2011.
július
26. 10:52

Önkéntes nyugdíjpénztárakba menekülnek a magyarok

Címkék:
malacpersely Az önkéntes nyugdíjpénztárakba belépő új tagok száma drámaian megugrott a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása alatt. Volt olyan pénztár is, ahol az első negyedév új belépőinek száma már megközelítette a teljes tavalyi évet, emelkedett ugyanakkor a kilépők száma is - írja a Napi Gazdaság.

A magán-nyugdíjpénztári átalakítások ideje alatt mintegy kétszeresére nőtt az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztárba (önyp) belépő új tagok száma, mondta Várnagy Anikó igazgatóhelyettes a lapnak. Elmondta, 2010 első hónapjában 380-an csatlakoztak a kasszához, ám 2011 azonos időszakában ez a szám megközelítette a 900 főt. Az első negyedévben a legnagyobb magyar bank nevével fémjelzett pénztár az előző évinél több mint 80 százalékkal több új tagot (az 1,7 ezerrel szemben 3,1 ezret) vonzott - adta hírül a Napi Gazdaság.

Az MKB-nál az új belépők száma már az első három hónap során megközelítette a tavalyi teljes évét, közölte Lehoczky László, a kassza vezetője. Az Aranykor önyp-be az első három hónapban 66 százalékkal többen léptek be, mint 2010-ben. Az ING önkéntes kasszája is jelentős növekedést ért el, a pénztár taglétszáma 2837 fővel nőtt. A növekedés pedig azóta sem állt le: a második negyedév első két hónapjában további 2560 fős volt a gyarapodás. A taglétszám és a vagyon az Aegon tájékoztatása szerint is valamelyest dinamikusabban növekszik az előző évekhez képest.

Forrás: HajduPress

Vissza
2011.
július
19. 19:25

Éhezés vagy öngondoskodás

Éhezés vagy öngondoskodás Nem áll meg a kormány a magánnyugdíjpénztárak államosításánál és a korhatár előtti nyugdíjak törlésénél, hanem az öregségi nyugdíjrendszer teljes átalakítását is napirendre tűzi. Ha a NEFMI koncepciója megvalósul, akkor a jelenleg aktív korúak nyugdíjasként vagy munkanélküliként biztos éhezésnek nézhetnek elébe, hacsak nem gondolnak az öngondoskodásra.
Tovább
2011.
július
25. 11:53

Nyugdíjpénzek: van, aki ötmilliót kap, de sokan egy fillért sem látnak

Nyugdíjpénzek: van, aki ötmilliót kap, de sokan egy fillért sem látnak A miniszterelnöki megbízott szerint félig üres a pohár a nyugdíjpénztári reálhozamoknál, hiszen 570 ezren egy fillért sem kapnak, ugyanakkor 2,5 millióan (a vártnál jóval többen) átlag 76 ezer forintra számíthatnak a korábban jósolt 10 ezer forinttal szemben.
Tovább
2011.
július
21. 15:03

Százezren maradtak magánpénztári tagok

Százezren maradtak magánpénztári tagok Összesen 99.620 ember maradt a magán-nyugdíjpénztári rendszerben - állapítja meg a Stabilitás Pénztárszövetség összegzése, amely szerint az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők után a pénztárak összesen 2827,5 milliárd forintot utaltak át a Nyugdíjreform- és Államadósság Kezelő Alap számára, a "maradók" vagyona pedig 234 milliárd forintot tesz ki.
Tovább
2011.
július
18. 11:50

Új nyugdíjrendszer: mindenki csökkenéssel számolhat

Új nyugdíjrendszer: mindenki csökkenéssel számolhat Minimum 16, de akár 26 ezer forinttal kisebb indulónyugdíjat kaphat az, aki az új nyugdíjszabályok elfogadása után teszi le a munka lantját – már ha nem változnak a jelenlegi nyugdíjszámítási kulcsok. Ha igen, sokkal nagyobb lehet a veszteség.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART