2011.
július
12. 08:44

Nyugdíjügy: várhatóan csak ősszel lesz döntés

Címkék:
Alkotmánybíróság Hosszú várakozás után az Alkotmánybíróság ma veszi napirendjére a nagy port kavart nyugdíjszabály változtatásokat, amelyek tavaly év végén döntési helyzet elé állították a magánnyugdíjpénztárak tagjait. Sokan abban reménykedtek, hogy még a nyári döntési szünet előtt az Ab megoldással tud szolgálni, azonban az Index szerint várhatóan csak ősszel jutnak dűlőre a bírák.

Ma csupán annyi fog történni az Index cikke alapján, hogy a testület tagjai elmondják a véleményüket, a döntés viszont várhatóan elmarad. Két ok miatt: egyrészt ilyen horderejű ügyről nem szoktak azonnal dönteni, másrészt az Ab vélhetően megvárja, hogy az új tagokkal kibővülve üljön össze a testület.

Még az év elején arról szóltak a hírek, hogy márciusban vagy áprilisban az Ab dönthet a fontos ügyben, azonban sokat húzódott a nyugdíjrendszer gyakorlati államosításának ügye, hiszen az Ab még áprilisban sem tudta eldönteni, hogy érdemben egyáltalán foglalkozhat-e az üggyel. A kormány több szempontból is korlátozta az Ab hatáskörét, egyedül az emberi méltóságra hivatkozva lehetne fogást találni a törvényben.

Az Index szerint mivel az Ab elé határozattervezet kerül, és nem egy végzéstervezet, ezért ki lehet mondani, hogy az Ab érdemben foglalkozhat a nyugdíjtörvényekkel. A vitatott pontokat vélhetően vizsgálhatja a testület, az érdemi döntéssel azonban nagy eséllyel csak ősszel kerülhet sor. Mindez azért is érdekes, mivel a vagyontranszfer akkorra már rég be fog fejeződni, tehát a maradó tagok számára lehet érdekes az Ab döntése, a visszalépők számára már nem.

Forrás: portfolio.hu

Vissza
2011.
július
08. 14:50

Jövő héten nekilátnak: az Ab előtt a nyugdíj-ügy

Jövő héten nekilátnak: az Ab előtt a nyugdíj-ügy Az Alkotmánybíróság a jövő héten kezdi el tárgyalni a magánnyugdíjpénztár-ügyet.
Tovább
2011.
július
10. 22:36

Kétezer beadvány várakozik az Alkotmánybíróságnál

Kétezer beadvány várakozik az Alkotmánybíróságnál A nyugdíjpénztárakkal kapcsolatosról, illetve az alkotmánymódosítás miatt benyújtott panaszról kedden tárgyal az Alkotmánybíróság.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART