2009.
szeptember
05. 14:50

Megszokott környezetben, nagyobb biztonságban

Címkék:
lakószoba Magyarországon az idősek, elsősorban a nagyon idősek lakása általában nem elég biztonságos, főleg azok számára, akik önellátásukban korlátozottak. Ezért sokszor kell igénybe venniük gondozói segítséget, miközben kis átalakítás után lakásukban egyedül is ki tudnák magukat szolgálni.

˝ IDŐSEK OTTHON ˝

Megszokott környezetben, nagyobb biztonságban.

Magyarországon az idősek lakása általában nem elég biztonságos, főleg azok számára, akik önellátásukban korlátozottak.
Ezért sokszor kell igénybe venniük gondozói segítséget, miközben kis átalakítás után lakásukban egyedül is ki tudnák magukat szolgálni.
Egy uniós projekt azt a célt szolgálja, hogy az idős emberek megromlott egészségi állapotuk ellenére is sokáig maradhassanak saját otthonukban, ebben a projektben vesz részt 2002 óta a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutató Intézete. Ugyancsak ide kapcsolódik az Idősügyi Tanács által indított Idősbarát Lakás program, amelynek tapasztalatait az ˝Idősek otthon˝ című könyvben összegezték.

A főbb tapasztalatok a következők:
Célszerű lenne lakásunkat úgy kialakítani, hogy az idő múlásával se legyen gond benne a közlekedés, biztonságos legyen a fürdőszoba, a wc használata. Ne legyenek magas küszöbök, ne legyenek magasan a polcok stb.
Amennyiben a lakás nem ilyen, később át kell alakítani. Nem nagy, költségigényes dolgokra kell gondolni, hanem például kapaszkodók felszerelésére, vagy a közlekedő térbe benyúló bútorok eltávolítására, a nehezen nyíló ajtók, ablakok javítására, éjszakai jelzőfények felszerelésére, a parkettán csúszkáló szőnyegek felszedésére.

A könyv legfőbb megállapítása mégis az, hogy Magyarországon még nincs meg az a szemlélet, ami például a német, vagy a svéd társadalomba már rég beivódott: az idős emberek többsége képes önálló életet élni saját otthonában, ha ehhez biztosítjuk a szükséges feltételeket.

A tanulmányt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület adta ki, igaz csupán 2000 példányban, egyelőre tehát nem a nagyközönség, inkább csak a szakma, illetve az önkormányzati szakemberek számára.

 

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART