2013.
május
05. 09:28

Nagyobb szerepet szánnak a probiotikumoknak

Címkék:
probiotikum Az emberi szervezet ellenálló képességének javításában fontos szerepet játszó probiotikumok kórházi és klinikai használatának elterjesztését szorgalmazták egészségügyi szakemberek Budapesten, egy nemzetközi konferencián.

A probiotikumok élő mikroorganizmusok, megfelelő adagolásuk az emberi szervezet számára előnyökkel jár - mondta Peter Cartwright brit szakember. Mint kiemelte: újabb és újabb kutatások bizonyítják a probiotikumok hasznosságát, ezért azt szorgalmazzák, hogy az ilyen készítményeket az orvoslásban gyógyszerként alkalmazzák.

Székely György, a budapesti Szent János kórház belgyógyászati és gasztroenterológiai osztályvezető főorvosa amellett emelt szót, hogy az egyes betegségek kezelésekor a szteroidokkal együtt probiotikumokat is adni kellene a betegeknek, ugyanis egyes gyógyszerek jelentős mértékben károsíthatják a bélflórát.

Utalt arra, hogy a tudomány már évtizeddekel ezelőtt bebizonyította, az antibiotikumok - bármilyen fontosak is a betegség leküzdésében - nem képesek szelektálni a jó és a rossz baktériumok között, ezért a szervezet igényli a baktérium-utánpótlást, a jótékony bélflóra helyreállításához pedig probiotikumokra van szükség.

Wacha Judit, a Semmelweis Egyetem sebészeti klinikájának belgyógyász-gasztroenterológus főorvosa egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a probiotikumok megfelelő adagolásával megelőzhető a gyermekek elhízása, elősegíti az anyagcserét, a felnőtteknél segíti a cukorszint egyensúlyban tartását, illetve a koleszterinszint csökkentését is.

A főorvos azt is elmondta, hogy a probiotikumokat már a terhesség első percétől alkalmazni lehet, az segíti megóvni a születendő gyermeket az első baktériumoktól, amelyekkel már a szülőcsatornában találkozik, de még a szülés után is védi a gyermek immunrendszerét, a koraszülöttek pedig hamarabb elérik a megfelelő testsúlyt és magasságot.

A probiotikus készítmények egyik legjelentősebb magyarországi forgalmazója, a 15 éve alapított VitaminKosár Kft. rendezte konferencián a szakemberek felhívták a figyelmet arra is, hogy még jobban meg kell ismerni az egészséges bélflóra összetételét. Tovább kell vizsgálni a bélrendszer és az agy közötti összefüggést is. Sokszor ugyanis pszichiátriai betegségek okozzák a bélproblémákat, így nem elegendő, ha csak a tüneteket kezelik. Szó volt arról is, hogy a száj baktériumflórája is veszélyeztetett, pótlásra szorul, a bőrgyógyászatban pedig már zajlik az emberi bőr baktériumállományának feltérképezése.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART