2011.
február
05. 06:07

Nem tetszik a lengyeleknek a nyugdíjreform

Varsó A lengyel kormány nyugdíjreform tervei az alkotmánysértés kockázatával járnak és jogi ellenlépéseket vonhatnak maguk után. A szabályok drasztikus megváltoztatása jelentős alkotmányos problémát jelent - hangsúlyozta Andrzej Rzeplinski, a lengyel alkotmánybíróság elnöke, akit a Reuters kérdezett a nyugdíjreform tervezetével kapcsolatban.

A törvénytervezetet jelenleg vitatják meg a szakszervezetekkel és a munkaadókkal, majd a parlamentnek kell jóváhagynia, végül az államfőnek aláírnia. A lengyelek jó részének sem tetszenek a kormány nyugdíjreform-tervei: CBOS közvélemény-kutató korábban ismertetett felmérése szerint a megkérdezettek 49 százaléka ellenzi a magánnyugdíjalapokba való befizetések csökkentését. Tizennyolc százalék egyetért a tervezett módosításokkal, a többieknek nem volt véleményük az ügyről.

A válaszadók elsősorban arról az idén áprilistól esedékes változtatásról fejtették ki véleményüket, amely szerint a munkavállalóknak a jelenlegi 7,3 százalék helyett havonta fizetésük 2,3 százalékát kell befizetniük valamelyik magánnyugdíjalapba. Ezzel több pénz marad az állami nyugdíjalapban, segítve a kormányt, a hovatovább a GDP 55 százalékát elérő államadósság csökkenésére irányuló törekvéseiben. A lengyel államháztartási törvény értelmében megszorító intézkedéseket kell hozni akkor, ha az adósság meghaladja a GDP 55 százalékát.

A nyugdíjreform részeként az alapok folyamatosan növelhetik portfoliójukban a részvények arányát, ez 2020-ig 62 százalékig emelkedhet a jelenlegi 40 százalék körüli szintről. A 90 százalékot - amiről korábban néhány kormányhivatalnok beszélt - várhatóan csak 2034-ben éri el a részvénybefektetések aránya. Ezzel összefüggésben a megkérdezettek 33 százaléka vélte úgy, hogy jövedelmezőbb magánalapokban tartani a pénzt, míg 28 százalékuk mondta ugyanezt az állami nyugdíjkasszáról.

A lengyel nyugdíjrendszer második, tőkefedezeti pillére az 1999-ben elindított reform részeként jött létre. Az akkor kialakított szabályozás szerint a bruttó fizetés 12,2 százaléka az állami nyugdíjkasszába kerül, amely felosztó-kirovó alapon működik, azaz a folyó bevételekből fedezi a folyó kiadásokat. A fizetés 7,3 százaléka pedig a magánpénztárakhoz jut, és a befizetők jövőbeni nyugdíjának tőkefedezetét teremti meg.

A reform következtében jelentősen nőttek az államháztartás terhei, tavaly például 22,5 milliárd zlotyval (közel 1.600 milliárd forint) kellett kiegészíteni az állami nyugdíjkasszát, hogy ki tudják fizetni a nyugdíjakat. A Lengyelországban működő 14 magánnyugdíjalap összesített vagyona 221 milliárd zloty (77,8 milliárd dollár), ennek 37 százaléka van részvényekben, a többi leginkább államkötvényekben.

Forrás Hírszerző

Vissza
2010.
december
02. 10:25

A csehek teljesen más utat választhatnak nyugdíjügyben

A csehek teljesen más utat választhatnak nyugdíjügyben Egyre több részlet kerül napvilágra a cseh nyugdíjreformról, egy kormányzati körökből kiszivárgott dokumentum szerint a járulékokból 5 százalékot tennének át hosszabb távon egyéni számlákra. A 40 év felettieknek önkéntes lesz a választás, azonban a 40 év alattiaknak és a pályakezdőknek kötelező lesz a belépés. Jelenleg csak önkéntes nyugdíjalapok működnek Csehországban, azonban 2012-2013 környékén egy új pillérrel gazdagodik a rendszer, aminek forrásait adóemeléssel teremtik elő.
Tovább
2010.
december
12. 19:47

A lengyelek megállapodtak az EU-val nyugdíjügyben

A lengyelek megállapodtak az EU-val nyugdíjügyben A lengyel pénzügyminisztérium hét végi közleménye szerint sikerült megállapodni az Európai Bizottsággal abban, hogy figyelembe veszik a nyugdíjreform költségét az államháztartási hiány kiszámításakor.
Tovább
2010.
október
07. 16:46

Basescu visszadobta a nyugdíjtörvényt

Basescu visszadobta a nyugdíjtörvényt Visszaküldi a parlamentnek a romániai nyugdíjtörvényt Traian Basescu román államfő, aki csütörtökön maga jelentette be, hogy méltánytalannak tartja a jogszabályban megállapított, nőkre és férfiakra egyaránt érvényes 65 éves nyugdíjkorhatárt.
Tovább
2010.
október
27. 20:58

Elfogadták Sarkozy nyugdíjreformját

Elfogadták Sarkozy nyugdíjreformját A francia parlament véglegesen elfogadta az országban hetek óta sztrájkokat és utcai tiltakozásokat kiváltó nyugdíjreformot. A törvény végleges szövegét a szenátus már kedden jóváhagyta, a nemzetgyűlés pedig 336 igen szavazattal 233 nem ellenében szerdán fogadta el. Az ellenzéki szocialisták bejelentették, hogy az alkotmánytanácshoz fordulnak a reform miatt, ezért az államfőnek várhatóan november közepéig várnia kell a törvény kihirdetésével.
Tovább
2011.
február
01. 07:27

Emelkedő nyugdíjkorhatár Európában

Emelkedő nyugdíjkorhatár Európában Újabb európai országok próbálják meg későbbre tolni a munkavállalók nyugállományba vonulását. A demográfiai folyamatok megkövetelik, hogy egyre tovább dolgozzunk. Európában ma már több a nyugdíjas, mint a pályakezdő fiatal.
Tovább
2010.
június
11. 20:06

Görögország és az EU megállapodott a nyugdíjreformról

Görögország és az EU megállapodott a nyugdíjreformról Az Európai Unió megállapodásra jutott Görögországgal a nyugdíjreform menetrendjében - közölte Helsinkiben az Európai Bizottság pénzügyi biztosa.
Tovább
2010.
december
10. 23:45

Honnan szereznek mások pénzt a nyugdíjreformukra?

Honnan szereznek mások pénzt a nyugdíjreformukra? A cseh kormányzat azt tervezi, hogy a Cseh Energetikai Művek (CEZ) jövő évi nyereségéből finanszíroznák a tervbe vett nyugdíjreformot. Ezzel elkerülhetővé válna, hogy a jelenleg 10, illetve 20 százalékos forgalmi adót egy 19 százalékos egységes forgalmi adósávba sorolják. A korábbi elképzelések szerint ebből a nyereségből kellett volna pénzelni a nyugdíjreformot.
Tovább
2010.
december
08. 21:40

Kaotikus nyugdíjpolitika Közép-Európában

Kaotikus nyugdíjpolitika Közép-Európában Korábban beszámoltunk arról, hogy Magyarország és Bulgária váratlan lépésével új helyzetet teremtett az európai nyugdíjvitában. Az Euractiv Hálózat munkatársai annak jártak utána, hogyan alakulnak a frontvonalak a decemberi EU-csúcsértekezlet előtt, ahol a téma nagy valószínűség szerint legmagasabb szinten is előkerül. A visegrádi országok egymással teljesen ellentétes úton járnak. A Bizottság és Magyarország tárgyalásainak légköre "minden csak nem kellemes".
Tovább
2010.
október
10. 12:00

Korán megfáradnak a lengyelek

Korán megfáradnak a lengyelek Lengyelországban az ötven év felettiek egyre nagyobb hányada választja a korai nyugdíjazást – derül ki a magánszféra munkaadói szövetségének felméréséből.
Tovább
2010.
december
31. 18:00

Lengyelországban is visszartatják a magánnyugdíj egy részét

Lengyelországban is visszartatják a magánnyugdíj egy részét Lengyelország is azt tervezi, hogy csökkenti az állami nyugdíjkasszából történő átutalások mértékét a magán- nyugdíjpénztáraknak – jelentette be tegnap Donald Tusk, lengyel miniszterelnök.
Tovább
2011.
január
25. 07:19

Magánnyugdíjalapok: a lengyelek inkább kockáztatnak

Magánnyugdíjalapok: a lengyelek inkább kockáztatnak Újabb részletek láttak napvilágot a készülő lengyel nyugdíjrendszerről. A miniszterelnök vezető gazdasági tanácsadója elmondta, hogy a magánnyugdíjalapok a jövőben a korábbinál több pénzt helyezhetnek el részvényekben, ugyanakkor csökken a munkavállalók alapokba történő, kötelező befizetésének mértéke.
Tovább
2010.
június
15. 19:47

Marad a kormány, csökkennek a nyugdíjak Romániában

Marad a kormány, csökkennek a nyugdíjak Romániában Elutasította a román parlament kedden a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ami azt jelenti, hogy a közalkalmazotti fizetéseket és a nyugdíjakat csökkentő törvénytervezetek automatikusan érvénybe lépnek.
Tovább
2011.
február
03. 19:48

Romániában emelkednek a bérek és a nyugdíjak

Romániában emelkednek a bérek és a nyugdíjak Több mint másfélmillió romániai nyugdíjas járandósága emelkedik februárban a tavaly év végén elfogadott új nyugdíjtörvény értelmében. Azoknak a nyugdíja nő átlagban 93 lejjel (6 ezer forint), akik nehéz munkakörülmények között dolgoztak.
Tovább
2011.
január
28. 12:55

Újabb reformra lehet szüksége a nyugdíjrendszernek egy-két éven belül

Újabb reformra lehet szüksége a nyugdíjrendszernek egy-két éven belül Románia az egyik legdrámaibb korrekciót hajtotta végre nyugdíjrendszerében, mert az új nyugdíjtörvény előtt aggasztóan felborult a rendszer egyensúlya, ám az intézkedések nem elegendőek – véli a Romániai Magánnyugdíjkezelők Egyesületének vezetője, Crinu Andănuţ.
Tovább
2010.
november
13. 13:22

Uniós nyugdíjvita: ami nálunk megszűnik, máshol teret nyer

Uniós nyugdíjvita: ami nálunk megszűnik, máshol teret nyer November 15-ig lehet hozzászólni a jövő nyugdíjairól szóló európai Zöld Könyvhöz. A szokatlanul hosszú vitára bocsátott, meglehetősen általános közpolitikai dokumentum óvatosan a Magyarországon most visszaszorulóban lévő tőkefedezeti nyugdíjpénztárak védelmében keresi az európai konszenzust. A görög államháztartás válsága nyomán ugyanis a dokumentum szerzői is úgy látták, hogy az egyik tagállam állami nyugdíjkiadásainak költségvetési hatása más tagállamokban vonhat maga után súlyos következményeket.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART