2010.
december
31. 19:43

Nem osztogatnak, fosztogatnak - ne dőljön be nekik!

Címkék:
pisztolyos nagyi Pénzvisszatérítés vagy értékes nyeremény átadása: általában ezzel a trükkel verik át az idős embereket. Csalók célpontjaivá válhatnak az egyedül élő nyugdíjasok – hívja fel figyelmet a rendőrség legújabb kampánya. A szórólapok somogyiak ezreihez juthatnak el.

– A faluban korábban hallottam, hogy ismeretlenek egy idősebb asszony pénzét akarták megszerezni – így Krizer Józsefné mernyei nyugdíjas. – Arra kérték, hogy váltson fel egy húszezrest. Mivel a hölgynek nem volt ennyi pénze otthon, gyorsan eltűnt a trükkös csapat.


Az átverések, súlyos lehúzások sora hosszan folytatható. Nemrég megírtuk: Csombárdon és Kaposváron okoztak kárt a trükkös tolvajok. Az első esetben minden indok nélkül a lakásán tízezer forintot kértek az idős hölgytől, akinek sikerült elterelni a figyelmét, s így több mint ötszázezer forintot loptak el tőle. A második alkalommal Kaposváron azzal keresett fel két huszonéves fiatalember egy idős asszonyt, hogy névjegykártyát hoztak a fia számára. Amíg elterelték a figyelmét, több mint 200 ezer forintot loptak el tőle.

Megelőzés, védelem: ezt a cél szolgálja a rendőrség szórólapja, amit a napokban osztottak szét Somogyban.
– Az általános bűnügyi helyzetnek megfelelően az idős emberek sérelmére – a többi korosztályhoz hasonlóan – többségében vagyon elleni bűncselekményeket követnek el – tájékoztatott csütörtökön Bíró Gábor megyei rendőrségi szóvivő. – Ezek közül említést érdemelnek azok a lopások, melyek során az elkövetők a lakásukon keresik fel a sértetteket. Különböző módszerekkel elterelik a figyelmüket, s pénzt, értékeket lopnak el a lakásokból.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a 2010-es évben a Megóvunk, avagy a bűnmegelőzés házhoz megy című kampány keretében mintegy 50 ezer szórólap segítségével hívja fel az idős emberek és hozzátartozóik figyelmét a köznyelvben "trükkös" lopásnak nevezett bűncselekményekre és azok megelőzésének módjaira.

Soha ne engedjen idegent a lakásba, mielőtt ajtót nyit, győződjön meg arról, hogy ki áll az ajtó előtt, pénzt csak a postás hoz – ilyen és ehhez hasonló jó tanácsok olvashatóak a tájékoztatóban. Domán Tibor, a kaposvári kistérségi polgárőr egyesület elnöke azt mondta: a lehető legszélesebb körben fel kell hívni az érintett kör figyelmét a veszélyforrásokra. A lelketlen tolvajok attól se riadnak vissza, hogy az idős emberek utolsó forintjait viszik el.
– Sajnos könnyen előfordulhat, hogy a meglopott nyugdíjas a következő hónapban nem tud fűteni vagy épp nem lesz elég pénze ételre – emelte ki. – Hiszékeny, s emiatt könnyen sebezhető az idősebb korosztály, a trükkös tolvajok visszaélnek a bizalmukkal. Ezért szerintem rendkívül hasznos a rendőrségi kampány.

Stikel János, a nyugdíjas szervezetek megyei szövetségének elnöke rámutatott: az idősek részéről megnyilvánuló jóindulatot használják ki a bűnözők.
– A magányos emberek potenciális célpontjai lehetnek a besurranó tolvajoknak – fejtette ki.
Ezért lényegesnek tartom, hogy minden segítséget megkapjanak. Igen fontos a szemléletváltás: az eddiginél is jobban oda kell figyelnünk egymásra, szomszédjainkra.

Peszt Péter, a megyei polgárőr szövetség elnöke szerint visszatérően figyelmeztetni kell a veszélynek kitett korosztályt.
– A jó megjelenésű, megnyerő modorú, lehengerlő stílusú tettesek sajnos olykor sikerrel járnak – fejtegette. – Elég egy óvatlan pillanat, amíg elterelik az áldozat figyelmét, s máris övék a megtakarított pénz vagy egyéb más érték. Az alapszabály mindenki szívlelje meg: idegent ne engedjünk a lakásba.

Forrás: Megyei Hírek

Vissza
2010.
augusztus
19. 08:56

A nyugdíjasokra utaznak az árubemutató cégek

A nyugdíjasokra utaznak az árubemutató cégek Tízből kilenc árubemutatót szervező cégnél talált szabálytalanságokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a cégek közül minden ötödik az APEH vizsgálatain is megbukott.
Tovább
2009.
november
07. 10:02

Az ablakot vitték el a behajtók az idős házaspártól

Az ablakot vitték el a behajtók az idős házaspártól Konyhaablakot vittek magukkal az egyik hiteltartozás miatt eladósodott családtól a behajtók, a nyugdíjas korú házaspár azóta fóliával védi magát a hidegtől.
Tovább
2010.
június
03. 18:40

Csalók ellen kampányolnak a szolgáltatók

Csalók ellen kampányolnak a szolgáltatók Kampányt indít a főként idős embereket megkárosító alkalmi csalók, tolvajok ellen a rendőrség és két nagy szolgáltató, az E.ON és a Dél-dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. Somogyban.
Tovább
2009.
november
13. 20:25

Elfogták az idősek kirablóit

Elfogták az idősek kirablóit A rendőrség elfogta annak a bűnözői csoportnak a tagjait, amely az elmúlt időszakban idősek sérelmére erőszakos bűncselekményeket követett el. A kilenc gyanúsított közül öten korábbi előzetes letartóztatásuk megszűnése után hajtották végre a rablásokat.
Tovább
2010.
január
17. 11:08

Feltűnt a szokatlan „búcsújárás” a faluban

Feltűnt a szokatlan „búcsújárás” a faluban Az idős házaspár 73 éves hölgy tagja már majdnem visszaadott a húszezer forintosból, amikor jött a szomszéd. Poroszlón a szombat délután nem jött be a trükkös tolvajoknak. Egy harminc körüli férfi villanyóra-leolvasónak, egy páros pedig gázóra-leolvasónak adta ki magát, úgy járta a falut.
Tovább
2010.
április
25. 18:44

Kedvezményes hevederzár program

Kedvezményes hevederzár program Újbudán egy 80 éves asszony is részese annak a hevederzár programnak, mely 300 kerületi nyugdíjas és nagycsaládos háztartásban tette biztonságosabbá a mindennapokat.
Tovább
2009.
december
22. 16:58

Kihűlt egy asszony a lakásában – milliók voltak a fiókjában

Kihűlt egy asszony a lakásában – milliók voltak a fiókjában Kihűlt egy 71 éves asszony Kapuváron. Az idős nőt a családsegítő intézet munkatársa találta meg, amikor meleg teát vitt neki. Egyébként étellel és fűtőanyaggal is ellátták. A rendőrök ezek tudatában igencsak meglepődtek, amikor a halottszemle során, az iratok keresése közben 11 millió forintnak megfelelő készpénz és valuta került elő.
Tovább
2009.
október
22. 20:44

Riasztóval a kegyetlen rablók ellen

Riasztóval a kegyetlen rablók ellen Már szinte nincs olyan hét, hogy ne támadnának meg idős embereket Borsodban. A rablók kegyetlenek: megverik, megkötözik áldozatukat, akire nem ritkán csak napok múlva talál rá egy rokon, vagy szomszéd.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART