2012.
július
11. 09:23

Nagymama pózol a fehérneműreklámban

Címkék:
modell nagyi Azon már meg sem lepődünk, hogy egyre több időskorú nő tűnik fel a reklámokban. Eddig Jane Fonda volt a maximum, de mióta Iris Apfelt a MAC is futtatta, ideje volt, hogy a ruhaipar is felfedezze a 60 pluszos korosztályt.

Az American Apparel nevű márka eddig pornografikus kampányaival verte ki a biztosítékot – egy amatőr szexfotó és a kollekciójukat bemutató képek között szinte lehetetlen lett volna különbséget tenni. Most másképp akarnak meghökkenteni és a vásárlók kegyeit elnyerni. Egy hatvanéves nőt, Jacky O'Shaughnessy- t választották új kampányuk arcának. A hölgy ráadásul még sosem volt modell.

Jacky-t egy New York-i étteremben fedezte fel a cég egyik vezetője, és máris felajánlotta neki, hogy a készülő kampányban szerepeljen. Noha eddig sosem modellkedett, elvállalta, és még az sem okozott neki gondot, hogy az American Apparel hűen önmagához provokatív pózokban, leginkább terpeszben fotózta le. Elmondása szerint kifejezetten jól érezte magát a fotózáson.

Jacky szerencsés alkat, irigyeljük csodás génjei miatt. Saját bevallása szerint amúgysem feküdne plasztikai sebész kése alá. Olyannyira a természetesség híve, még a haját sem festi. És rendszeresen mozog. Ugye jegyzeteltek, lányok?

És még valami: a kampányfotókat egyáltalán nem retusálták!

Forrás: Talpig Nő

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART