2011.
május
30. 16:28

Mit gondol az ellenzék Orbánék mentőcsomagjáról?

Címkék:
svájci frank Az MSZP szerint a kormányzati bejelentéseket óvatosan kell kezelni, a Jobbik úgy véli, hogy csak látszatintézkedés a kormányzati csomag. Az LMP pedig arra figyelmeztet, hogy az árfolyamgát bevezetésével a kormány az utódja nyakába varrja a devizahitelesek problémáját.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja hétfői sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a miniszterelnök és a gazdasági miniszter által bejelentett intézkedések részletei még nem ismertek, számos fogalom mellett nem érthető például az ingatlanárverések logikája. Hozzátette: továbbra is igen magasak a törlesztő részletek mértékét befolyásoló tényezők, például a devizaárfolyamok és az ország kockázati felára. Szanyi Tibor mindezek miatt úgy vélte: a kormányzati bejelentéseket óvatosan kell kezelni, a devizahitelesek terhe ugyanis nem csökken, csak időben eltolódik.

Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője arra szólította fel a kabinetet, vonja vissza a családi pótlék kifizetésének ideiglenes felfüggesztésére vonatkozó tervét, amelyet azoknál a családoknál alkalmazna, amelyekben 3-5 évvel az első gyermek után nem születik második. A politikus szerint Magyarországon latin-amerikanizálódik az életpálya. A szóvivő a családokat sújtó intézkedések között említette az iskolabezárásokat, az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek számának csökkentését, vagy a "közmunkaprogram szétverését".

"Látszatintézkedés"

A Jobbik álláspontja szerint a hétfőn bejelentette ötpontos otthonvédelmi akcióterv csak látszatintézkedés, amely nem oldja meg, pusztán elodázza a devizahitelesek problémáit - jelentették ki hétfői sajtótájékoztatójukon Lenhardt Balázs és Z. Kárpát Dániel ellenzéki képviselők.

A jobbikos politikusok szerint a kormány és a bankszövetség közötti megállapodással létrejött megoldási csomag nem oldja meg a devizahitelesek problémáit, csak bizonyos rétegeknek jelentenek bizonyos könnyítéseket, de ezt később "kamatostul visszaveszi majd az állam, vagyis átterheli a problémát a következő ciklusra" - mondta Z. Kárpát Dániel.

Hozzátette: a hétfői bejelentésből nem derült ki, hogy milyen forrásból kívánja a kormány finanszírozni a Nemzeti Eszközkezelőt, illetve hogy az ezt igénybe vevő devizahitelesek milyen feltételekkel maradhatnak az ingatlanjaikban. Lenhardt Balázs hangsúlyozta: a Jobbik szerint továbbra is az lenne a helyes megoldás, ha állami segítséggel forintosítanák a devizahiteleket ugyanazon az árfolyamon, amin az adósok felvették a hitelt.

LMP: a kormány a következő kabinet nyakába varrja a problémát

Az LMP szerint az árfolyamgát bevezetésével a kormány az utódja nyakába varrja a devizahitelesek problémáját – reagált a kabinet és a bankszövetség hétfői, ötpontos akciótervről szóló megállapodására az LMP választmányi szóvivője. Vágó Gábor budapesti sajtótájékoztatóján üdvözölte, hogy a kormány "egy év helybenjárás után" tett egy lépést a devizahitelesek problémáinak megoldásáért. Hozzátette, azzal viszont nem értenek egyet, hogy a kormány csak a bankszövetséggel egyezett meg és nem vették figyelembe a különböző érdekvédelmi szervezetek véleményét.

Az ötpontos akciótervben bejelentett árfolyamgátról úgy vélekedett, hogy azzal 2015 utánra tolják el, vagyis a következő kormány nyakába varrják a problémát. Hozzátette, nem árulták el azt sem, hogy miből fedeznék az otthonteremtési programot. A képviselő szerint az önkormányzatok zsebe "szinte teljesen üres", a kormány által erre szánt másfélmilliárd forint pedig csak csepp a tengerben.

A kvótarendszerű végrehajtások esetében kiemelte, hogy a végrehajtási eljárásokat szigorúan kell felügyelni, mert különben lehetőség nyílik arra, hogy különböző "hiénacsoportok" áron alul jussanak az ingatlanokhoz. Kitért arra is, hogy az LMP elsősorban szigorúbban szabályozná a hitelezési gyakorlatot, emellett szabályoznák a követeléskezelőket és létrehoznának egy ingatlanalapot, amelyben mind a kormány, mind a bankok, mind a hitelesek részt vesznek. Bejelentette azt is, hogy az Országgyűlés lakhatási albizottságának elnökeként csütörtökre összehívja a testületet, annak érdekében, hogy a hitelesek érdekeit védő szervezetek is el tudják mondani meglátásaikat.

Forrás: hvg.hu

Vissza
2011.
május
30. 16:18

Devizahitelek - Elemzők szerint csak haladékot jelent az akcióterv

Devizahitelek - Elemzők szerint csak haladékot jelent az akcióterv Csak átmeneti segítséget nyújt a kormány Otthonvédelmi Akcióterve az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélik a bejelentett intézkedések csak haladékot adnak azoknak, akik még képesek törleszteni. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn azt jelentette be, hogy öt pontos megállapodás született a kormány és a bankszövetség között a devizahitelesek megsegítéséről.
Tovább
2011.
május
24. 08:29

Devizahitelesek: további ötletek

Devizahitelesek: további ötletek Biztosítók fizethetnék a nyugdíjba vonult jelzálogadósok helyett a hitelek törlesztőrészleteit, aminek fejében fokozatosan tulajdont szerezhetnének az ingatlanon. Az ötletet az Egyesült Államokban próbálják ki.
Tovább
2011.
május
30. 16:10

Íme a devizahitelesek mentőcsomagja

Íme a devizahitelesek mentőcsomagja Napvilágot láttak a legfontosabb részletek a devizahiteleseket megmentő programról, de a kormány és a Bankszövetség között folytatódnak az egyeztetések és egyes intézkedések hatályosságában változást sem lehet kizárni.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART