2011.
április
04. 15:06

Nyugdíjügyben csapott le a felügyelet

Címkék:
PSZÁF A pénzügyi felügyelet sorra ellenőrzi, hogy a magán-nyugdíjpénztárak nem terheltek-e tagjaikra indokolatlan költséget – most rátalált az első esetre.

Lassan talán már feledésbe is merül, de a magánnyugdíjpénztárakat (mnyp.) ellehetetlenítő törvények meghozásakor, sőt még ezt követően is többszer elhangzottak olyan vádak, hogy a kasszák befektetéseiknél túlzottan magas költségeket alkalmaztak, amelyeket tagjaikra terheltek. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - derült ki a napokban közzétett több határozatból is - célvizsgálatot is végzett az ügyben.

Eddig semmilyen visszaélésre nem bukkantak, most azonban megszületett az első elmarasztalás. Az Aegon Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár egyik alapjánál jogszabálysértést állapítottak meg. Azt sérelmezték, hogy a pénztár, annak ellenére, hogy a befektetési jegyek 80, illetve e feletti arányát birtokolta,a költségeket még sem maga viselte. Ebben az esetben - olvasható a határozatban - a vagyonkezelő lényegileg azonos költséggel megvehette volna a pénztár részére közvetlenül is az eszközöket, így ekkor az alappal kapcsolatban felmerült valamennyi többletköltség indokolatlan.

Mivel ráadásul az érintett (kétmilliárd forintnál nagyobb befektetést kezelő) alap túlnyomórész 23-26 részvényt tartalmaz, más szabályt is sértett költségelszámolása révén az Aegon. A vagyonkezelő a közvetett befektetési forma mögött álló pénzügyi eszközöket azonos kereskedési költségekkel megvásárolhatta volna, így a vagyonkezelői és a kereskedési költségeket meghaladóan felmerülő költségek indokolatlanok, így különösen az alapkezelői díj - rögzítette a felügyelet. A pénztár többek között azzal védekezett, hogy az orosz értékpapír-piacokon folytatott értékpapír-kereskedelem, adminisztrációs, letétkezelői és elszámolási költségek jelentősen magasabbak, mint nyugat-európai társaikéi, tagjaik pedig az alap révén jelentős többlethozamra tettek szert.

A PSZÁF nem hatódott meg, úgy döntött, hogy az indokolatlan közvetett befektetés által okozott többletköltséget a pénztártagok részére május 25-ig meg kell téríteni.

Forrás: Napi Gazdaság

Vissza
2011.
március
09. 09:11

Vizsgálják a nyugdíjpénztárak gazdálkodását

		 Vizsgálják a nyugdíjpénztárak gazdálkodását A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal már megkezdte a magán-nyugdíjpénztárak gazdálkodásának vizsgálatát; terveik szerint a munka nagyobb részével még ebben az évben végeznek - közölte a Magyar Nemzettel a nyugdíjvédelmi megbízott.
Tovább
2011.
január
31. 20:37

95 ezren maradtak a pénztárakban

 95 ezren maradtak a pénztárakban Az este hat órai zárás előtt fél órával 95 016 pénztártag nyújtott be nyilatkozatot arról, hogy a magánnyugdíjrendszerben kíván maradni - jelentette az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság.
Tovább
2011.
február
16. 20:33

"Egyértelműen negatív" - Leértékelték a nyugdíjreformot

"Egyértelműen negatív" - Leértékelték a nyugdíjreformot "Egyértelműen negatív" fejlemény volt Magyarország adósi megítélése szempontjából a magyar nyugdíjrendszer átalakítása, és ez volt a fő tényezője a magyar adósosztályzat decemberben végrehajtott, egyszerre két fokozatú leminősítésének - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban kiadott értékelésében.
Tovább
2010.
december
20. 18:56

A nyugdíjpénzek elköltése növeli az államadósságot

A nyugdíjpénzek elköltése növeli az államadósságot Amennyiben a magán-nyugdíjpénztári megtakarítást, illetve a 12 év alatt felhalmozott vagyon egy részét elkölti a kormány, akkor az növeli az államadósságot - felelte egy kérdésre Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, a hétfői tájékoztatón.
Tovább
2011.
március
30. 11:57

A nyugdíjpénztári pénzek nélkül elszállna a hiány?

A nyugdíjpénztári pénzek nélkül elszállna a hiány? A GKI Gazdaságkutató Zrt. rontott előrejelzésein: 2,5 százalékos gazdasági növekedést és 4,2 százalékos inflációt várnak 2011-ben. Ez utóbbi akár 6,5 százalék is lehetne a nyugdíjpénztári vagyonátadás nélkül.
Tovább
2010.
június
07. 15:24

A nyugdíjunkból tömnék be a büdzsé lyukait?

A nyugdíjunkból tömnék be a büdzsé lyukait? Határozottan elutasítja a magánnyugdíjpénztárak "államosításával" kapcsolatban felröppent kormányzati elképzeléseket a Stabilitás Pénztárszövetség, álláspontja szerint rövid távú haszonért kockáztatná a jövőt a kormány.
Tovább
2011.
február
11. 17:16

A nyugdíjügy riasztotta el a külföldieket a magyar piacról

A nyugdíjügy riasztotta el a külföldieket a magyar piacról A nyugdíjrendszer "reformjának" bejelentésére meneküléssel reagáltak az intézmények és vásárlással a kisbefektetők, a negyedév egészét tekintve viszont már nettó eladók voltak a háziasszonyok.
Tovább
2010.
október
13. 17:20

A pénztártagokat viselheti meg a legjobban a megszorítás?

A pénztártagokat viselheti meg a legjobban a megszorítás? A hazai nyugdíjpénztárak számára nem túl fényes bejelentés érkezett a kormányfő részéről, Orbán Viktor szavaiból arra lehet következtetni, hogy 2010 november és 2011 december vége között a magánnyugdíjpénztárakhoz nem utal az APEH járulékokat, a 8 százalékos rész pedig az állam markát ütheti. Ezt azért sem lenne egyszerű megvalósítani, hiszen a pénztárak működése a befizetéseken áll vagy bukik. A szektor számára további negatív tényező, hogy a visszalépés lehetőségét is meg akarja nyitni a kormány, bár azt még nem lehet tudni, hogy milyen feltételekkel.
Tovább
2010.
december
02. 19:53

Nyugdíj: csak a pénztárak harmada maradhat életben

Nyugdíj: csak a pénztárak harmada maradhat életben Nemcsak az a kérdés, hogy menni vagy maradni, hanem az, hogy egyáltalán lesz hol maradni. A kormány ugyanis olyan keretfeltételeket teremtett, amelyek a nyugdíjkasszák teljes ellehetetlenítéséhez vezethetnek. 18 magánnyugdíjpénztár biztosan nem marad talpon, többen valószínűleg összeolvadnak. A Stabilitás Pénztárszövetség szerint legalább öt kassza az államosítás után is működni fog.
Tovább
2011.
január
10. 13:07

Nyugdíjpénztárak: rendkívül kíváncsi lett a felügyelet

Nyugdíjpénztárak: rendkívül kíváncsi lett a felügyelet A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete havi rendszerességű tájékoztatásra kötelezett több magánnyugdíjpénztárat arról, hogy miként alakulnak a működés finanszírozására felhasználható tartalékaik.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART