2011.
február
14. 03:32

Öreg vagyok, de a szeretet erőt ad!

Címkék:
Sztankay István Családi vacsorára indult szombat este a 75 éves Sztankay István; azt még álmában sem gondolta, hogy a kis óbudai étteremben, ahová gyermekei hívták meg, több tucat barátja és pályatársa várja izgatottan.

– Nahát, ez botrány, hogy én csak állok itt, miközben ti összegyűltetek, hogy engem köszöntsetek – mondta Sztankay, aki egyértelműen kifogyott a szavakból meglepetésében. – Nagyon megható ez az egész, érezzétek jól magatokat, én megyek is – próbált zavarában kisurranni az ünneplők gyűrűjéből a színész, de persze nem volt lehetőség menekülésre. Törőcsik Mari, aki csak a köszöntés erejéig ugrott be, elsőként „támadta le" Sztankayt, és már szaladt is tovább – nem véletlen, hisz a Nemzet Színészének betegsége óta nem szabad sokáig nagy tömegben tartózkodnia, főként, hogy a múlt héten ő sem menekülhetett az influenza elől. De sok pályatárs azért maradt, és lelkes tapssal biztatta a hitetlenkedő művészt, aki hosszú perceken át csak döbbenten állt az ünneplő tömegben.

– El sem hiszem, hogy önök mind miattam vannak itt – mondta el többször, miközben átvette a születésnapjára készült mellszobrot, és persze a sok ajándék mellett a különleges tortát. Az édesség nem hagyományos formában érkezett; egy hatalmas állványon sok apró sütemény várakozott, egészen pontosan száz darab, mindegyik Sztankay István egy-egy színpadon eljátszott szerepével felcímkézve.

Forrás: Blikk

Vissza
2010.
január
01. 16:11

Búcsú Lehotka Gábortól

 Búcsú Lehotka Gábortól Van egy korosztály, amelynek az orgonamuzsika egyet jelent Lehotka Gábor nevével. Ez a kiváló művész életével példázta, milyen fontos, hogy a megtett út végén mindig visszaérkezzünk a kiindulási ponthoz.
Tovább
2010.
december
25. 10:27

A 79 éves Bud Spencer forgat, mert nincs pénze

A 79 éves Bud Spencer forgat, mert nincs pénze A már 79 éves Bud Spencer megint kamerák elé áll, mert egész életében jól keresett ugyan, de abból nem sok maradt meg a nyugdíjas évekre.
Tovább
2011.
január
07. 18:12

Aggastyán és óvodás is próbálkozik a sztárgyárban

Aggastyán és óvodás is próbálkozik a sztárgyárban Bár még csak néhány hete lehet jelentkezni a Csillag születik című tehetségkutatóra, már több ezren jelezték, hogy szívesen kipróbálnák magukat az RTL Klub műsorában. A legidősebb jelentkező 74 éves, míg a legifjabb mindössze 6, a legtöbben Budapestről törnek a hírnév felé, de Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából is érkeznek produkciók.
Tovább
2010.
március
04. 07:46

Kétezer nyugdíjas művész vár hiába pénzére

Kétezer nyugdíjas művész vár hiába pénzére Hiába vár egy hete több mint kétezer idős művész - többük a Kossuth-díj vagy más rangos kitüntetés tulajdonosa - a februári nyugdíjára, mivel a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) nem tudja utalni a járandóságukat - írja a Magyar Nemzet.
Tovább
2010.
november
08. 08:19

Larry Hagman öregek otthonába vitette feleségét

Larry Hagman öregek otthonába vitette feleségét Öregek otthonába vitette feleségét a Dallasból ismert Jockey Ewing, azaz Larry Hagman (79), mert már nem tudja ápolni. Hagman 56 évvel ezelőtt vette feleségül a svéd Maj Axelsont.
Tovább
2010.
január
19. 19:17

Magyar sztárok az éhhalál küszöbén

Magyar sztárok az éhhalál küszöbén Több évtizedes előadói múltra méltán büszke színészek, énekesek megélhetési gondokkal küzdenek. Nyugdíjuk szinte semmire sem elég: van, aki házán adott túl, hogy éljen. Paudits Béla nyomorog, Aradszky László nyugdíja csupán ötvenezer forint és a nagy komika, Csala Zsuzsa is kénytelen volt eladni a házát, és annak árából tartja el magát.
Tovább
2010.
július
13. 06:50

Meghalt Kállai Ferenc

Meghalt Kállai Ferenc Elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja, az egyik legnagyobb, legsokoldalúbb magyar színházi és filmes művész.
Tovább
2010.
március
09. 15:29

Nyugdíjasoknak szóló médiát akarnak a nyugdíjasok

Nyugdíjasoknak szóló médiát akarnak a nyugdíjasok Vajon nyugdíjuk megőrzi-e vásárlóerejét? Uniós összehasonlításban hogyan értékelhető a magyar nyugdíjrendszer? Miért nincs Magyarországon kimondottan a nyugdíjasokhoz szóló média? Ezekről a kérdésekről is szó esett az Idősügyi Tanács szervezte képzések során.
Tovább
2010.
április
19. 10:36

Somló, a friss kisnyugdíjas

Somló, a friss kisnyugdíjas Somló Tamás, a legendás LGT együttes tagja elérkezett a nagy vízválasztóvonalhoz: idén májustól nyugdíjas lesz! Persze ez nem jó hír, mivel nyugdíja mindössze 28.500 forintos lesz. Ez bizony kevés.
Tovább
2010.
január
13. 08:11

Vitray Tamás szinte teljesen nyugdíjba vonult

Vitray Tamás szinte teljesen nyugdíjba vonult Vitray Tamás januártól már csak könyve írásával, és egy kábeltelevízión futó műsorával foglalkozik, a tanítástól 32 év után búcsúzott.
Tovább
Kapcsolat
Nemzeti Civil Alapprogram
A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.

Magyar Távirati Iroda

Kikötő pART