2013.
november
11. 23:35

Nőtt az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona

Stabilitás Pénztárszövetség A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona 880,5 milliárd forint volt az idei harmadik negyedév végén, ez éves összevetésben 8,2 százalékos növekedést jelent, az előző negyedév végi összvagyont pedig 1,6 százalékkal haladja meg - közölte a szövetség.

Az önkéntes pénztárak hozama meghaladta a 24 milliárd forintot a harmadik negyedévben.

A Stabilitás harmadik negyedéves elemzése szerint szeptember végén több mint 1 millió 115 ezer tag pénzét kezelték az önkéntes nyugdíjpénztárak, az egy évvel ezelőttihez képest 27 ezerrel, a második negyedév végihez képest pedig 13 ezerrel csökkent az összlétszám.

A minimálisan csökkenő létszám és a jelentős vagyonnövekedés eredményeként az egy főre jutó vagyon bővülése kétszámjegyű volt éves szinten, csaknem 11 százalékkal mintegy 790 ezer forintra nőtt. Ez az emelkedés bőven meghaladja az infláció mértékét, és az átlagos betéti kamatoknak is a többszöröse - idézi a közlemény Lehoczky Lászlót, a Stabilitás Pénztárszövetség elnökét.

Az elnök úgy véli: az első három negyedévben elért, 5 százalékot meghaladó realizált hozam alapján valószínűsíthető, hogy az egész évet is az inflációt meghaladó eredménnyel zárják majd a Stabilitáshoz tartozó önkéntes kasszák.

Lehoczky László szerint kedvező az is, hogy az önkéntes pénztárak működési veszteségüket tovább csökkentették, a harmadik negyedévben alig több mint 200 millió forint volt ez a tétel, ami 30 százalékos csökkenés éves összevetésben.

A Stabilitás partnereiként működő egészségpénztárak szeptember végén 723 ezer tagot tartottak nyilván. Éves szinten csaknem nyolcezer fős, több mint 1 százalékos volt a bővülés, negyedéves szinten nyolcszázzal nőtt a taglétszám.

Az egészségpénztárak vagyona a harmadik negyedév végén 42,5 milliárd forintot tett ki, ez negyedéves és éves összevetésben lényegében változatlan nagyságrendű. Az egy főre jutó vagyon szeptember végén megközelítette a 60 ezer forintot, megegyezve az egy évvel korábbi adattal.

A Stabilitással együttműködő egészségpénztárak tagjai a harmadik negyedévben összesen 1,9 millió alkalommal vettek igénybe egészségpénztári szolgáltatást. Ezekre a szolgáltatásokra csaknem 9,6 milliárd forintot fizettek ki a pénztárak, így az egy alkalomra jutó pénztári kiadás ötezer forint volt.

A Stabilitáshoz tartozó magán-nyugdíjpénztárak összvagyona éves összevetésben lényegében nem változott, 192 milliárd forintot tett ki szeptember végén. Az idei második negyedév végi 186 milliárdhoz képest 3 százalékos volt a növekedés az adatok szerint.

A magán-nyugdíjpénztárak létszáma mintegy 62 900 volt szeptember végén, ami több mint 10 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A magán-nyugdíjpénztári tagok egy főre vetített vagyona jelentősen emelkedett, tavaly szeptember végén egy tagra 2,66 millió forint jutott, míg az idén a harmadik negyedév végén már 3 millió fölött volt ez az összeg, vagyis 15 százalékos volt a bővülés - derül ki a pénztárszövetség közleményéből.

Forrás: MTI

Vissza
2011.
február
11. 16:38

Az öngondoskodás eszközei – Kinek mi való?

Az öngondoskodás eszközei – Kinek mi való? Az elmúlt hetek nyugdíjrendszer körüli eseményei világossá tették, hogy az öngondoskodás mindinkább nélkülözhetetlen stratégiai eleme kell, hogy legyen a magyarok életének, hacsak nem akarnak nyugdíjas éveikben jelentős életszínvonal-romlást elszenvedni. Ugyanakkor más szempontok is érvényesülnek a lakosság pénzügyi megfontolásaiban az adókedvezmények kihasználásától a hitelterhek kezeléséig.
Tovább
2013.
április
25. 12:15

Az öngondoskodás lehetőségei

Az öngondoskodás lehetőségei Egyre elérhetetlenebbnek tűnik a tisztes megélhetést nyújtó állami nyugdíj, ezzel párhuzamosan pedig felértékelődik az öngondoskodás szerepe. Az önkéntes pénztárakkal és a pénztári működés adózási támogatásával a nemzetgazdasági cél éppen az egyéni öngondoskodás növelése, a munkáltatók támogatásával kiegészítve a megtakarítási forrásokat. A pénztáraktól azonban sokan idegenkednek, mert nehezen látják át működésüket.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART