2013.
július
25. 11:15

Nácivadász plakátkampány Németországban

Címkék:
Auswitz Berlinben, Hamburgban és Kölnben összesen kétezer plakát hirdeti az Utolsó esély 2 elnevezésű akciót. A plakáton az auschwitzi haláltábor bejárata látható egy fekete-fehér felvételen, valamint egy szöveg, amely szerint "késő, de nem túl késő" felelősségre vonni a náci háborús bűnösöket. A nyomravezetők 25 ezer euró jutalmat kapnak - olvasható a Simon Wiesenthal Központ hirdetésein.

Németországban 60-120 náci háborús bűnös élhet még a Simon Wiesenthal Központ szerint. A felkutatásukat célzó új programot már 2011 decemberében bemutatták a Bundestagban, a német törvényhozás alsóházában, de az Utolsó esély 2 meghirdetéséhez csak bő másfél év elteltével találtak támogatókat - mondta Efraim Zuroff, az intézmény igazgatója berlini sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: több mint nyolcvan német vállalathoz fordultak segítségért, de csak hárman támogatják a programot - a Stern magazin, a Bosch AG és a plakátokhoz a hirdetési felületet biztosító Wall AG -, egy negyedik céggel, a Daimler AG-vel pedig még tárgyalnak.

Az első Utolsó esély program 2002-ben kezdődött Kelet-Európában, 2003-ban Ausztriában és 2005-ben Németországban. Az akciók során nagyjából ötezren fordultak a Simon Wiesenthal Központhoz. A tőlük származó információk alapján 655 személlyel kapcsolatban kezdtek adatgyűjtést, és végül 103 ügyet átadtak az illetékes nyomozóhatóságoknak. Nyolc esetben büntetőjogi eljárás indult.

Az újabb próbálkozást az úgynevezett Demjanjuk-ügyben hozott ítélet motiválta, amely alapjaiban változtatta meg a jogi helyzetet - emelte ki Zuroff. Korábban a tettesek felelősségre vonásához bizonyítani kellett a részvételt legalább egy gyilkosságban, John Demjanjuk, a sobibóri haláltábor őre ellen viszont úgy emeltek vádat, hogy egyetlen gyilkosságot sem lehetett rábizonyítani. A müncheni tartományi bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez nem is szükséges, hiszen éppen a lágereket őrző személyzet munkája tette lehetővé a náci haláltáborokban elkövetett tömeggyilkosságokat - idézte fel Zuroff a 2011-es ítéletet, amelyben a bíróság kimondta, hogy Demjanjuk bűnsegéd volt 27 900 zsidó fogoly meggyilkolásában.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART