2013.
január
15. 14:42

Önkormányzati egészségügyi intézményeket nem érint a kötelező nyugdíjazás

Címkék:
EMMI Az önkormányzatok által fenntartott intézményekben, így például az egészségügyi alapellátásban vagy az önkormányzati járóbeteg-szakellátó intézményekben dolgozókat nem érinti a kötelező nyugdíjazás rendszere. Az egészségügyért felelős államtitkárság erről szóló közleménye kedden jelent meg a kormány honlapján.

Ebben azt írják, hogy a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló kormányhatározat az abban foglalt feladatok végrehajtásáért felelősként az érintett minisztereket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt nevezi meg. A kormányhatározat tehát nem állapít meg semmilyen feladatot a nem miniszter által vezetett (irányított vagy felügyelt) intézményekre nézve.

Ebből következően a helyi önkormányzatok által fenntartott intézmények, továbbá a helyi önkormányzati hivatal vagy polgármesteri hivatal jogviszonyaira, így az általuk foglalkoztatott közalkalmazottakra, valamint a helyi önkormányzati feladatok ellátására kötött megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján foglalkoztatottakra a kormányhatározatban foglaltakat nem kell alkalmazni - fejtették ki.

A kormányhatározat alapján tehát ezen intézmények esetében - így például az egészségügyi alapellátást vagy az önkormányzati intézményekben nyújtott járóbeteg-szakellátást érintően - nem lesznek központi intézkedések. Ugyanakkor megjegyezték, hogy "a kormányhatározatban foglalt célok érvényesítésének" e költségvetési szervek közalkalmazottai esetében sincs jogi akadálya. Ugyanis - mint írták - a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel jelenleg is megszüntetheti, ha a közalkalmazott a felmentés közlésének, illetőleg legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak minősül.

A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveket rögzítő kormányhatározat értelmében a tárcavezetőknek és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak január 31-ei határidővel kell intézkedniük azok munkaviszonyának megszüntetéséről, akik betöltötték a rájuk irányadó nyugdíjkorhatárt, továbbá megszerezték az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt.

A határozat viszont azt is rögzíti, hogy ha a foglalkoztató különösen fontos érdeke vagy a költségvetési szerv alaptevékenysége indokolja, akkor a munkáltatói jogok gyakorlója - a kormány véleményének kikérése után - dönthet más közalkalmazott, illetve kormánytisztviselő vagy kormányzati ügykezelő továbbfoglalkoztatásáról is.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerdán két órán át egyeztetett az egészségügyi dolgozók szakmai érdekképviseleti szerveivel. Az egyeztetés után azt mondta: hat-hétezerre tehető azoknak az egészségügyi dolgozóknak a száma, akiket érint a kötelező nyugdíjazás rendszere. Ők egyénileg, szervezett eljárás keretében folyamodhatnak a nyugdíjazás alóli felmentésért. Az államtitkár vasárnap este a Hír TV Kontraszt című műsorában kijelentette: szeretnék elkerülni a "számháborút", ezért az államtitkárság a rendelkezésre álló adatait eljuttatta a kórházaknak, és a szakmai szervezetekkel is megosztják majd, hogy összevethessék a számokat.
A kötelező nyugdíjazás ügyében csütörtökön az intézményvezetőkkel egyeztet az egészségügyi államtitkárság.

Forrás: MTI
 

Vissza
2013.
január
14. 16:45

Egészségügy: folyik a nyugdíjvita

Egészségügy: folyik a nyugdíjvita Az új nyugdíjszabályok miatt nem fognak megszűnni álláshelyek, és a betegellátás a jövőben is biztosítva lesz - közölte az egészségügyi államtitkárság.
Tovább
2013.
január
10. 22:38

Itt vannak a kötelező nyugdíjazás szabályai

Itt vannak a kötelező nyugdíjazás szabályai A kormányzati honlapon közzétett videointerjúban ismerteti a kabinet a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait. A Kormányszóvivői Iroda az MTI érdeklődésére tudatta, hogy bár a politikai vezetőkre nem vonatkozik a kötelező nyugdíjba vonulás, de a kettős finanszírozás, vagyis a nyugdíj és a munkabér együtt fizetésének tilalma rájuk is érvényes.
Tovább
2013.
január
14. 09:44

Kórházigazgatókkal egyeztetnek a kötelező nyugdíjazásról

Kórházigazgatókkal egyeztetnek a kötelező nyugdíjazásról A kötelező nyugdíjazás ügyében csütörtökön az intézményvezetőkkel egyeztet az egészségügyi államtitkárság – mondta Szócska Miklós államtitkár vasárnap este a Hír TV Kontraszt című műsorában.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART