2010.
január
19. 19:17

Magyar sztárok az éhhalál küszöbén

Címkék:
csala zsuzsa Több évtizedes előadói múltra méltán büszke színészek, énekesek megélhetési gondokkal küzdenek. Nyugdíjuk szinte semmire sem elég: van, aki házán adott túl, hogy éljen. Paudits Béla nyomorog, Aradszky László nyugdíja csupán ötvenezer forint és a nagy komika, Csala Zsuzsa is kénytelen volt eladni a házát, és annak árából tartja el magát.

Csala Zsuzsa:
"Ötven évig voltam állami alkalmazásban, így a nyugdíjam picit több mint a nevetséges szint. Persze ha abból kéne megélnem, amit az államtól kapok, valószínűleg bajban lennék. Abból élek, hogy néhány éve eladtam azt a budai házamat, amit hét éven át építettem."

Paudits Béla:
"Tönkretett a rendszer, széttáncoltattak, szétdolgoztattak és észre sem vettem, hogy tönkrement az egészségem. 92-ben leszázalékoltak és most a nyugdíjam 47 ezer forint, amiből manapság képtelenség megélni a 13 ezer forintos gázszámla mellett."

Aradszky László:
"Boldog ember vagyok, de ezt csak a családomnak köszönhetem, mert mindenben mellettem álltak és állnak a mai napig. 48 évig mindent megtettem, hogy manapság is elhívjanak egy-egy előadásra. Bár a nyugdíjam mindössze 48 ezer forint és ha ezt a pályán töltött éveimre vetítjük, akkor egyéves kőkemény munkám ezer forintot ért. Szörnyű a helyzet, főleg a mai pályakezdő előadóművészeknek, akiknek csak azt tudom tanácsolni, hogy ha lehet, kiegyensúlyozott háttérrel és előre gondolkodva tegyenek bátor lépéseket."

Forrás: stop.hu

Vissza
2010.
január
13. 08:11

Vitray Tamás szinte teljesen nyugdíjba vonult

Vitray Tamás szinte teljesen nyugdíjba vonult Vitray Tamás januártól már csak könyve írásával, és egy kábeltelevízión futó műsorával foglalkozik, a tanítástól 32 év után búcsúzott.
Tovább
2010.
január
01. 16:11

Búcsú Lehotka Gábortól

 Búcsú Lehotka Gábortól Van egy korosztály, amelynek az orgonamuzsika egyet jelent Lehotka Gábor nevével. Ez a kiváló művész életével példázta, milyen fontos, hogy a megtett út végén mindig visszaérkezzünk a kiindulási ponthoz.
Tovább
2009.
december
12. 15:39

Tegyen félre öregkorára!

Tegyen félre öregkorára! A magánnyugdíjpénztárak és önkéntes nyugdíjpénztárak hozamai körüli cívódásban kikerült a figyelem középpontjából az öngondoskodás negyedik pillére. Pedig a nyugdíj-előtakarékossági számla számtalan adó- és járulékedvezménnyel kecsegtet, ráadásul a számlatulajdonosok maguk dönthetnek a befektetett pénzük sorsa felől.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART