2012.
január
25. 15:59

MSZP: a kormány tisztázza, milyen nyugdíjmodellt akar!

Címkék:
korózs közeli Az MSZP szerint ellentmondások vannak a kormány eddigi intézkedései, valamint a gazdasági minisztériumnak a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló háttéranyagában foglaltak között. Korózs Lajos, a szocialisták szakpolitikusa erre hivatkozva szerdán felszólította a kabinetet, tisztázza, milyen nyugdíjmodellt akar.

Az origo.hu hétfőn ismertette azt a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) készült munkaanyagot, amely a nyugdíjreform lehetséges irányait elemezve a bankok nélküli önkéntes nyugdíjpénztárak ötletéről, az alapnyugdíjról és a svéd modellről is szót ejt.
Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja ezzel kapcsolatban a pártja által szervezett sajtóbeszélgetésen elmondta: a tanulmány a reform szükségességére hivatkozva négy lehetséges modellt vázol, a német pontrendszert, a svéd nyugdíjmodellt, a nyugdíj-biztosítási főigazgatóság, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közös javaslatát, valamint azt, amelyik alapnyugdíjjal és csökkentett munkanyugdíjjal számol.

A szocialista politikus kifejtette, hogy a kormány, miközben várhatóan még az idén végre akarja hajtani az újabb nyugdíjreformot, még nem döntött annak irányáról, noha például Svédországban tíz évig tartó vita előzte meg a névleges egyéni számlán alapuló, a nyugdíjkifizetéseket a mindenkori járulékokból finanszírozó nyugdíjrendszer bevezetését.
Mint mondta, a skandináv országban jól működő svéd modellt négy európai országban alkalmazzák, ugyanakkor például Olaszországban hatalmas problémákat okoz. Hozzátette: bevezetésekor Svédországban nagy munkaerőhiány volt, szinte mindenki dolgozott, Magyarországon viszont rendkívül alacsony a foglalkoztatottság, ráadásul ebben a modellben nincs hozzátartozói ellátás, így özvegyi nyugdíj.

Korózs Lajos ezzel összefüggésben arra szólította fel a kormányt, tisztázza, hogy a fentiek közül melyik nyugdíjmodellt akarja alkalmazni, és ennek révén mennyi pénzt vonna ki a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből. E kérdést úgy indokolta: jelzésértékű, hogy a nyugdíjreformot nem a szaktárca, hanem a gazdasági minisztérium dolgozza ki.
Választ várt arra is, a kormány miért úgy akarja átalakítani az önkéntes nyugdíjpénztárak rendszerét, hogy kizárja belőlük a biztosítótársaságokat és a bankokat. Ennek lehetőségét szintén az NGM tanulmánya vetette fel.

Az MSZP-s politikus viszont azt mondta: a civil szervezetek által működtetett nyugdíjpénztárak nem jelentenek valódi garanciát, inkább "piramisjátékként" írhatók le. Szót ejtett arról is, a magánnyugdíjpénztárak "kivéreztetése" után aligha lesz állampolgári bizalom az önkéntes pénztárak iránt.

Korózs Lajos kiemelte továbbá, hogy amíg az NGM munkaanyaga a nyugdíjkorhatár rugalmassá tételéről szól, a kormány eddig azt hangsúlyozta, hogy mindenkire egyformán érvényes szabályokat akar, ezért szüntette meg a korhatár előtti nyugdíjakat.

Forrás: MTI

Vissza
2012.
január
19. 12:26

Milyen lesz az új nyugdíjrendszer?

Milyen lesz az új nyugdíjrendszer? A Népszava írása szerint a Századvég nyugdíjtanulmánya az egyéni számlás, költségvetési kiegészítés nélkül, kizárólag a befizetéseken alapuló "svéd modell alkalmazásának lehetőségeit" elemzi. Eszerint a jövőben a rendszernek két eleme lesz, az egyéni számla- és az alapnyugdíj bevezetése.
Tovább
2012.
január
23. 09:06

Nyugdíj: lépnie kell a kormánynak!

Nyugdíj: lépnie kell a kormánynak! A Nemzetgazdasági Minisztérium egyik belső munkaanyaga szerint tovább nem halasztható a nyugdíjrendszer átalakítása, az origo birtokába került anyag szerint a kormány több lehetőség közül is választhat, azonban mint arra már történtek több ízben is utalások, a befutó a svéd rendszerhez hasonló modell lehet. Több oldalon is belenyúlnának a rendszerbe, így például gyorsabb lenne a korhatáremelés, csökkentenék a kezdőnyugdíjakat a jövedelmekhez képest és az önkéntes pénztárak esetében a tulajdonosok oldalán lennének jelentős változások.
Tovább
2012.
január
17. 21:18

Nyugdíjcsökkenést hozhat az új magyar "svéd modell"

Nyugdíjcsökkenést hozhat az új magyar "svéd modell" Csökkenhet a jelenlegi és a jövőbeli nyugdíjasok járadéka, jön a minimumnyugdíj, és megadóztathatják az időseket is a Századvég kiadásában nemrég megjelent tanulmány szerint, amely bevallottan a kormányzat egyik sorvezetője az új nyugdíjrendszer tervezése során. A svéd modell hazai alkalmazásának lehetőségeit körbejáró tanulmány hosszú időre rögzített járulékokat és rugalmas nyugdíjkorhatárt javasol, valamint kétszemélyes járadékot az özvegyi ellátás helyett. A gyermekvállalás támogatását viszont a korábban kiszivárgott tervekhez képest szőrmentén kezeli.
Tovább
2012.
január
24. 15:02

Türelem nyugdíjat terem?

Türelem nyugdíjat terem? Türelemre buzdítja a magán-nyugdíjpénztári tagokat a Stabilitás Pénztárszövetség. A szervezet közleményében azt javasolja: amíg a maradók állami nyugdíjjogosultságára vonatkozó részletszabályok nem tisztázottak, addig a pénztártagok – a határidők figyelembevételével – várjanak a tb-rendszerbe történő visszalépéssel.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART