2011.
május
12. 21:52

Matolcsy célkeresztjében az önkéntes pénztárak?

Címkék:
Matolcsy György Már tartanak a szakmai egyeztetések a Nemzetgazdasági Minisztériumban arról, hogyan alakítsák át a nyugdíjrendszer nem állami finanszírozású elemeit – értesült a Hírszerző. Matolcsy György még novemberben, a kötelező magánnyugdíjpénztárak szétverésekor ígérte meg, hogy a kormány segíteni akarja a hosszú távú öngondoskodást. Az önkéntes nyugdíjpénztárak kívánságait már kikérdezték.

Úgy tűnik, betartotta ősszel tett ígéretét a nemzetgazdasági miniszter. A magán-nyugdíjpénztári befizetések kvázi államosítása után ugyanis azt mondta Matolcsy György, hogy "a kormány hosszú távon segíteni kívánja az öngondoskodást, és meggyőződésem, hogy ebben rendkívül fontos helyük van az önkéntes pénztáraknak”. A miniszter akkor úgy fogalmazott: az "önkéntes pénztárak vonzóbbá tétele most még nem aktuális, de tavasszal az lehet".

A Hírszerző információja szerint a gazdasági tárca az önkéntes nyugdíjpénztáraknak az elmúlt hetekben levelet küldött, azt kérve, hogy írják le az ágazattal kapcsolatos véleményüket, javaslataikat.

Értesüléseinket a nyugdíjkasszákat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség elnöke is megerősítette, mint Bába Julianna mondta, utalás ugyan nem volt rá, de számára is az derült ki, hogy a korábbi ígéretnek megfelelően az öngondoskodás ösztönözésén kezdett el dolgozni a tárca. Az önkéntes kasszák egyébként többek között a kötelezően előírt feladatok csökkentését kérték, illetve azt, hogy az önkéntes pénztárak is szerepeljenek az állam által preferált öngondoskodási formák között. Bába Julianna szerint ugyanis félő, hogy más formákat - mint például a nyugdíj-előtakarékossági számlákat – fognak előnyben részesíteni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya azt közölte a Hírszerzővel, hogy egyelőre szakértői szinten folyik a munka „a nyugdíjrendszer nem állami finanszírozású elemeinek potenciális átalakítási irányairól”, ezért nem tudják megmondani, hogy mik lesznek a konkrét változások, és mikor léphetnek életbe az új szabályok.


Jöhet a spórolás

A nyugdíjrendszer második pillérjének szétverése óta nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy legyen bárki az állami nyugdíjrendszerben, vagy egy magánkasszánál, mindenképpen el kell kezdeni a takarékoskodást.

Az egyik ilyen lehetőség az önkéntes nyugdíjpénztárak, amelyek 1993 óta működnek. Bárki lehet a tagjuk, az állam ezt kezdetben közvetlenül (készpénzben) visszaigényelhető adókedvezménnyel honorálta, 2007-től pedig az önkéntes nyugdíjpénztári számlára történő közvetlen jóváírással támogatja. Egyelőre kevesen választják ezt a megtakarítási formát, főleg azok kasszatagok, akiknek a munkáltatói fizetnek be bizonyos összeget béren kívüli juttatásként. Az önkéntes nyugdíjpénztárban gyűjtött megtakarítás 10 év tagsági jogviszonyt követően bizonyos feltételekkel a nyugdíjazás előtt is hozzáférhetővé válik.

Bába Julianna szerint a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése után azonban kevesen mernek belevágni az önkéntes tagságba. Mint mondta, az Orbán-kormány intézkedései után szkeptikusak lettek, többen félnek, hogy ezt is szétverik, ezért, aki mostanában érte el a tíz éves határidőt, inkább felveszi az eddigi megtakarításait és megszünteti a számláját.


Előtakarékosság

Egy másik lehetséges időskori megtakarítási mód az úgynevezett nyugdíj-előtakarékossági számla. Az önkéntes nyugdíjpénztárakkal ellentétben ez nem olyan hosszú megtakarítási forma, emiatt nagyobb összeggel érdemes megnyitni. Az állam a nyugdíj-előtakarékossági számla tulajdonosait 30 százalékos adókedvezménnyel támogatja, amelyet a 2020 előtt nyugdíjba vonulók 130 ezer forintig vehetnek igénybe.

A munkaadó is gondoskodhat a dolgozók nyugdíjas éveiről a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás keretében. Két lehetősége van a foglalkoztatónak: vagy nyugdíjígérvényt tesz, amihez egy nyugdíjalapba kell befizetnie az összeget, vagy hozzájárulást ígér.

Emellett számos nyugdíjbiztosítási termék közül lehet választani, amelynek célja a nyugdíj-kiegészítés, ugyanakkor a fentiekkel ellentétben az összeget bármire el lehet költeni.

Forrás: Hírszerző

Vissza
2010.
január
16. 07:34

Mire teszünk félre?

 Mire teszünk félre? A GfK Hungária felmérése szerint a lakosság 17 százaléka tervez az idén megtakarítást. A legtöbben a nehezebb időszakokra, a gyerekek támogatására és a nyugdíjas évekre spórolnak.
Tovább
2011.
április
25. 08:32

"Soha ekkora bizonytalanságban nem voltak az emberek a nyugdíjjal kapcsolatban"

"Soha ekkora bizonytalanságban nem voltak az emberek a nyugdíjjal kapcsolatban" Nőtt a munkanélküliek száma, félkatonai szervezetek alakultak, és sok munkavállaló kevesebbet keres az új adórendszer miatt, mint egy évvel ezelőtt - mondta Kormos Kata, az MSZP szóvivője vasárnap egy telefonos sajtótájékoztatón.
Tovább
2009.
december
15. 17:06

2050-ig kihúzhatjuk a jelenlegi nyugdíjrendszerrel

2050-ig kihúzhatjuk a jelenlegi nyugdíjrendszerrel A döntéshozókra hárul a feladat, hogy a kormány által létrehozott Nyugdíj és Időskori Kerekasztal (NYIKA) most elkészült elemzése alapján a felrajzolt öt alternatívából melyiket választja - áll az MTI-hez kedden eljuttatott jelentésben.
Tovább
2010.
december
15. 06:29

A magánnyugdíjpénztárak megszűnésével a magyar tőkepiacnak is vége lehet

A  magánnyugdíjpénztárak megszűnésével a magyar tőkepiacnak is vége lehet Felkészületlenül érte a Stabilitás Pénztárszövetséget a magánpénztárak megszüntetésének ötlete, de ennek bejelentése óta és a törvény elfogadása ellenére is alkotmánybírósági és uniós beadványokkal próbálják megakadályozni a második pillér megszüntetését - számolt be Juhász Istvánné, a Stabilitás főtitkára hétfőn a Budai Liberális Klub rendezvényén. Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT egykori elnöke pedig úgy vélte: a magánpénztárak megszüntetésével a magyar tőkepiacnak is "vége" lehet.
Tovább
2011.
március
27. 22:02

A boldog nyugdíjas évek titka

A boldog nyugdíjas évek titka Jaj, csak végre nyugdíjba mehetnék már! – hányszor, de hányszor sóhajtozunk így addig, amíg dolgozunk. Aztán bekövetkezik a „szép, nyugalmas” időszak, és már nem is olyan idilli a kép...
Tovább
2011.
február
11. 16:38

Az öngondoskodás eszközei – Kinek mi való?

Az öngondoskodás eszközei – Kinek mi való? Az elmúlt hetek nyugdíjrendszer körüli eseményei világossá tették, hogy az öngondoskodás mindinkább nélkülözhetetlen stratégiai eleme kell, hogy legyen a magyarok életének, hacsak nem akarnak nyugdíjas éveikben jelentős életszínvonal-romlást elszenvedni. Ugyanakkor más szempontok is érvényesülnek a lakosság pénzügyi megfontolásaiban az adókedvezmények kihasználásától a hitelterhek kezeléséig.
Tovább
2011.
február
07. 16:35

Bokros: Bosszúhadjárat a magán-nyugdíjpénztárak ellen

Bokros: Bosszúhadjárat a magán-nyugdíjpénztárak ellen A politikus a részletek bejelentése előtt nem volt hajlandó kommentálni, mire lehetnek elégségesek a kormányzat várható strukturális reformjai. A hazai nyugdíjrendszer átalakítását viszont "nagyon rossznak" értékeli; a magán-nyugdíjpénztárak tervezett utólagos átvilágításáról pedig azt mondta: az egy "színtiszta bosszúhadjárat".
Tovább
2010.
december
03. 10:42

Nem lesz elég a nyugdíj

Nem lesz elég a nyugdíj Az elmúlt három évben tovább nőtt azoknak az aránya, akik nem bíznak az állami nyugdíjban: a magyarok több mint 80 százaléka nem számít arra, hogy majdani nyugdíja elegendő lesz a létfenntartáshoz. Ezzel párhuzamosan csökkent azoknak az aránya, akik szerint egyedül az állam felelőssége, hogy gondoskodjon a nyugdíjasokról.
Tovább
2009.
december
12. 15:39

Tegyen félre öregkorára!

Tegyen félre öregkorára! A magánnyugdíjpénztárak és önkéntes nyugdíjpénztárak hozamai körüli cívódásban kikerült a figyelem középpontjából az öngondoskodás negyedik pillére. Pedig a nyugdíj-előtakarékossági számla számtalan adó- és járulékedvezménnyel kecsegtet, ráadásul a számlatulajdonosok maguk dönthetnek a befektetett pénzük sorsa felől.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART