2012.
június
14. 10:54

Megduplázódott a nyugdíjas dolgozók száma Angliában

Címkék:
london Az angol nemzeti statisztikai hivatal friss adatai szerint Angliában az utóbbi 20 évben a kétszeresére nőtt azoknak az embereknek a száma, akik a nyugdíjkorhatár betöltése után is dolgoznak. Miközben 1993-ban még csak 753 ezer ember dolgozott nyugdíjasként, addig 2011-ben ez a szám már 1,4 millióra emelkedett, a legnagyobb növekedést a statisztikusok 2000 és 2010 között regisztrálták. A foglalkoztatási ráta utóbbi csoportban 7,6 százalékról 12 százalékra emelkedett, azonban ez az emelkedés jóval mérsékeltebb volt, mint a 65 éven felüli korosztály arányának növekedése a teljes lakossághoz képest - írja a Professional Pensions.

Az emberek többsége, kétharmada a nyugdíj után részidős munkát vállal, hogy a keresetét ki tudja egészíteni, a 65 év alatti korosztályban viszont a részidős munkavégzők aránya mindössze 25 százalék. A nemek aránya a nyugdíjas munkavállalók esetében 40-60 százalék a nők javára, érdekesség viszont, hogy míg a férfiak többségében magasabb képzettséghez kötött állásokat töltenek be, addig a nők inkább az alacsonyabb képzettséget igénylő helyeket töltik be. A férfiak leginkább gazdálkodók lesznek illetve taxisofőrök, míg a nők takarítóként és adminisztrációs munkatársként helyezkednek el.

Az elemzés szerint számos oka van annak, hogy az angolok egyre inkább hajlandóak tovább dolgozni, akár még a nyugdíjkorhatárt követően is. Az 50 év feletti korosztály gyakran azért tervez hosszabb munkavállalást, mivel a munka elégedettséggel tölti el őket, miközben fontos szempont, hogy a foglalkoztatottsági státusz sok előnnyel jár, többek között magasabb nyugdíjat tudnak kapni ennek köszönhetően.

Sokak számára természetesen azért létfontosságú a munkaidő kitolása, mivel látják, hogy az állami és a magán megtakarításaik nem lesznek elegendőek a nyugodt öregkorhoz, a kezdőnyugdíjukat pedig úgy tudják növelni, ha többet dolgoznak, lehetőleg amíg az egészségük és az erejük engedi. Különösen igaz ez a nőkre, akik a gyermekvállalás miatt sok esetben töredezett életpályával rendelkeznek, ami miatt alacsonyabb nyugdíjra számíthatnak, hiszen a férfiakkal összehasonlítva kevesebb a szolgálati idejük.

A szakértők szerint ez az elemzés is azt bizonyítja, hogy felül kell vizsgálni az életkor és a nyugdíj fogalmát. Az elmúlt két évtizedben jelentősen megváltozott a munkaerőpiac, az államra nehezedő terhek miatt a nyugdíjrendszereket úgy változtatták meg, ami az emberekre helyezi át a terhek egy részét. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy ugyanazért a nyugdíjért többet kell dolgozni. Ezt az emberek is látják, és amennyire lehet alkalmazkodnak is a megváltozott körülményekhez.

Forrás: portfolio.hu

Vissza
2011.
június
27. 11:01

A brit tanárok is sztrájkolnak az átalakuló nyugdíjrendszer ellen

A brit tanárok is sztrájkolnak az átalakuló nyugdíjrendszer ellen A brit kormány fenntarthatóvá kívánja tenni a közalkalmazotti nyugdíjrendszert. Mintegy 750 ezer ember vonulhat utcára június 30-án Nagy-Britanniában.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART