2012.
szeptember
01. 09:01

Nyugdíjas házfoglalók Berlinben

Címkék:
Mielke-villa Még az ezerszínű Berlinben is meglepő házfoglalás: a német főváros keleti részén, Pankow kerületben nem hajléktalanok, vagy punk fiatalok, hanem nyugdíjas-osztag tart megszállva egy házat. Történetesen azt a villát, amelyben hajdan Erich Mielke tábornok, az NDK rettegett állambiztonsági minisztere lakott. A házból most ki akarják tessékelni az öregeket, mert nincs már rájuk pénz. Ők pedig tiltakoznak – nem csak magukat, hanem egykori hazájuk emlékét is védeni vélik.

Pankowban, a korábbi kelet-német államhatalom legfontosabb funkcionáriusainak egykor lakhelyéül szolgáló környéken, a rendszerváltást követően példás kezdeményezés született: szabadidő-klubot hoztak létre az egykori Mielke-villában nyugdíjasoknak. Olyanoknak, akik az NDK összeomlását követően koruknál, képzettségüknél fogva vagy egyéb személyes okból nem találták helyüket az egyesült német munkaerő-piacon s még viszonylag fiatalon kényszerültek nyugdíjba. Köztük volt az immár 74 éves Elli Pomerenke is. 1992-ben, viszonylag fiatalon lett nyugdíjas, mivel NDK-s közgazdászként, kelet-német állami vállalat pénzügyi csoportvezetőjeként – milliónyi sorstársához hasonlóan – nem tudott elhelyezkedni. Az asszony a pankowi nyugdíjas-klubban társaságra, sorsközösségre talált. És ami nem elhanyagolható: politikai közösségre is.

Ám a helyzet változott: a kerület most - pénzügyi gondokra hivatkozva - úgy döntött, hogy a Mielke-villát eladják. A kiebrudalni tervezett vagy kétezer nyugdíjas klubtag azonban példátlan módon szembeszállt az önkormányzat akaratával: Elli Pomerenke és társai megtagadták a távozást és a polgári engedetlenség formáját választották – a házfoglalást. Tettük politikai súlyát maguk is érzékelik, sőt – azt kívánatosnak is tartják. Harcuk nézetük szerint egyfajta szolidaritás az egykori NDK-val, melynek mintegy utolsó darabját őriznék meg szabadidő-központjukkal. Akkoriban, mondják, még volt szolidaritás, és volt valódi szociálpolitika…

Forrás: 168 óra

A teljes cikket itt olvashatja!

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART