2013.
május
23. 10:19

MSZP-s politikusok szivárogtatták ki az őszödi beszédet?

Címkék:
Gyurcsány Ferenc Az ügy "koronatanújának" a Heti Válaszban megjelent szavai alapján hat MSZP-s politikusra szűkíthető, hogy ki szivárogtathatta ki Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét.

Szabó Bálint, a Fiatal Baloldal korábbi Vas megyei elnöke, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) tagja a hetilapnak azt mondta, jelen volt, amikor a szocialista párt három akkori vezetője 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo lakásán járt, akiről a lap szerint régóta pletykálják, hogy 2006 szeptemberében ő juttatta el a Gyurcsány-beszédet tartalmazó felvételt a sajtónak. Szabó Bálint közölte: hallotta azt is, amikor a szomszéd szobában lejátszották az őszödi beszédről készült hangfelvételt. Nem nevezte meg a politikusokat, csak keresztneveket mondott: Katalin, Imre és Ferenc.

A Heti Válasz megkereste a hat lehetséges érintettet, aki 2006 nyarán legalább megyei szintű MSZP-vezető, kormánytényező vagy közjogi méltóság volt. Azt kérdezte a hetilap, ismerték-e, illetve találkoztak-e Rózsa-Flores Eduardóval 2005 és 2009 között. Az írás szerint Szili Katalin egykori házelnök, Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter és Baja Ferenc korábbi államtitkár "felháborodva tagadta" a kapcsolatot. Juhász Ferenc volt honvédelmi és Szabó Imre korábbi környezetvédelmi miniszter tömör "nem" válaszokat küldött, Juhászné Lévai Katalin, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés volt elnöke a lapzártáig nem jelzett vissza.

Szabó Bálint az interjúban azt mondta, jó barátja volt Rózsa-Flores Eduardónak, akit 2009 áprilisában máig vitatott módon kommandósok agyonlőttek Bolíviában.
Szavai szerint Rózsa-Flores "szerette magát bebiztosítani egy-egy koronatanúval", az sem volt véletlen, hogy ő a tanúja lehetett az említett találkozónak. "Az egyik biztosíték én voltam. Hamarosan talán kiderül, Eduardo másképp is dokumentálta-e a találkozót" - fűzte hozzá.

Azt is mondta, nem az ő feladata megnevezni az érintetteket, ezért nem árulja el vezetéknevüket, azt szeretné, ha ők maguk "szórnának hamut a fejükre". Amit tud, idén februárban elmondta Gyurcsány Ferencnek, aki úgy reagált: a történet "nagyfokú azonosságot mutat" azzal, ami az ő fejében van. Elmondása szerint ezután döntött úgy, hogy már nincs "titoktartási kötelezettsége". Hozzátette ugyanakkor, ő sem érti, Gyurcsány eddig miért nem hozakodott elő a történettel.

"Az MSZP eddigi legnagyobb árulásának vagyok az egyetlen élő tanúja - ráadásul 2004-ben engem is elárult a párt; tudom, milyen érzés, ha valakit a társai szolgáltatnak ki" - mondta a Heti Válasznak Szabó Bálint, aki a Fiatal Baloldal Vas megyei elnöke volt korábban. Ez idő alatt az ügyészség illegális tagtoborzás miatt indított eljárást, az ügyben Szabót is gyanúba fogták, de bizonyítékot nem találtak ellene. Az MSZP végül feloszlatta megyei szervezetét, Szabó Bálint pedig évekre kivonult a politikából, mígnem a DK rendezvényeinek műsorvezetőjeként tűnt fel újra.

Arra a kérdésre, biztos-e abban, hogy a három MSZP-s politikus vitte el az őszödi beszédet tartalmazó felvételt Rózsa-Floresnek, és nem ő zsarolta meg a szocialistákat a hanganyaggal, elmondta: a nyomozás kizárta, hogy kívülről lehallgatták a frakcióülés helyszínét. Majd azt is hozzátette, a három politikusnak "köztudomásúan nem fájt volna, ha mielőbb lehullik Gyurcsány feje", így ők lettek volna az utolsók, akiket ebben az ügyben zsarolni lehetett volna.

"De talán nem is kell ezer százalékig biztosnak lennem abban, hogy hárman hozták a felvételt; ami biztos, hogy volt három MSZP-felsővezető, aki tudta, létezik egy felvétel, amellyel - politikai értelemben - ki lehet nyírni Gyurcsányt. És hagyták" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök beszéde a szocialisták 2006-os választási győzelme után, az MSZP-frakció május 26-ai balatonőszödi zárt ülésén hangzott el, ám máig nem tudni, ki szivárogtatta ki az arról készült hangfelvételt, amelyből hat évvel ezelőtt, 2006. szeptember 17-én először a Magyar Rádió közölt részletet. Ennek nyomán Budapesten tüntetések, majd zavargások kezdődtek.

Gyurcsány a beszédben egyebek mellett azt mondta: "Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. (...) Nem csináltunk semmit négy évig. (...) Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni."

A volt kormányfő 2011 nyarán arról számolt be, gyanítja, hogy kik szivárogtatták ki az őszödi beszédet, döntő bizonyíték híján azonban nem nevezte meg őket. Leírta és elküldte azonban információit Mesterházy Attila MSZP-elnöknek, aki viszont újságírók előtt olvasatlanul megsemmisítette a borítékot, mondván, ha a volt kormányfő nem érzi megdönthetetlennek, és ezért nem hozza nyilvánosságra információit, akkor tőle sem várható, hogy ezt tegye.

Gyurcsány tavaly szeptemberben egy interjúban már nyíltan beszélt arról, hogy három szocialista politikus szivárogtathatta ki a beszédet: egy nő és két férfi, akiket azonban ekkor sem nevezett meg.

Idén áprilisban a Heti Válasz arról írt, Gyurcsány Ferenc informálisan megüzente a szocialistáknak, ha kihagyják az ellenzéki szövetségből a DK-t, nyilvánosságra hozza az őszödi beszéd kiszivárogtatóinak nevét. A DK a zsarolásról szóló értesülést cáfolta, de megjegyezték: a volt miniszterelnök közel jár a titok megfejtéséhez, és ha "a végső bizonyosságot megszerzi, akkor azt haladéktalanul megosztja a nyilvánossággal".

Gyurcsány: számos nyitott kérdés van még

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint számos kérdés vár még tisztázásra balatonőszödi beszédének kiszivárogtatásával, illetve az ezzel foglalkozó Heti Válasz-cikkel kapcsolatban.

A jelenleg a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető volt kormányfő Facebook-oldalán csütörtökön azt írta, ha jól érti a Heti Válasz "leleplező(?)" anyagát az őszödi kiszivárogtatókról, akkor Baja Ferencet, Szekeres Imrét és Szili Katalint gyanúsítják azzal, hogy egy közvetítőnek átadták a Balatonőszödön elmondott 2006-os beszéde hangfelvételét.
"Gyűlölöm az árulást és megvetem az árulókat. De bármi ilyesmivel vádolni valakiket csak akkor szabad, ha megdönthetetlen bizonyítékok állnak rendelkezésre" - jegyezte meg Gyurcsány Ferenc.
Szerinte a Heti Válasz cikke talán közelebb visz az igazsághoz, de lehet az is, hogy nem.

"Nem tudom. Persze van még számos kérdés. Van-e a szemtanú vallomásán kívül egyéb bizonyíték? Van-e valami nem ismert célja a mostani közlésnek? Kinek az érdeke húzódik meg a háttérben? Kinek segít és kinek nem a lapok keverése és kiterítése?" - vetette fel Facebook-bejegyzésében a volt kormányfő.

Baja Ferenc: semmi közöm a kiszivárogtatáshoz

Harmadosztályú ponyvának, nonszensznek minősítette az MSZP Szocialista Platformját vezető Baja Ferenc a Heti Válasz írását, amely egy "koronatanú" alapján őt nevezi meg Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének egyik lehetséges kiszivárogtatójaként.

A politikus Facebook-oldalán reagált a hetilap cikkére, hangsúlyozva: semmi köze az őszödi beszéd nyilvánosságra hozásához, ezért is helyeselné, ha mielőbb publikussá válna a beszéd kiszivárogtatásának körülményeit vizsgáló, még a Gyurcsány-kormány idején készült titkosszolgálati jelentés.

Baja Ferenc válaszul közölte, sosem találkozott Rózsa-Floresszel, és azt sürgette, ha bárkinek bizonyítéka van az üggyel kapcsolatban, tegye közzé. A "koronatanúról" megjegyezte, sajnálja, hogy Gyurcsány Ferenc nem határolódik el "egy efféle minőségű figurától".

Az MSZP "alapítója vagyok és nem árulója. Bármennyi belső vitám is volt, a pártot mindig védtem és védeni fogom. (...) Bár ennek az újságcikknek a hitele annyi, mint a lap által koronatanúnak nevezet politikai kalandoré, így is tűrhetetlennek tartom az ez irányú erkölcsi támadást" - olvasható a politikus oldalán.

Baja Ferenc azt írta: a korábban az MSZP Vas megyei ifjúsági szervezetét vezető Szabó Bálint a 2002-es választáson még a Fidesz támogatásával indult Csepreg polgármesteri címéért. "Miután kikapott, ifjú szocialista lesz, mint ilyen, kis híján szét is zilálja Vas megyei szervezetünket, politikai kalandorként és/vagy a Fidesz alvó ügynökeként megpróbálja saját befolyása alá terelni a megyei szocialistákat fiktív tagok beléptetésével. A mindenféle kriminális ügybe keveredett, a párt szervezeti struktúráját és hírnevét egyaránt romboló szélhámos ma a DK munkatársa" - írta az MSZP szocialista platformjának elnöke.

Az MSZP kiáll igaztalanul támadott politikusai mellett

Az MSZP meggyőződése szerint valótlan állításokat fogalmazott meg a Heti Válasznak az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról Szabó Bálint, akit az ügy koronatanújaként mutatott be a hetilap.

A szocialista párt közleményében azt írta: az MSZP kiáll minden politikusa, szimpatizánsa mellett, akit igaztalanul, aljas eszközökkel támadnak.

"A Fidesz első számú hetilapjának nyilatkozó fiatalember olyan súlyos, és meggyőződésünk szerint valótlan állításokat tett, amelyeket őszinte ember csak cáfolhatatlan bizonyíték birtokában hoz nyilvánosságra. Máskülönben az állítások nem többek egyszerű hazugságnál, tudatos és sajnos megszokott fideszes provokációnál" - közölte az MSZP.

A szocialisták arra szólították fel a Heti Választ és Szabó Bálintot, azonnal álljanak elő a vádakat egyértelműen alátámasztó bizonyítékokkal, különben valótlan állításaikért a törvény előtt is felelniük kell.

Hozzátették, a karaktergyilkosság, politikusok "amortizálása és besározása" a Fidesz politikájának szerves része. "Ezért nem lepődünk meg az újabb és újabb kísérletek láttán, sőt biztosak vagyunk abban is, hogy a Fidesznek a következő egy évben még számos hasonló provokációja lesz" - olvasható a közleményben, amely szerint nem véletlen, hogy a Heti Válasz hét év elteltével éppen akkor melegíti fel ismét az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügyét, amikor "az egész ország a Fidesz által központilag szervezett, hangfelvétellel bizonyított trafikmutyibotránytól hangos".

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART