2014.
február
02. 15:05

Medveles a fővárosi állatkertben

Címkék:
Medve a Fővárosi Álatkertben Defoe, a Fővárosi Állat- és Növénykert barnamedvéje kifutójában február 2-án. A népi időjóslás szerint a medvék február másodikán jönnek elő a barlangjukból, s az alapján, hogy ekkor meglátják-e az árnyékukat, következtetéseket lehet levonni a tél hosszát illetően.

Február másodikához, Gyertyaszentelő napjához több szokás is tartozik. Ezen a napon szentelik meg a szentmiséken az erre szánt gyertyákat. Ehhez a naphoz a fenti keresztény ünnep mellett számos néphiedelem is kötődik: Ekkor osztották a papok a "Balázs-áldást", mely minden torokbetegségtől megvédte az áldást kérőt.

Úgy vélték, hogyha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ahogy a mondás is tartja: „Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a Nap süssön".

A másik, legismertebb néphagyomány szerint, ha február 2-án a medve előjön a barlangjából és meglátja az árnyékát (azaz napsütéses idő van), akkor visszabújik még téli álmot aludni, mert még hideg jöhet. De ha borús felhők takarják az eget, az a maci számára azt jelenti, hogy már lassan vége a télnek.

E népi hiedelem gyökere Erdélybe vezet vissza és onnan is tovább Jókai Mórhoz, mert egyes nézetek szerint a „Nagy Mesemondó" fantáziájában, pontosabban az „Az új földesúr" című regényében született meg az időjós medve alakja, melyben így ír:

„Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.

Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van."

Forrás: MTI/Magyar Tudományos Akadémia FOTÓ: Kovács Attila

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART