2011.
február
27. 12:49

Orbán: Nem az lesz az emberek célja, hogy mielőbb nyugdíjba menjenek

Címkék:
Orbán Viktor közeli Sokan azt gondolják, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása, a nyugdíjak biztonságba helyezése csupán egy gazdasági probléma, olyan számítási kérdés, amelyet kockás lapon meg lehet oldani. Számomra a nyugdíj ügye sokkal inkább azzal függ össze, hogy mennyire becsüljük a munkánkat, mennyire becsüljük meg a ledolgozott évek értékét, és miképp oszthatjuk meg a lehető legjobban az időskori ellátás felelősségét az egyén és a közösség között – írja Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésében, melyben a nyugdíj témakörében válaszolt a feltett kérdésekre.

A kormányfő emlékeztet arra, hogy – mint sok más területen hazánkban – itt is a feje tetejéről a talpára kell állítani a dolgokat. „A nyugdíj ugyanis mindenekelőtt egy járulékfizetéssel megalapozott ellátás. A nyugdíjcélú befizetésekből nem költhetünk másra, és nyugdíjat nem fizethetünk másból, mint a nyugdíjkasszába beérkező pénzből. A nyugdíjrendszer működtetése az állam feladata, amit nem háríthat át az üzleti szférára. Az ilyen kísérletek az elmúlt bő évtizedben kudarcot vallottak – nemcsak nálunk, hanem a világ minden részén” – olvasható a bejegyzésben. Orbán Viktor utal arra, hogy a nyugati világ túlnyomó többsége megúszta kísérletezgetés nélkül, náluk sohasem akarta az állam privatizálni a nyugdíjrendszert.

Mint a miniszterelnök fogalmaz: „mi egy rossz döntés következtében rátévedtünk a bizonytalan útra, nyugdíj-megtakarításaink zsetonok lettek a kockázatos pénzügyi spekulációk rulettasztalán. A rendszer fenntartói dugig tömték költségek címén a zsebeiket a járulékbefizetők pénzéből – a nyugdíjrendszerünk viszont az összeomlás szélére került”. Mint írja, ezt a veszélyt sikerült összefogással elhárítani, sikerült véget vetni a „felelőtlen kísérletnek, de a biztonságos nyugdíjrendszer kialakításához még sok teendőnk van”.

Orbán Viktor szerint mint más nagy közösségi kérdéseket, úgy a nyugdíj problémáját sem érdemes kizárólag önmagában vizsgálni. „A megújuló Magyarország számomra azt jelenti, hogy a munkánk és egyúttal az életünk minősége is megújul. Minden erőfeszítésünk célja, hogy minél több ember életkörülményei javuljanak, egyre jobban megérje dolgozni, így minél kevesebben gondoljanak arra, hogy elhagyják hazájukat. Egy ilyen országban nem az lesz az emberek tömeges célja, hogy minél előbb nyugdíjba menjenek.”

A világ változása a nyugdíj kérdésére is kihat – írja. Az egészségügy gyors fejlődésének köszönhetően életkorunk előrehaladtával kevésbé veszítünk testi és szellemi erőnkből. „Változik a munkáról alkotott képünk is. Az új technológiáknak köszönhetően gyakran elmosódik a határ munkaidő és szabadidő között, egyre kevésbé jellemző a munkahely és az otthon szigorú elhatárolása. Át kell gondolnunk, hogy mindez hogyan hat a nyugdíj ügyére” – figyelmeztet. „Biztosan meg kell találnunk a módját, hogy stramm, munkaképes, fiatalos emberek ne érezzék úgy, hogy nincs rájuk szükség, és mielőbb nyugdíjba kell menniük.”

A miniszterelnök szerint ha a munka értelmes, felemelő és megfelelő a díjazása is, akkor ez magától is bekövetkezik. Az idősek élet- és munkatapasztalata pedig érték, amelyre rövidesen rá fog eszmélni a gazdaság, rá fognak eszmélni a munkaadók. Hozzáteszi, ő bizakodó, mert úgy gondolja, hogy fontos lépésekkel sikerült megakadályozni, hogy a nyugdíjrendszer ránk omoljon, „a jövő pedig számos olyan lehetőséget tartogat, amelyek segítik Magyarország megújulását a nyugdíj terén is”. (PR)

Forrás: HírTv

Vissza
2011.
február
13. 10:05

Orbán is megszorító csomagra kényszerülhet

Orbán is megszorító csomagra kényszerülhet A Parlament tavaszi ülésszaka hétfőn Orbán Viktor felszólalásával indul. A miniszterelnök várhatóan a kormány elé kerülő gazdasági csomagról is beszél napirend előtt, azaz kiderül, hogy lesz-e megszortó csomag.
Tovább
2011.
február
20. 17:28

Orbán nem meri beáldozni a nyugdíjas szavazatokat

Orbán nem meri beáldozni a nyugdíjas szavazatokat Egyelőre csak annyi derült ki Orbán harmadik reformcsomagjáról, hogy a nyugdíjasokra vonatkozó megszorítások nem szerepelnek benne. Kiderült az is, hogy elszállt a hiány, hogy Járai Zsigmond Schmitt Pál embere, és hogy mostantól Rogán Antaltól retteghetnek a vállalkozók. A hét gazdasági eseményeinek összefoglalója.
Tovább
2010.
december
22. 08:57

Orbán Viktor a nyugdíjrendszerről: "még nem értünk a végére"

Orbán Viktor a nyugdíjrendszerről: "még nem értünk a végére" A miniszterelnök szerint a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a gazdaságpolitikai elképzeléseket érintően "két különböző malomban őröl". Orbán Viktor kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában emellett arról is beszélt, hogy az évtized végénél hamarabb nem tűnik realitásnak az euróövezethez való csatlakozásunk. A kabinet munkájával elégedett a kormányfő.
Tovább
2010.
november
29. 18:52

Orbán: biztonságba helyeztük a nyugdíjakat

Orbán: biztonságba helyeztük a nyugdíjakat A miniszterelnök szerint nyugdíjmentő intézkedéseikkel rövid és hosszú távon is biztonságba helyezték minden magyar ember nyugdíját.
Tovább
2011.
február
26. 09:46

Orbán: messzebbre kell menni a nyugdíjrendszer átalakításával

Orbán: messzebbre kell menni a nyugdíjrendszer átalakításával Az euróövezeten kívüli EU-tagállamoknak, így Magyarországnak is az az érdeke, hogy sikeres legyen a zóna 17 országának március 11-i csúcstalálkozója, és az euró helyzete stabilizálódjon - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott Herman Van Rompuyjel, az EU állam- és kormányfői tanácsának elnökével.
Tovább
2011.
február
05. 13:53

Orbán: Nem dughatjuk homokba a fejünket

Orbán: Nem dughatjuk homokba a fejünket Azok a lépések, amiket Magyarország tesz a nyugdíjrendszer reformja, a munkaerőpiac rugalmassá tétele, vagy az adórendszer ügyében, messzemenő intézkedések - mondta el Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. Ugyanitt arról is beszélt, hazánk akkor fogja tudni utolérni a nyugatot, ha mi magyarok többet dolgozunk és kedvezőbb adórendszerünk van, mint a nyugati országoknak. Leszögezte: a jelenlegi helyzet szerint nincs rá esély, hogy Magyarország 2020 előtt csatlakozzon az euróövezethez
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART