2011.
március
18. 16:30

Norvég nyugdíjalap: 9,6 százalékos hozam

Címkék:
profit A norvég kormány nyugdíjalapja 264 milliárd norvég koronás (8562 milliárd forint), azaz 9,6 százalékos hozamot ért el tavaly - közölte az alap pénteken. A norvég kormány minden évben a költségvetési többletnek megfelelő összeget fizet a nyugdíjalapba.

Az alapkezelő Norges Bank Investment Management (NBIM) tájékoztatása szerint az alap befektetéseinek 61,5 százaléka volt részvénypiaci termékekben, míg 38,5 százaléka rögzített megtérülésű papírokban, elsősorban államkötvényekben. A részvénypiaci hozam 13,3 százalék volt, míg a rögzített megtérülésűeké 4,1 százalék. Az alap piaci értéke 437 milliárd norvég koronával 3.077 milliárd koronára nőtt 2010-ben, miközben a kormányzati tőkeemelés mértéke elérte a 182 milliárd koronát. A norvég kormány minden évben a költségvetési többletnek megfelelő összeget fizet a nyugdíjalapba. Az NBIM vezérigazgatója, Yngve Slyngstad szerint az alap történetének ötödik legnagyobb hozamát érte el 2010-ben, egy olyan évben, amelyet az európai adósságválság és az európai gazdaságok növekedésének lassulása fémjelzett. A legnagyobb hozamot felmutató részvénypiaci befektetések a svájci Nestlé, az amerikai Apple és a holland Royal Dutch Shell voltak. A leggyengébben a spanyol Banco Santander és a brit BP teljesített.

Forrás: Index

Vissza
2010.
szeptember
03. 10:20

50 milliárd dollárt kell szereznie a világ legnagyobb nyugdíjalapjának

50 milliárd dollárt kell szereznie a világ legnagyobb nyugdíjalapjának Mivel a japán állami nyugdíjalap lejáró eszközei illetve likvid forrásai nem elégségesek a nyugdíjak kifizetésére, ezért a márciusban kezdődött üzleti évben összességében 50 milliárd dollárnyi eszközt kell majd eladnia az intézménynek. A nyugdíjalap vezetője szerint japán államkötvényeket fognak értékesíteni, hiszen a jelenlegi környezetben ez a legjobb választás.
Tovább
2011.
február
14. 06:06

A fenntartható nyugdíjrendszerekről tárgyal az EP

A fenntartható nyugdíjrendszerekről tárgyal az EP Az Európai Parlament kedden vitázik a fenntartható nyugdíjrendszerekről. A képviselők másnap szavaznak egy állásfoglalásról, amely a rendszerek fenntarthatóságára és a nyugdíjasok elégséges ellátására fekteti a hangsúlyt.
Tovább
2011.
február
10. 16:48

EU a nyugdíjrendszerről: Aggódunk, de ez a kormány hatásköre

EU a nyugdíjrendszerről: Aggódunk, de ez a kormány hatásköre Továbbra is vannak aggodalmai az Európai Bizottságnak a nyugdíjrendszer átalakításáról decemberben megszavazott magyar törvénnyel kapcsolatban - derül ki abból a válaszból, amelyet Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős biztos adott Herczog Edit (MSZP) európai parlamenti képviselő írásbeli kérdésére.
Tovább
2011.
január
07. 11:46

EU-vélemény: emelni kell a nyugdíjkorhatárt

EU-vélemény: emelni kell a nyugdíjkorhatárt A magyar nyugdíjpolitika nem kerül be az EU ajánlások közé. Az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa szerint tavalyi képe alapján Magyarország "nem tartozik az instabil EU-tagállamok közé", de ezt természetesen el lehet rontani.
Tovább
2010.
december
31. 18:00

Lengyelországban is visszartatják a magánnyugdíj egy részét

Lengyelországban is visszartatják a magánnyugdíj egy részét Lengyelország is azt tervezi, hogy csökkenti az állami nyugdíjkasszából történő átutalások mértékét a magán- nyugdíjpénztáraknak – jelentette be tegnap Donald Tusk, lengyel miniszterelnök.
Tovább
2011.
január
13. 17:19

Magán-nyugdíjpénztárak: a fővárosiak maradnak a legtöbben

Magán-nyugdíjpénztárak: a fővárosiak maradnak a legtöbben A magán-nyugdíjpénztári tagok közül kedden estig 13.854-en jelentették be, hogy ebben a rendszerben kívánnak maradni, a legtöbb nyilatkozatot Budapesten nyújtották be – közölte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság.
Tovább
2011.
február
23. 22:56

Magánkasszák: reálhozamra várva

Magánkasszák: reálhozamra várva Bonyolult számítások után derül majd ki, hogy az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők mekkora reálhozamra számíthatnak, az összeget pedig várhatóan május-júniustól vehetik fel, ha erről rendelkeznek – hangzott el az MR1-Kossuth Rádió Napközben című műsorában.
Tovább
2011.
január
25. 07:19

Magánnyugdíjalapok: a lengyelek inkább kockáztatnak

Magánnyugdíjalapok: a lengyelek inkább kockáztatnak Újabb részletek láttak napvilágot a készülő lengyel nyugdíjrendszerről. A miniszterelnök vezető gazdasági tanácsadója elmondta, hogy a magánnyugdíjalapok a jövőben a korábbinál több pénzt helyezhetnek el részvényekben, ugyanakkor csökken a munkavállalók alapokba történő, kötelező befizetésének mértéke.
Tovább
2010.
november
24. 21:06

Matolcsy: aki nem lép vissza, annak nem lesz állami nyugdíja

Matolcsy: aki nem lép vissza, annak nem lesz állami nyugdíja A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező rendszerben. Aki a magán-nyugdíjpénztári rendszerben marad, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíjjárulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíj jogosultságból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján. A pénztárak szerint ez zsarolás és Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Tovább
2010.
december
02. 19:53

Nyugdíj: csak a pénztárak harmada maradhat életben

Nyugdíj: csak a pénztárak harmada maradhat életben Nemcsak az a kérdés, hogy menni vagy maradni, hanem az, hogy egyáltalán lesz hol maradni. A kormány ugyanis olyan keretfeltételeket teremtett, amelyek a nyugdíjkasszák teljes ellehetetlenítéséhez vezethetnek. 18 magánnyugdíjpénztár biztosan nem marad talpon, többen valószínűleg összeolvadnak. A Stabilitás Pénztárszövetség szerint legalább öt kassza az államosítás után is működni fog.
Tovább
2011.
február
23. 19:34

Nyugdíj: Több év késéssel épül ki a 3,5-ik pillér

Nyugdíj: Több év késéssel épül ki a 3,5-ik pillér Néhány hete indult az első magyarországi foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató, a hazai piacon még négy-öt hasonló cégnek lehet helye. A szolgáltatásra elsősorban a multik és a családi vállalkozások lehetnek vevők.
Tovább
2011.
február
16. 08:56

Nyugdíjakról szóló jelentést fogadott el az Európai Parlament

Nyugdíjakról szóló jelentést fogadott el az Európai Parlament A jelentésről szóló vitában Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős tagja elmondta, hogy mindenekelőtt az európai nyugdíjrendszereket feszítő - a várható élettartam és a nyugdíjkorhatár közötti egyre nagyobb távolságból adódó - egyensúlytalanságokat kell megszüntetni.
Tovább
2011.
február
27. 19:25

Orbán: a nyugdíjrendszer működtetése állami feladat

Orbán: a nyugdíjrendszer működtetése állami feladat A nyugdíjrendszer működtetése az állam feladata, amit nem háríthat át az üzleti szférára - jelentette ki Orbán Viktor vasárnapi Facebook-bejegyzésében, amelyben ezúttal a nyugdíj témakörében válaszol a neki feltett kérdésekre.
Tovább
2010.
november
29. 18:52

Orbán: biztonságba helyeztük a nyugdíjakat

Orbán: biztonságba helyeztük a nyugdíjakat A miniszterelnök szerint nyugdíjmentő intézkedéseikkel rövid és hosszú távon is biztonságba helyezték minden magyar ember nyugdíját.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART