2010.
február
05. 07:45

Meglepően kevés nyugdíjas dolgozik

Címkék:
bácsi számítógéppel Mindössze 105 ezer 60 éven felüli munkavállalóról tud a statisztikai hivatal - ami arra utal, hogy a nyugdíjasok még a gondoltnál is jóval kevesebben dolgoznak.

A nyugdíjkorhatár ugyan 62 év, ám a nyugdíjba vonulási korcentrum jelenleg 58-59 év, vagyis a korhatár elérése előtt négy-öt évvel a munkavállalók nyugdíjba menekülnek - vállalva ilyenkor akár a kisebb jövedelem kockázatát is.

Ilyenkor logikus döntés, hogy a nyugdíjat munkajövedelemmel is kiegészítik: az APEH adatai szerint 2008-ban 520 ezren vallottak be nyugdíjasként jövedelmet is, közülük 305 ezer főnek volt bérjövedelme (összesen 426 milliárd forint).

A nyugdíj melletti munkavállalást amúgy igyekszik az állam szigorítani, a 2008. január elseje után megállapított nyugdíjak esetében bizonyos esetekben választani kell a nyugdíjasnak az öregségi ellátás és a munkajövedelem között.

Azokat, akiknek nyugdíját 2008 előtt állapították meg, semmilyen korlátozás nem érint, de az ezt követően visszavonulók csak akkor kapják meg a nyugdíjukat, ha munkajövedelmük nem éri el a minimálbér tizennyolcszorosát, azaz 1,323 millió forintot. (Tavaly még az éves minimálbér volt a határ, ez az összeg emelkedett januártól.) A keretösszeg elérésének hónapjától megszűnik a nyugdíj folyósítása, ha erre decemberben kerül sor, akkor az utolsó havi nyugdíjat vissza kell fizetni.

A keretösszeg a művésznyugdíjra és a fegyveres testületek szolgálati nyugdíjára is vonatkozik, ez évtől pedig a polgármesterek és az országgyűlési képviselők nyugdíjára is kiterjesztették a szabályozást.

A nyugdíjas munkavállalóra hasonló szabályok vonatkoznak, mint az aktívra, vagyis nyugdíjjárulékot is fizetnie kell a jövedelme után - igaz, később a nyugdíjas a befizetett járulékokra hivatkozva kérheti nyugdíjának emelését.

Forrás: Napi Gazdaság

Vissza
2010.
január
01. 16:47

"A nyugdíjasok hazamehetnek!" - ezrével rúgják ki a tanárokat Romániában

 "A nyugdíjasok hazamehetnek!" - ezrével rúgják ki a tanárokat Romániában Augusztusig, azaz az idei tanév végéig még minden tanügyi dolgozó megtartja az állását, utána viszont a közoktatásban finanszírozott állások száma 321 ezerről 306 ezerre csökken - döntötte el a román kormány.
Tovább
2009.
december
29. 10:48

Korengedményes nyugdíj – szabályok 2010-ben

 Korengedményes nyugdíj – szabályok 2010-ben Ki veheti igénybe 2009. december 31-ét követően a korengedményes nyugdíjat? Melyek a korengedményes nyugdíjazás 2010. évi szabályai? Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója.
Tovább
2009.
augusztus
25. 22:30

Idősebb munkavállalók kellenek Európának

Idősebb munkavállalók kellenek Európának Az európai demográfiai fordulattal számolniuk kell a vállalatoknak is, egyszerűen rá lesznek utalva az idősebb, tapasztaltabb szakemberekre – ez derül ki egy angol intézet vizsgálatból.
Tovább
2009.
október
29. 11:27

Mégis dolgozhatnak a nyugdíjasok

Mégis dolgozhatnak a nyugdíjasok Eltörölné a korhatár alatti nyugdíj mellett végzett munka keresetkorlátját két szocialista politikus, mert szerintük a hatályos törvény súlyos munkaerőhiányt okozhat az egészségügyben és az oktatásban.
Tovább
2010.
január
20. 07:10

Nem kell idős tolmács az Európai Bizottságnak

Nem kell idős tolmács az Európai Bizottságnak Harmincöt éven át fordított az Európai Bizottság és az Európai Parlament ülésein hollandról, angolról, németről, olaszról és spanyolról francia nyelvre egy belga tolmács. Amikor 65 éves lett, hiába gondolta úgy, hogy még évekig tudná folytatni a hivatását, nem kapott több megbízást. Az EU-s szervek úgy gondolták, hogy a tolmácsszakma jövőjének biztosítása érdekében a fiatalokat részesítik előnyben.
Tovább
2009.
december
23. 12:33

Továbbra is ki lehet játszani a nyugdíj melletti munkavállalás szabályait

Továbbra is ki lehet játszani a nyugdíj melletti munkavállalás szabályait Változnak a korkedvezményes nyugdíj melletti munkavállalás szabályai - mondta el az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke. Zara László hozzátette: a minimálbér 18-szorosát meghaladó összeg esetén a nyugdíjasnak le kell mondania a nyugdíjáról, de kiskapuk vannak.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART