2009.
október
29. 11:27

Mégis dolgozhatnak a nyugdíjasok

Címkék:
bácsi számítógéppel Eltörölné a korhatár alatti nyugdíj mellett végzett munka keresetkorlátját két szocialista politikus, mert szerintük a hatályos törvény súlyos munkaerőhiányt okozhat az egészségügyben és az oktatásban.

Vidorné Szabó Györgyi a Népszavának elmondta, a korlátot korábban azért vezették be, hogy 58 évről a nyugdíjkorhatár szintjére, 62 évre emelkedjen az öregségi nyugdíjba vonulók átlagos életkora. Az érintett korosztályok 94 százaléka ugyanis élt a különböző korai nyugdíjazás kedvező lehetőségeivel. Tavaly lépett életbe a rendelkezés, hogy akik igénybe veszik az előnyugdíjat, a nyugdíjkorhatár eléréséig csak a havi minimálbérnek megfelelő összeget - ez idén 71 500 forint - kereshetik meg. Annak, aki ennél több pénzt kap, fel kell függesztenie a nyugdíjas- státusát, vagyis a fizetését továbbra is fölveheti, ellátásra azonban annak az évnek a végéig nem jogosult. Időközben kiderült, a megszorítást sokan kijátsszák, a fekete- és a szürkegazdaságot választják. Ez az adatokból is világosan látszik, tavaly mindössze 175-en, idén pedig 211-en érték el a keresethatárt, miközben a becslések szerint lényegesen több előnyugdíjast foglalkoztattak a minimálbérnél magasabb fizetéssel. Vagyis a korlátozás nem vezetett a nyugdíjkiadások érdemi csökkenéséhez.

A szocialista képviselők javaslata szerint azok, akik 2008. január 1-je előtt vették igénybe az előrehozott nyugdíjat, a jövőben korlát nélkül vállalhatnak munkát, azoknak pedig, akik ezt követően éltek a lehetőséggel, nem a minimálbér, hanem annak a másfélszerese lenne a havi kereseti limit - olvasható a Népszavában.
Forrás: HR info

 

Vissza
2009.
október
01. 20:29

A Bajnai-csomag hatványozottan sújtja az időseket

A Bajnai-csomag hatványozottan sújtja az időseket A beterjesztett költségvetés, a "Bajnai csomag" nem alkalmas arra, hogy hosszú távú idősügyi stratégiában lehessen gondolkodni - jelentette ki Iván László az Idősek Világnapján.
Tovább
2009.
augusztus
25. 22:30

Idősebb munkavállalók kellenek Európának

Idősebb munkavállalók kellenek Európának Az európai demográfiai fordulattal számolniuk kell a vállalatoknak is, egyszerűen rá lesznek utalva az idősebb, tapasztaltabb szakemberekre – ez derül ki egy angol intézet vizsgálatból.
Tovább
2009.
október
07. 10:38

Jövőre 4,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak

Jövőre 4,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak A költségvetés elkészítésekor odafigyeltek arra, hogy, hogy az idősek számának növekedése ellenére is szavatolni tudják a mintegy hárommillió érintett biztonságos nyugellátását – állítja a szaktárca államtitkára.
Tovább
2009.
október
25. 14:22

Politikai vita a nyugdíjasokat érintő kormányzati tervekről

Politikai vita a nyugdíjasokat érintő kormányzati tervekről Azt a kabinet és a kormányzó párt is elismeri, hogy a jövőre tervezett megszorítások az időseket is érintik, de azzal érvelnek, hogy így marad biztonságosan fenntartható a nyugdíjrendszer. Az ellenzék azt szeretné elérni, hogy legalább az idei szinten maradjon az ellátás. Az alábbiakban összefoglalunk néhány véleményt.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART