2010.
június
18. 20:53

Nyugdíjasoknak a biztosítás is többe kerül

Londoni közlekedés Egy brit felmérés szerint a nyugdíjasokkal jellemzően autó, illetve utasbiztosítás esetén is magasabb díjat fizettetnek, mindössze életkoruk miatt. A Which? fogyasztóvédelmi szervezet elemzése kimutatta, hogy átlagosan évi 300 fonttal (több, mint 100 ezer forinttal) magasabb biztosítási díjat fizetnek az idős autóvezetők, illetve utazók, mint fiatalabb társaik

Egy éves kötelező gépjárműbiztosítás egy 75 éves autóvezető esetén 702 fontba, míg egy 85 éves esetén 1 2224 fontba kerül, vagyis 74 százalékkal magasabb, egyedül az életkorbeli különbség miatt.

Éves utasbiztosítás esetén szintén drasztikus különbségek vannak a díjak között: 74 éves biztosított esetén 383 fontba, míg egy 75 éves számára 707 fontba kerül ugyanaz a konstrukció.

A fogyasztóvédelmi szervezet szerint a biztosítók díjszabása igen hátrányosan érinti az időseket, akik sok esetben a magas árak miatt nem engedhetik meg maguknak a biztosítást, holott különösen nagy szükségük lenne rá.

Sok esetben - például gépjármű-biztosítás esetén - 81 év felett például már csak a biztosítási konstrukciók töredéke köthető meg. A kutatásban megfigyelt 98 utasbiztosítás közül pedig mindössze 5 nyújtott fedezetett 80 év felettiek számára.

Forrás: Pénzcentrum

Vissza
2009.
december
13. 16:46

83 évesen sem megy nyugdíjba a brit anyakirálynő

83 évesen sem megy nyugdíjba a brit anyakirálynő Évek óta találgatás tárgya, hogy II. Erzsébet királynőt a fia, Károly herceg, vagy unokája, Vilmos herceg követi e majd a trónon.
Tovább
2010.
március
11. 11:59

A gazdag országok irigylik a magyar nyugdíjasokat

A gazdag országok irigylik a magyar nyugdíjasokat Egy 76 éves magyar nyugdíjas bemutatásával kezdi hazánkról szóló mai elemzését a Financial Times. Az elemzés megállapítja, hogy 76 ezer forintos (285 eurós) nyugdíja, az ingyenes egészségügyi ellátás és a gázár-támogatás együtt „sok gazdagabb országban a nyugdíjasok irigységének tárgya” lenne - írja a VG.hu.
Tovább
2010.
május
06. 08:09

Az uniós nyugdíjasnak is jár a kedvezmény

Az uniós nyugdíjasnak is jár a kedvezmény Jogsértő volt, hogy a strand a kedvezményes belépőknél különbséget tett a magyar és más uniós ország nyugdíjasai közt.
Tovább
2009.
november
13. 20:54

Drága dolog az öregség Amerikában is

Drága dolog az öregség Amerikában is Az Egyesült Államok minden 80 évesnél idősebb ember egészségének biztosítására átlagosan 45 ezer dollárt fordít. Ugyanez az összeg Európában csupán 12 ezer dollárnyi euró.
Tovább
2010.
május
27. 20:50

Egymillióan tiltakoztak a nyugdíjreform ellen Franciaországban

Egymillióan tiltakoztak a nyugdíjreform ellen Franciaországban Elemzők szerint azonban az egymilliós részvétel nem elégséges ahhoz, hogy a kormányt eltérítse attól a szándékától, hogy az újraelosztáson alapuló nyugdíjrendszer finanszírozhatóságának érdekében megemelje a jelenleg 60 éves nyugdíjkorhatárt
Tovább
2010.
március
31. 18:06

Félárú BKV-jegyek: új tanulmányt kér a közgyűlés

Félárú BKV-jegyek: új tanulmányt kér a közgyűlés Új tanulmányt kér a Fővárosi Közgyűlés a félárú BKV-jegy bevezetésének várható pénzügyi hatásairól, és a májusi ülésen dönthetnek a diákoknak és a nyugdíjasoknak szóló jegyfajta bevezetéséről.
Tovább
2010.
március
25. 08:40

Fogyasztóként sem elégedett a németországi ezüstgeneráció

Fogyasztóként sem elégedett a németországi ezüstgeneráció A népesedési előrejelzések kapcsán mind a politika, mind az üzleti élet egyre nagyobb figyelmet szentel az 50 évnél idősebb korosztálynak, ám e generáció nem érzi úgy, hogy kellő megbecsülésnek örvendene – derül ki egy német felmérésből.
Tovább
2010.
június
11. 20:06

Görögország és az EU megállapodott a nyugdíjreformról

Görögország és az EU megállapodott a nyugdíjreformról Az Európai Unió megállapodásra jutott Görögországgal a nyugdíjreform menetrendjében - közölte Helsinkiben az Európai Bizottság pénzügyi biztosa.
Tovább
2009.
december
30. 11:46

Ilyen rossz a világháború vége óta nem volt Angliában

Ilyen rossz a világháború vége óta nem volt Angliában A II. világháború utáni időszak leggyengébb évtizedét zárja növekedési szempontból a brit gazdaság, a tőzsdei teljesítmény - a befektetések megtérülése alapján - pedig az 1930-as évek nagy depressziója óta a legrosszabb volt az elmúlt tíz évben.
Tovább
2009.
november
14. 07:46

Németországban legalább három évig nem lesz nyugdíjemelés

Németországban legalább három évig nem lesz nyugdíjemelés Németországban legközelebb 2012-ben számíthatnak járulékemelésre a nyugdíjasok. A válság a kancellár szerint még nem tetőzött, a terheket pedig mindenkinek vállalni kell, így az időseknek is.
Tovább
2010.
május
07. 07:53

Nyugdíjasok tüntetnek a megszorítások ellen Romániában

Nyugdíjasok tüntetnek a megszorítások ellen Romániában A Romániai Nyugdíjasok Országos Föderációjának tagjai tüntetni fognak jövő szerdán az elnöki rezidencia, a Cotroceni palota és országszerte a prefektúrák előtt tiltakozásképpen amiatt, hogy a kormány 15 százalékkal kívánja csökkenteni a nyugdíjalapot.
Tovább
2010.
február
24. 19:51

Nyugdíjasok tüntettek Franciaországban

Nyugdíjasok tüntettek Franciaországban Hét szakszervezet felhívására nyugdíjasok ezrei vonultak szerdán utcára Párizs mellett mintegy ötven francia városban, nyugdíjemelést és az egészségügyi ellátások biztosításának garantálását követelve.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART