a Napi Gazdaság, amely szerint csak abban biztosak az általuk megkérdezett nyugdíjbiztosítási igazgatóságok, hogy sok többletmunka vár rájuk, amit a mostani létszámmal kell megoldani.0
Tovább
2011.
január
04. 09:59

Elszámoltatják a magánpénztárakat

Elszámoltatják a magánpénztárakat Január 31-én az ajtók mindenképpen bezárulnak azok előtt, akik nem lépnek vissza az állami nyugdíjrendszerbe – erősítette meg Selmeczi Gabriella a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja reméli, hogy az állami rendszerbe visszatérő magán-nyugdíjpénztári tagok adatainak átadás-átvétele tisztességes körülmények között zajlik majd, de akár törvényt is módosítanak, ha a pénztárak nem lesznek hajlandók beszámolni minden elköltött forint sorsáról.
Tovább
2010.
november
29. 22:20

Fidesz: mindenki jól jár a változtatásokkal

Fidesz: mindenki jól jár a változtatásokkal A Fidesz szerint mindenki, vagyis a mai nyugdíjasok, illetve az állami nyugdíjrendszerbe most visszalépők is jól járnak a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvénymódosításokkal - mondta Selmeczi Gabriella a párt vezérszónoka, a javaslat hétfő esti általános parlamenti vitájában.
Tovább
2010.
december
08. 09:14

Garanciákat kaphatnak a magán-nyugdíjpénztári tagok

Garanciákat kaphatnak a magán-nyugdíjpénztári tagok Politikai nyilatkozatter­vezetet nyújtottak be az Országgyűlésnek a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről Orbán Viktor, Kósa Lajos és Lázár János fideszes képviselők. A nyilatkozat garantálná többek között az egyéni számlavezetést az állami nyugdíjrendszerbe átlépő magán-nyugdíjpénztári tagoknak.
Tovább
2010.
november
30. 18:17

Ijesztő példák az állami nyugdíjra - 5 év és vége a tb-nek?

Ijesztő példák az állami nyugdíjra - 5 év és vége a tb-nek? Az eltérített magánpénztári járulékok sem fedezik az első pillér hiányát - írja a Stabilitás Pénztárszövetség közleménye. Öt éven belül a társadalombiztosítás helyzete ismét ellehetetlenülhet - állítja a sajtóanyag.
Tovább
2011.
január
01. 11:36

Indul a nyugdíjrendszer átalakítása

Indul a nyugdíjrendszer átalakítása A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a jövő évi jelentősebb változásokat ismertető közleményében arra emlékeztet, hogy a kormány a nyugdíjrendszer átalakításával megszünteti a magánnyugdíjpénztárakba történő átutalásokat, a munkavállalók pedig választhatnak: az állami nyugdíjrendszer tagjai lesznek, vagy a magánnyugdíjpénztárakhoz csatlakoznak.
Tovább
2010.
szeptember
28. 14:41

Inflációkövető nyugdíjemelést ígért Orbán Viktor

Inflációkövető nyugdíjemelést ígért Orbán Viktor "Idén januártól módosult a nyugdíjszámítás módszere. Alaphelyzetben az emelés már csak az inflációhoz igazodik, tehát a képletből teljesen kikerül a nettó átlagkereset növekedése. Az idei költségvetési terv 4,1 százalékos drágulással számolt, így a nyugdíjak is pontosan ennyivel emelkedtek."
Tovább
2010.
november
22. 09:27

Nincs tolongás az állami nyugdíjrendszerbe lépésért

Nincs tolongás az állami nyugdíjrendszerbe lépésért Minimális az érdeklődés a tb rendszerbe való visszalépés iránt, egyelőre jellemzőbb - bár rohamról itt sem lehet beszélni -, hogy többen kivették az önkéntes nyugdíjpénztári befektetéseiket, mondván, nem lehet tudni, mikor teszi rá az állam arra is a kezét - nyilatkozta Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség új elnöke a Napi Gazdaságnak.
Tovább
2010.
április
21. 18:12

Nyugdíjfeszültség: az államban nem hiszünk, az öngondoskodásra nem szánunk

Nyugdíjfeszültség: az államban nem hiszünk, az öngondoskodásra nem szánunk Miközben a magyarok fele szerint az állam felelőssége, hogy gondoskodjon a nyugdíjasokról, azt mindössze 3%-uk hiszi, hogy nyugdíjba vonulásukkor biztosítja majd részükre a megfelelő mértékű juttatást. Ennek ellenére igen alacsony azon aktív korúak aránya is, akik rendszeresen tesznek félre nyugdíjas éveikre.
Tovább
2011.
január
08. 18:11

Nyugdíjpénztár: így váltsunk, ha kényszernek érezzük!

Nyugdíjpénztár: így váltsunk, ha kényszernek érezzük! A Stabilitás Pénztárszövetség azt javasolja a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy jogaik megóvása érdekében használják az általa készített nyilatkozatmintákat.
Tovább
2010.
december
08. 10:07

Százezer nyugdíjkérelmet utasítottak el

Százezer nyugdíjkérelmet utasítottak el Az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság közzétette az I-III. negyedévre vonatkozó ágazati feladatellátási mutatóit. A 2010-es év első kilenc hónapjában összesen 419 482 igénybejelentés érkezett, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,3%-os emelkedésnek felel meg. Idén szeptember végéig összesen 94 120 elutasító határozatot hoztak, ez a szám mára minden bizonnyal százezer fölé emelkedett.
Tovább
2010.
december
17. 09:05

Százmilliárdokkal kell kurtítani a nyugdíjakat

Százmilliárdokkal kell kurtítani a nyugdíjakat Az időskori ellátások lefaragása nélkül nem kerülhet egyensúlyba a nyugdíjalap. Több százmilliárd forinttal kell csökkenteni az éves nyugdíjkiadásokat 2012-től ahhoz, hogy valóra válhassanak azok a célkitűzések, amelyek a szerdán elfogadott, a nyugdíjreformról szóló kormányhatározatban szerepelnek.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART