2011.
április
11. 08:12

Méltó-e az emberhez a nyugdíjállamosítás?

alkotmánybírák Szakértők szerint az AB jogköreinek megcsonkítása miatt a magán-nyugdíjpénztárak felszámolását csak az emberi méltóságra hivatkozva lehet támadni, a döntést azonban az AB-nek újszerű érveléssel kellene alátámasztania. (A dolgot valójában a magántulajdonhoz fűződő jog megsértése kapcsán kellene vizsgálni, de ezt a fegyvert a kormány kivette az AB kezéből).

Az Alkotmánybíróság idén már két jogszabály elkaszálásánál is hivatkozott az emberi méltóság megsértésre. Az Ab egyébként is előszeretettel támaszkodik erre az alapjogra, korábban így gáncsolta el a gyűlöletbeszéd-szankciók szigorítását és így utasította el a melegek élettársi kapcsolatát szabályozó törvényt érő támadásokat is. Hatásköre szűkítése után most nyugdíjügyben is erre támaszkodhatna. A nyugdíjügy ezermilliárdokról is szól, a költségvetési, politikai szempontok a szakértők szerint a háttérben biztosan befolyásolják a döntést, de nem csak ezek miatt kevés az esély a szabályok hatályon kívül helyezésére. Egy kicsit köztes megoldással a "maradók" járhatnak jól, ha az AB kimondaná, hogy a járulékért cserébe nekik is kell állami nyugdíjat biztosítani.

Bátorságpróba

Az emberi méltósághoz való jogból azonban elméletileg kiolvasztható a magántulajdonhoz való jog. Ezt az AB egy 1990-es határozata támasztja alá, ami kimondja (a dokumentum utolsó bekezdése a fontos), hogy „az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. általános személyiségi jog egyik megfogalmazásának tekinti... Az általános személyiségi jog anyajog, azaz olyan... alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható."

Egy névtelenséget kérő alkotmányjogász szerint az emberi méltósághoz nagyon is hozzátartozik a magántulajdon védelme, a helyzet mégsem ennyire egyszerű. Az idézett szöveg szerint ugyanis az emberi méltóság alapjogából csak olyan jogok vezethetők le, amiket külön nem említ az alkotmány. A magántulajdont pedig említi, csak éppen az AB nem vizsgálhatja ezt jogköreinek korlátozása után.

A kérdés tehát az, hogy az AB bevállalja-e, hogy az emberi méltóságból egy, az alkotmányban külön is nevesített alapjogot vezessen le. Ezzel precedenst teremtene, ilyenre ugyanis még nem volt példa, sőt, arra sem, hogy a magántulajdont más alapjogra hivatkozva védjék (persze, az AB korlátozásáig erre a megkerülős cselre soha nem is volt szükség).

Ha a lépést bevállalja az AB, azzal visszafordíthatná a nyugdíjállamosítást. A döntés háromezer milliárd forintot szippantana el az államkasszától – ezért sem túl esélyes a forgatókönyv.

Figyelnek a büdzsére?

De érdekli-e, érdekelheti-e az Alkotmánybíróságot egy jogi döntés gazdasági következménye?

Lövétei István alkotmányjogász szerint bár a bírák nem mondták ki, de mindkét közelmúltban hozott döntésnél, a köztisztviselőkről illetve a kormánytisztviselőkről szóló határozatoknál is mérlegelték döntésük költségvetési hatásait is, pedig ezek eltörpültek a nyugdíjügy háromezer milliárdja mellett. „Ezek tükrében lehetetlen, hogy most visszamenőleges határozatot hozzanak.”

Egy másik, ugyancsak neve mellőzését kérő szakértő az Indexnek ezzel kapcsolatban azt mondta: biztos, hogy ilyen szempontokra is figyelemmel lesz a bíróság, de az is, hogy a nyilvános indoklásban ez nem szerepel majd. A korábbi adódöntések és Bokros-csomag esetében is olyan érvelési stratégiát alkalmaztak, ami elkerülte a gazdasági célszerűség problémáját.

Lövétei István is egyetért azzal, hogy a decemberi nyugdíjtörvény kilőhető az emberi méltóságra vonatkozó alapjoggal, legalábbis elviekben. A jogszabály a maradókat és az állami nyugdíjrendszerbe visszalépőket is diszkriminálja, hiszen a törvényalkotó igen rövid időt hagyott a döntésre (lényegében egy hónapot), nyilatkozattétel nélkül automatikusan sorolt embereket az állami rendszerbe, ahonnan kirekesztette a maradókat függetlenül a korábbi járulék-befizetéseiktől.

Lövétei szerint az emberi méltóságból mégsem lehet közvetlenül levezetni a magántulajdonhoz fűződő jogot (pontosan a fenti aggályok miatt), ráadásul a törvényt csak részben is elkaszáló döntés nyílt konfrontáció lenne a kormánnyal. "Simán lehet, hogy a politika két mondattal szélnek eresztené az AB-t egy kedvezőtlen döntés után."
Beleszól a politika?

"Ha az az állítás, hogy egy tisztességes AB elkaszálná a nyugdíjtörvényt, de a színfalak mögötti politikai nyomás miatt nem merik ezt megtenni, akkor nem gondolom, hogy ez a leírás jól jellemezné a helyzetet", mondja ugyanakkor egyik, névtelenséget kérő szakértőnk. Szerinte most inkább az a helyzet, hogy a hatáskörszűkítés maga jelent egy erős korlátot az AB tevékenységén, és semmilyen színfalak mögötti nyomás nem kell ahhoz, hogy a bíróság ne meszelje el a nyugdíjtörvényt. Az AB nyugodtan érvelhet úgy, hogy nem áll módjában hatályon kívül helyezni a törvényt. Ez a hatályos jognak egy viszonylag pozitivista értelmezésével jogilag jól védhető álláspont lenne. Ahhoz kellene inkább egy bátrabb, kiterjesztő értelmezés, hogy az AB megsemmisítse a nyugdíjtörvényt, mondja, miközben hozzáteszi: az AB eddigi gyakorlatra értelmében a nyugdíjreform nyilvánvalóan alkotmányellenes. Sérti a tulajdonhoz való jogot, és a diszkrimináció tilalmát.
A múltat eltörölni?

Ha ki is mondanák az alkotmányellenességet, nem valószínű, hogy ezt visszamenőleges hatállyal tennék, ezért lényeges változás így sem, úgy sem történhet – mondja Lövétei István. A visszamenőleges hatályú határozathozatalt a köztisztviselőkről  illetve a kormánytisztviselőkről szóló döntéseknél sem vállalt be az AB, így hiába állapított meg alkotmányellenességet mindkét esetben, a sértetteken ezzel már nem segített. (Amúgy a testület mindkét esetben hivatkozott az emberi méltósághoz való alapjogra.)

Egy másik alkotmányjogász szerint elképzelhető, hogy a testület megvárja az új alaptörvény elfogadását és a testület átalakítását, vagy legfeljebb azt lépi meg, hogy visszaadja a pénztártagoknak az állami nyugdíjjogosultságukat. Ennek nem lenne közvetlen költségvetési hatása, ugyanakkor az állami rendszert választó 2,9 millió embernél jóval előnyösebb helyzetbe hozná a kasszákat választó százezret.
Az emberi méltóság két évtizede

Bár az emberi méltóság alapján a magántulajdont védelmező ügyre nincs példa az alkotmánybíráskodás hazai történetében, 1990 óta számtalan fontos ügyben került elő ez az alapjog.

Az AB 1990-ben az emberi méltóságra hivatkozva törölte el a halálbüntetést, 1996 márciusában erre alapozva mondta ki, hogy nem kell hatósági erkölcsi bizonyítványt csatolni az egyetemi felvételi jelentkezéshez.

2007-ben szintén a méltóságra hivatkozva nyilvánította alkotmányellenesnek a titkos információgyűjtést, egy évvel később ezen az alapon semmisítette meg a gyűlöletbeszéd büntethetőségének szigorítása és a véleményszabadság korlátozása kapcsán hozott törvényeket, illetve ezzel védte meg a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló jogszabály is.

Az AB és az adóügyek

Ha az AB költségvetés-ügyi megzabolázását már a kilencvenes években alkalmazzák (a Horn-kormánynak is megvolt az ehhez szükséges parlamenti kétharmada), úgy évente legalább 200 milliárddal több pénzt vehetne ki az állam a zsebünkből.

Mint megírtuk, csaknem tucatnyi különböző adónem került a testület elé 2006 óta, ezek egy része nem is állta ki az alkotmányosság próbáját. Az AB-nak köszönhetően vérzett el az első Gyurcsány-csomagból a házipénztáradó, illetve az elvárt jövedelmet (nyereséget) adóztató törvényi szabályozás is (csak ez a döntés évi 50-55 milliárdot spórolt meg a cégeknek). 2009 decemberében a családi pótlék megadóztatását tartotta alkotmányellenesnek a testület, amivel 10 milliárd forintot hagyott a gyereket nevelő adózóknál.

Két ingatlanos adótörvényt is megsemmisített az AB. 2008-ban az alaptörvénybe ütközőnek mondta a luxusadó-törvényt – valamint az építmény- és telekadó néhány passzusát –, illetve a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó részét is (ez utóbbi 60-70 milliárdos lyukat ütött a költségvetésen).

A régmúlt példái közül a Bokros-csomag megtorpedózása a legemlékezetesebb. Az alkotmánybírák a nagyjából 170 milliárdos költségvetési hatással tervezett csomag közel negyedét, 40 milliárdot kaszáltak el. Ha Horn Gyuláék a lázári megoldást választják, az AB nem akadályozhatta volna meg a családi pótlékkal és a táppénzzel kapcsolatos szigorításokat és kivethette volna a kormány a honoráriumokra is az akkor még 44 százalékos tb-járulékot is.

Forrás: Index

Vissza
2011.
január
31. 20:37

95 ezren maradtak a pénztárakban

 95 ezren maradtak a pénztárakban Az este hat órai zárás előtt fél órával 95 016 pénztártag nyújtott be nyilatkozatot arról, hogy a magánnyugdíjrendszerben kíván maradni - jelentette az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság.
Tovább
2010.
december
22. 14:15

Alkotmánybírósághoz fordult az MSZP a nyugdíjtörvény miatt

Alkotmánybírósághoz fordult az MSZP a nyugdíjtörvény miatt Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult Mesterházy Attila, indítványában a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló jogszabály alkotmányellenességének megállapítását, valamint a törvény kihirdetése napjára visszamenőleges megsemmisítését kezdeményezve.
Tovább
2011.
január
13. 17:19

Magán-nyugdíjpénztárak: a fővárosiak maradnak a legtöbben

Magán-nyugdíjpénztárak: a fővárosiak maradnak a legtöbben A magán-nyugdíjpénztári tagok közül kedden estig 13.854-en jelentették be, hogy ebben a rendszerben kívánnak maradni, a legtöbb nyilatkozatot Budapesten nyújtották be – közölte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság.
Tovább
2011.
március
09. 09:34

Nincs alkotmányos fogás a nyugdíjcsomagon?

Nincs alkotmányos fogás a nyugdíjcsomagon? Nem nagyon találni fogást a módosított alkotmány szerinti hatáskörszűkítésen. Az Alkotmánybíróság e heti ülésén nem volt napirenden a nyugdíjcsomag, azt a bírák jövő héten sem tárgyalják, legközelebb két hét múlva kerülhet eléjük az előterjesztés. Márciusban így csak arról születhet döntés, van-e hatásköre a testületnek a törvény vizsgálatára - írja a Népszabadság.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART