2012.
február
27. 10:22

Nyugdíjasok tüntettek Kínában

Címkék:
vízierőmű Hat napon át tüntettek nyugdíjasok a közép-kínai Jicsang (Yichang) városban, mert a Három Szoros vízerőmű főberuházójának egykori dolgozóiként nyugdíjemelést követeltek - adta hírül a kínai média hétfőn.

A beszámolók szerint a nyugdíjasok egy héttel ezelőtt, hétfőn reggel 8 órakor foglalták el először a városközpont útkereszteződését; demonstrációjukkal napokon át akadályozták a város forgalmát, amely csak a hétvégén állt helyre.

A Köcsoupa (Gezhouba) csoport volt az első cég, amely duzzasztógátat épített a Jangce folyón. Volt alkalmazottai most azért tiltakoztak, mert úgy vélik, nyugdíjukat annak idején nem állapították meg méltányosan. A 2006 előtt nyugdíjba vonultak ugyanis 1500 jüan (51 ezer forint) körüli összeget kaptak, míg akik 2006 után fejezték be a munkát, azoknak már több mint a dupláját adták.

A tüntetők a vállalat egészségügyi ellátással összefüggő szabályait, valamint a magas víz- és áramdíjat is kifogásolták.
A Hupej tartományi (Hubei) vállalat vezetői végül leültek tárgyalni a nyugdíjasok 60 képviselőjével és beleegyeztek abba, hogy június vége előtt nyugdíjkiegészítő támogatást nyújtanak volt dolgozóiknak, továbbá kedvezményeket adnak az egészségügyi ellátáshoz, valamint a víz- és áramdíjhoz is hozzájárulnak. Sajtójelentések szerint mintegy 35 ezer érintettről van szó.

Forrás: MTI

Vissza
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART