2011.
november
25. 22:19

Megnyílt a Nyugdíjas Expo - Fotógaléria!

expo02 Harmadik alkalommal indul a verseny a nyugdíjasok kegyeiért, illetve pénztárcájáért a Syma csarnokban. Idén karácsonyi vásár jellege is lesz a rendezvénynek de a a hagyományok szerint lesznek egészségügyi szűrések, kulturális programok is. A kiállítás előtt a rendező G-Mentor Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk arról, hogy kinek fontosak ma az idősek, és arról, hogy miként lett sikeres az expo.

- Három évvel ezelőtt bizonyára nagy bátorság kellett ahhoz, hogy megrendezzék az első Nyugdíja Expót. Nyilván bevált az ötlet, hiszen ismét lesz kiállítás, de mennyire vált be? Milyen tendencia látszik?

- Szerintem biztató a tendencia. Sokkal-sokkal többen érdeklődnek, mint az elmúlt években. Naponta több tucat telefonhívást kapunk, kérdezik, hogy milyen programok lesznek a kiállításon, hogy lehet jegyet rendelni. Sokan vesznek elővételben jegyeket, szervezetek érdeklődnek, tehát ez a rendezvény bevonult a köztudatba. Persze még van tennivalónk, mert sokan vannak, akik nem ismerik.

- Nem lehet könnyű a szervezés, biztos, hogy komoly háttérmunkát igényel.

- Már februárban elkezdtük kihelyezni a plakátokat, elsősorban nyugdíjas klubokban. Együtt jelentünk meg a nyugdíjas szervezetekkel különböző rendezvényeken, igyekeztünk népszerűsíteni a kiállítást, hiszen ez kifejezetten nekik készül. Jó lenne, ha felfognák, hogy az övék egy sebezhető korosztály. Könnyen becsaphatók, ezért aztán bizalmatlanok is.
Mint minden kiállításnak, ennek is az a lényege, hogy egy helyen találom
meg mindazt, ami engem érdekelhet. Biztonságos környezetben kaphatok információkat, itt biztosan nem csapnak be, nem íratnak alá velem olyan papírokat, mint egyes termékbemutatókon, amiből károm származhat.
Azt remélem, hogy ez a kiállítás olyan fóruma lesz az időseknek évről évre, ahová érdemes eljönni, mert olyan a kínálat.
Ugye ez mindig karácsony előtt van, megpróbálunk arra is készülni, hogy a mama itt vehesse meg a papának az ajándékot, egy pár papucsot, vagy egy vesemelegítőt, vagy akár egy apróságot, gyertyát, képkeretet, bármit.
Persze ettől ez nem lesz ruha-, vagy cipővásár, az efféle kínálat, diszkrét marad. Lesznek különböző szűrések, kínálnak szolgáltatásokat, például pénzintézetek is, ugyanis kell, hogy van egyfajta verseny legyen a nyugdíjasok pénztárcájáért.

- Na, ez különösen érdekes. A reklámokat látva az ember azt veszi észre, hogy azok a 18-49 évesekre koncentrálnak. Úgy tűnik, hogy a reklámoztatók számára 50 év fölött nincs élet. Önök hogyan tudják meggyőzni a potenciális kiállítókat arról, hogy az idősebb korosztály is fogyasztó?

- Viszonylag kevés kutatás készül, de ami mégis készül, az azt mutatja, hogy az idősek között is vannak vagyonos emberek, nem is kis számban. Tévhit az, hogy a nyugdíjasoknak nincs pénzük és szegények. A korfa nagyon láthatóan hízik, egyre több idős jelenik meg a fogyasztói piacon, őket valahogyan ki kell szolgálni. A 18-49 éves korosztály persze nagyon aktív és sokat költ, de azt is látnunk kell, hogy minden korosztálynak megvannak a maga fogyasztói szokásai. Amennyiben a guruló fillérek nyomába eredünk, akkor látjuk, hogy az időseknek is nagyon sok mindent lehet kínálni. Nyilván nem magas áron, hanem esetleg nyomott áron, de kifejezetten nekik ajánlott termékekkel el lehet érni tisztességes piaci profitot. A bankok adják a legjobb mintát erre. Miért is versenyeznek a nyugdíjasokért? Azért mert van pénzük. Ezen a kiállításon jelen van évek óta három bank és kínálja a korosztálynak szánt termékeit.
A másik tény: idén megjelenik a kiállításon Ausztria, Horvátország, Ciprus, Málta, tehát ezekben az országokban is észrevették, hogy az idősek közül igenis, sokan utaznak. A három millióból biztos van ötszázezer olyan nyugdíjas, aki utazik, aktív életet él.

- Ha már itt tartunk: Nyugat-Európában már régen rájöttek, hogy ez a korosztály fontos. Ausztriában évek óta gyártanak olyan mobiltelefont, amelynek nagy a kijelzője, nagyok a gombjai, Németországban most indul egy önálló tévécsatorna ötven felettieknek.

- Az biztosan nyertes lesz, aki először tör be erre a piacra. Egyébként Amerikában tudomásom szerint már a 80-as években működött ilyen tévécsatorna. Visszatérve a magyar nyugdíjasokra: lehet, hogy sokaknak nincs sok pénzük, de azért azt a biciklit, amit az unoka szeretne, csak megveszi a nagyi. Lehet, hogy nem öt hónapig spórol rá, hanem egy évig, de az ajándék ott lesz a fa alatt. Nagyon céltudatosan és nagyon spórolósan tudnak élni, ezt kellene nekünk is megtanulni.

- A nagyszüleimen én is mindig csodálkoztam, hogy a kevésből hogyan lehet mégis félretenni.

- Persze, én is ismerek idősebb embereket, akik soha nem kerestek sokat, mégis volt megtakarításuk. Különböző pénzintézeteknek azért is vannak olyan termékeik, mint a nyugdíjszámlák, előtakarékossági számlák, életbiztosítások, hogy a megtakarításokat ösztönözzék.
Abba az irányba kell elmennünk ezzel a kiállítással, hogy hasonlóan fontos információkat adjunk, amelyek nem csak az időseknek, hanem a fiatalabbaknak is lényegesek. Lehet, hogy meg is változtatjuk a nevét és nem Nyugdíjas Expo lesz, éppen azért, hogy ne csak a 60 fölöttieket számára legyen vonzó, hanem a fiatalabbaknak is.

- Nézzünk egy kicsit előre. 2012 az Európai Unióban az aktív időskor éve lesz, tehát nagyobb figyelem irányul a korosztályra. Erre készülnek?

- Természetesen. Monspart Saroltával, aki ennek az ügynek elkötelezettje és remekül mozgatja az időseket, egy nordic walking versenyt rendezünk. Járjuk az országot, különböző rendezvényeket szervezünk, hogy felhívjuk a figyelmet a mozgás fontosságára. Szeretnénk megcsinálni azt a Guiness rekordot, amit már három éve tervezek, hogy összetrombitálunk 11 ezer nyugdíjast, mindenki kap egy megfelelő színű pólót és megalkotjuk a kiállítás élő logóját, amit aztán felülről lefotózunk. Ez egy elég nagy vállalkozás, mert például mindenki kapna egy tál ételt is, remélem, hogy sikerül.
Az aktív időskor évébe megpróbáljuk bevonni a szomszédos országok nyugdíjas szervezeteit is, közös programokat tervezünk.
Persze lesz Nyugdíjas Expo is, így november végén. A nagy szervező cégek azt mondják, hogy ötödik-hatodik alkalomra érik be egy kiállítás. A miénk, most még csak a harmadik, de már tavaly sem volt gond a látogatottsággal és a kiállítói aktivitással sem, remélem, hogy az idei még sikeresebb lesz.

Forrás: Jókor Tv

A fotók az előző kiállításokon készültek.

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART