2012.
január
07. 10:35

MSZP: jogszabályi garanciát a bankbetétek védelmére!

Címkék:
trezor Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint az ország Orbán Viktor politikája miatt nem kap segítséget a nemzetközi szervezetektől. Józsa István ezért azt javasolja, a miniszterelnök személyesen tárgyaljon Brüsszelben az uniós aggályok orvoslásáról. Az ellenzéki politikus pénteken, a pártja által szervezett sajtóbeszélgetésen azt is mondta: a bankbetétek nincsenek veszélyben, de a kormány hiteltelensége pánikot szülhet, ezért szorgalmazzák, hogy a parlament jogszabályban garantálja a betétek biztonságát.

 Józsa István elmondta: az MSZP már dolgozik egy ezt rögzítő határozati javaslaton. Ezt azért tartotta lényegesnek, hogy ne terjedjen el az a "logika", amely szerint a kormány a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások állami kezelésbe vonása után a bankbetétek hozzáférhetőségét is korlátozhatja. Megnyugtató lenne, ha parlamenti összefogás zárná ki ennek lehetőségét - tette hozzá.


Párttársa, Kovács Tibor, a gazdasági bizottság alelnöke ezt azzal egészítette ki: mivel már lapokban is olvasni arról, hogy sokan külföldre viszik megtakarításaikat, mindent el kell követni, hogy ne alakuljon ki a '90-es években tapasztalt Postabank-pánikhoz hasonló.
Józsa István emellett a kormányfő "pökhendiségét", makacsságát bírálta, amely szerinte gátolja, hogy a kormány megállapodjon a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval. Hangsúlyozta, hogy az unióval folytatott tárgyalások ígérkeznek nehezebbnek, miután az Európai Bizottság több jogszabállyal kapcsolatban súlyos kritikát fogalmazott meg.
Véleménye szerint Orbán Viktornak brüsszeli tárgyalásokon "Canossát járva" kellene elébe mennie az újabb vizsgálatoknak, ahelyett, hogy megvárja azok eredményét.

Forrás: MTI

 

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART