2013.
július
22. 18:12

Megkerült egy 52 éve eltűnt kanadai nő

Címkék:
 Lucy Johnson Megkerült egy 52 évvel ezelőtt eltűnt kanadai nő. Az asszonynak, akinek esetében felmerült az is, hogy férje meggyilkolta, most lánya akadt a nyomára.

Lucy Johnson 1961 szeptemberében tűnt el otthonról. A rendőrség hosszasan kutatott utána, néhai férjét meg is gyanúsították megölésével és a kertjét az utolsó négyzetcentiig feltúrták a holttest után kutatva.

Lucy Johnson nemcsak férjét - aki 1990-ben meghalt -, hanem lányukat is maga mögött hagyta szó nélkül 52 évvel ezelőtt. Végül azért derülhetett ki, hogy él, mert lánya, Linda hirdetést adott fel egy helyi lapban, a kanadai rendőrség pedig felmelegítette az ügyet. Ennek eredményeként Lindát felhívta telefonon egy nő, közölve, hogy ő a féltestvére, és anyjuk - eltűnte után - teljesen új életet kezdett.

Az immár 77 éves Lucy Johnson még tartozik a magyarázattal, hogy miért hagyta faképnél első családját egyik napról a másikra - adta hírül a brit Metro újság.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART