2011.
augusztus
12. 09:55

Mennyivel csökken a megtakarítások értéke?

malacpersely A BAMOSZ tagjai által kezelt alapok vagyona a második negyedévben 0,7, míg az év eleje óta 2,1 százalékkal csökkent, és június végén 3.795 milliárd forintot tett ki. Az egyéb kezelt vagyon a pénztári vagyonátadás miatt a felére esett vissza – derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb negyedéves jelentéséből.

A világgazdaság kilátásaival kapcsolatos kockázatok erősödése miatt 2011 második negyedévében a globális tőkepiacokat kisebb korrekció jellemezte, ami a magyar piac teljesítményét is befolyásolta. Mindez kihatott a befektetési alapokra is, a lakossági megtakarítások várt növekedése még nem éreztette a hatását, helyette az alapokban kezelt vagyon csökkenése volt tapasztalható az elmúlt negyedévben – állapítja meg a jelentés.

A tőkepiaci korrekció hatott a befektetési alapok hozamaira, ráadásul a visszaváltások a legtöbb kategóriában a második negyedévben is meghaladták az új befektetéseket. A jellemzően stagnáló, illetve csökkenő "hagyományos" befektetési alap kategóriák mellett ugyanakkor ugrásszerűen nőtt a speciális befektetési stratégiát követő származtatott alapok vagyona, ami jelzi, hogy a jelenlegi piaci helyzetben egyre több befektető keres a szokástól eltérő befektetési lehetőségeket – emelte ki a jelentést ismertető közleményben Temmel András, a BAMOSZ főtitkára.

A második negyedévben 19 új alap indult, míg egy alap végelszámolással, 4 alap beolvadással, 11 pedig a futamidő végével megszűnt. Év eleje óta egy új tag által hozott 10 alapot is figyelembe véve 18-cal nőtt az alapok száma, a BAMOSZ tagjai június 30-án összesen 471 alapot kezeltek.

A befektetők a negyedév során 44 milliárd forint tőkét vontak ki az alapokból (többet, mint az előző negyedévekben), az első félévben összesen 78,5 milliárd forint távozott. A piaci teljesítmények több mint 16 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát a negyedévben (és majdnem ennyivel az év eleje óta). Az alapok vagyona az év eleje óta 0,8 százalékal nőtt, a januárban felvett új tag által hozott alapok hatását kiszűrve azonban 2,1 százalékkal csökkent.

Az alapok vagyona a negyedév végén 3.795 milliárd forint volt, a vagyon 57,5 százaléka nyilvános nyíltvégű értékpapíralapokban, míg további 8,7 százaléka nyilvános nyíltvégű ingatlanalapokban (és ingatlan alapok alapjaiban) volt. A nyilvános zártvégű speciális alapokban tartott vagyon aránya 4,9 százalék, a nyilvános zártvégű ingatlanalapokban tartotté pedig 2,1 százalék volt a negyedév végén. A vagyon 9,4 százalékát nyilvános nyíltvégű speciális (garantált és származtatott) alapokban, 15,5 százalékát zártkörű értékpapíralapokban, 1,4 százalékát zártkörű garantált és származtatott alapokban, 0,6 százalékát pedig zártkörű ingatlanalapokban kezelték.

Az alapokban kezelt vagyon egy részét befektetési alapok jegyeibe fektetik – elsősorban az alapok alapjai konstrukciók esetében. Az alapok más BAMOSZ alapokba fektetett vagyona 158 milliárd forint volt, az alapok nettó (duplikáció nélküli) összvagyona június 30-án 3.637 milliárd forintot tett ki.

A leggyorsabb (csaknem 19 százalékos) növekedést a második negyedévben a nyilvános származtatott alapok produkálták. Az év eleje óta a zártkörű pénzpiaci alapok bővültek a leggyorsabban (több mint tizenkilencszeresükre), a nyilvános alapok közül pedig az új tag alapjai miatt a tiszta részvény alapok (66 százalék), míg az új tag alapjainak hatását kiszűrve a származtatott alapok bővültek a leggyorsabban (39 százalék).

A legtöbb friss tőkét a negyedévben és év eleje óta összesen is a nyilvános származtatott alapok vonzották (21, illetve 38 milliárd forint). A második negyedévben átlagosan az ingatlanfejlesztő alapok hozama, év eleje óta a hazai hosszú kötvényalapok hozama volt a legmagasabb.

Az alapokon kívüli vagyonkezelt állomány június végén 2.800 milliárd forintot tett ki, ami gyakorlatilag a fele a márciusi adatnak. A magánnyugdíjpénztári vagyon átadása miatt a pénztári szegmensben kezelt vagyon a negyedére esett. Kisebb mértékű csökkenés volt a másik meghatározó szegmens, a biztosítók részére történő vagyonkezelésben is, illetve az egyéb portfólióknál. A pénztári vagyonátadásnak a kezelt vagyon összetételére is jelentős hatása volt, a pénztári portfóliókban jelentősen csökkent a részvények aránya (36-ról 24 százalékra).

Forrás: Ötvenentúl

Vissza
2011.
augusztus
06. 09:43

Most a kormány tőzsdézi el a nyugdíjpénztári vagyont

Most a kormány tőzsdézi el a nyugdíjpénztári vagyont Csaknem 35 milliárd forint – számításaink szerint ennyivel ér kevesebbet a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapban (NYAA) lévő magyar részvénycsomag értéke, mint május 31-én, amikor a nyugdíjpénztári vagyonból – az aznapi tőzsdei árak alapján – elszámolták a reálhozamokat. Úgy tűnik tehát, a kormány – miután megvádolta ezzel a pénztárakat – maga sem tesz mást, mint eltőzsdézi a hozzá került vagyont.
Tovább
2011.
augusztus
08. 06:39

Százmilliárdokkal lehetne több a nyugdíjvagyon

Százmilliárdokkal lehetne több a nyugdíjvagyon Egy jelentés szerint, ha a pénztárak állampapírokba fektették volna a pénzt, akkor 700 milliárddal több lenne a kasszában.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART